Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~75~

Bármennyire is próbáltam legalább erre az utolsó hétre a nyárból kizárni az egyetemi kérdést, nem tudtam. Nem tudtam, mert tudtam hogy Harry is mekkora kétségek között van. Sajnos én is, mert nem tudom mi legyen. Hova lenne érdemes mennem, hogy az mind a kettõnknek jó legyen? És persze a szakot ki se néztem, mert azon is sok múlik. Lehet kinézem, hogy melyikre szeretnék menni, és kiderül hogy abban a városban, azon az egyetemen az nincs is. Rengeteg mindent figyelembe kell vennem, átnéznem, és persze anyával is beszélni. Abban biztos vagyok, hogy õ mindenben segíteni fog és támogatni. Még ha más országba mennék, annak is örülne ha Harryvel lennék és boldogok lennénk. De képtelen vagyok itthon hagyni egyedül. Nem kell hogy egybõl a mellettünk levõ házban legyen, nincs azzal baj ha maximum 1 órára van autóval. De 4 óra az rengeteg. Tudom, hogy õ azt mondaná, hogy ne vele foglalkozzak de képtelen lennék rá. Csak nem akarok dönteni, és leakarom venni ezt a súlyt a vállamról, de nem tehetem. Muszáj éretten dönteném, és cselekednem. Annyi haladékot adtam magamnak, hogy ebben a kevesebb mint egy hétben próbálom mind a kettõnk figyelmét elterelni errõl. Utána lesz elég idõnk gondolkozni rajta.

- Mehetünk? - kérdeztem izgatottan. Harry végre elvisz valahova, úgy hogy õ vezet.

- Igen. - bólintott, majd az autó felé sétált. Vidáman nyitottam ki az ajtót, és huppantam az ülésre. Mire a göndör be ült volna, én már be is voltam csatolva, és tûkön ülve vártam hogy elinduljunk. Miután õ is készen állt, egy nagyot sóhajtva fordította el a kulcsot, és indította be ezzel a jármûvet.

- Biztos ügyes leszel. - néztem rá bíztatva õt.

- Remélem. - pillantott rám. - Készen állsz? - kérdezte a kormányre helyezve a nagy kezeit.

- Persze. - bólintottam. Pár másodperc múlva Harry elindult, és szépen haladtunk a kellemes nyári délutánon. Sütött a Nap rendesen, és szép idõ volt, de szerencsére fújt a szél, ezzel hûtve kicsit minket. A rádióhoz nyúltam, és egy random csatornára kapcsoltam, amin jónak tûnõ számok szóltak. Nem bírtam levakarni a vigyorom, míg néztem ki az ablakon. Harry lassan kezdett feloldódni, és õ is élvezte ahogy haladunk az utcákon. Tényleg nagyon ügyes volt. Az ablakot lehúztuk, így a szél fújta a tincseit is, miközben kuncogott.

- Na? - kérdezte vidáman.

- Rohadt jól vezetsz. - néztem rá, miközben kinyújtottam a kezem, és hagytam hogy az ujjaim között száguldjon a levegõ. - Hova megyünk amúgy? - kérdeztem.

- Az meglepetés. - mondta, szemét le sem véve az útról.

- Ez most komoly? - kérdeztem kicsit szomorúan.

- És nekem ezt kellett mindig elviselnem amikor még csak elõször találkozgattunk rendesen. Soha nem árultál el semmit. Tudod mennyire idegesítõ volt? Ezt igazán megérdemled. - mondta, igazából jogosan, de akkor is idegesített. De mivel sajnos nem tudtam mit mondani rá, így csak durcásan fontam össze magam elõtt a karom, és csúsztam lejjebb az ülésen. Míg hallgattam a zenét, és nézegelõdtem, leginkább Harry felszabadult arcát, biztonságban éreztem magam. Nem gondoltam a balesetre és hogy vajon most mi lesz. Csak élveztem hogy vele lehetek, és megbízhatok benne.

- Mikor érünk oda? - kérdeztem, hátha legalább ennyit kicsikarok belõle.

- Nemsokára. - tette a tenyerét a combomra. Elégedetten elmosolyodva dõltem neki a fejtámlának, és vártam hogy megálljunk. Ahogy haladtunk, és haladtunk, beértünk egy erdõbe ami egybõl ismerõs lett. Viszont inkább nem szólaltam meg, hátha hülyeséget mondok, így csak vártam. A fák miután már nagyon sûrûsödtek, hirtelen ritkulni kezdtek és a napfény átsütött a lombok között. Pár perc múlva pedig kiértünk egy tisztásra. Pontosan arra a tisztásra ahova még anno én hoztam Harryt, amikor kibékültünk. Meglepõdve kaptam a fejem felé, mire csak elmosolyodott.