Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~49~

Remegõ kezekkel elõvettem a telefonom, és írtam neki.

Louis: Itt vagyok..

Fél percen belül látta az üzenetet, majd elraktam a zsebembe a készüléket. Idegesen doboltam a kormányon. Minden sejtem már csak õt várta, de közben féltem is, hogy mi fog az elkövetkezendõ órában történni. 10 percen belül nyílt az ajtójuk, és lehajtott fejjel lépett ki a göndör, majd sétált az autóig. Ahogy végig néztem rajta, most valahogy más szemmel tettem ezt. Magas volt, vékony, haja már az álláig bõven leért. Ahogy megtette azt a pár métert, sugárzott belõle a komolyság, és még a dominanciát is megláttam. Igaza van, nem az a kis ijedõs kisfiú, mint kilencedikben. De én ezt nem vettem észre. Nem azért mert nem akartam, hanem valahogy az én szememben még mindig az az édes, aranyos angyalom volt. Nem lenézés képen vagy rosszból, csak én mindig így néztem rá csillogó szemekkel. De õ ezt valószínûleg máshogy értette.

Kinyitotta az ajtót, és beült az autóba. A gyomrom görcsbe rándult mikor megéreztem a mentolos illatát. Furcsa érzés volt, hogy ketten vagyunk csak, és egymás mellett.

- Szia. - suttogta, és miután becsatolta magát a szemembe nézett.

- Szia.. - mondtam halkan, és nem bírtam állni a tekintetét, ezért inkább elõre néztem, és beindítottam az autót. - Mehetünk? - fordítottam egy pillanatra felé a fejem. Halványan bólintott, és a kezével babrált. Elindultunk, a feszültséggel teli autóban. Úgy gondoltam hogy egy nyugodt helyre kell mennünk, ahol nem zavar meg minket senkit. A közelben van egy erdõ, és ha jól tudom, az egyik végén van egy tisztás. Az út még hosszabbnak tûnt, mint volt. Egy betût se szóltunk egymáshoz, néma csend volt. Zenét nem kapcsoltam, mert egyrészt elfelejtettem, másrészt lehet még gázabb lett volna úgy. Szaporán vettem a levegõt, és az útra koncentráltam, de a szemem sarkából láttam mikor Harry néha-néha engem figyelt. Egyszer egy pillanatra odafordultam, és szemében aggodalmat és frusztráltságot láttam mikor a testem nézte. A pulcsim nagy részem takarta, de volt ahol a csontom még így is átütött. Hirtelen még kényelmetlenebbül éreztem magam, átütõ tekintetének köszönhetõen. Az erdõn áthaladva, végre már az ablakon nézett kifele. Nem kérdezte meg hova megyünk, csak figyelt. A fák sûrûsödtek, de pár perc után meg már egyre ritkábbak lettek és világosodott. 1 km után kiértünk az erdõbõl, és egy szép tisztásra érkeztünk. Virágok még csak itt-ott helyezkedtek el a tavasz kezdetére való tekintettel, de a fûszálakat kellemesen fújta a szellõ. A Nap pedig tökéletesen sütött le ránk. Harry szemei felcsillantak mikor körbenézett a nyugodt, és gyönyörû helyen. Valószínûleg még nem volt itt. Az autót leállítottam, és ránéztem.

- Kimegyünk? - kérdeztem.

- Aham. - mondta halkan, majd mindketten kiszálltunk. Hátra mentem, és a csomagtartót felnyitottam. Az egyik szélén beültem, és lelógattam a lábaim. Harry feszengve állt mellém, és csak nekidõlt az autónak. A Nap pont szemben volt velünk, és a sugarai tökéletesen csiklandozták a bõrünket. Egy ideig csak csendben nézegettük az elképesztõ tájat. Vagyis egyszerû volt, de mégis ez hozta a varázsát. Ez viszont lassan kezdett kínos lenni, és próbáltam a gondolataim összeszedni, de az lehetetlennek bizonyult. Feladtam, és úgy voltam vele hogy majd valami jön. Kicsit oldalra fordultam, és két szót sikerült kinyögnöm.

- Harry...sajnálom.. - mondtam ránézve. Most még kisebbnek éreztem magam, és sebezhetõnek. - Tudom hogy utálsz, és meg van rá az okod. Azt is megértem ha eldobsz, de kérlek hadd kérjek bocsánatot, és beszéljek veled. - könyörögtem. Lassan õ is kicsit felém fordult, és zöld világító szemeit az enyémekbe fúrta.

- Elfogadnád ha szakítanék veled? - kérdezte döbbenten. Borzasztó érzés volt ezt a szájából hallani, de bólintottam.

- Ha így döntenél, és te így lennél boldogabb akkor igen, mert nekem az a lényeg hogy te érezd jól magad. És ha ez nem mellettem van, akkor ha bele is halok, de el kell fogadnom. - mondtam könnyesedõ szemekkel. A távolba nézve gondolkodott, és tekintete szép lassan enyhült. - Én...bocsánatot kérek amiért azt mondtam rád hogy nem vagy elég komoly és ijesztõ, hogy nem ijednének meg tõled, de ezzel nem megbántani akartalak. Nem gondoltam bele, ez neked hogy esik. Visszagondolva nem adtam meg neked azt a tiszteletet ami egy párkapcsolatban alapvető, és ezt sajnálom csak... - próbáltam összefüggõen beszélni. Mikor megakadtam, õ rám kapta a tekintetét, és az arcomat fürkészte. - Csak annyira de annyira elvarázsoltál már az elején, és valamiért én mindig csak az édes, aranyos Harrymre gondoltam. Nem azért, mert nem vettelek volna komolyan, csak mindig úgy gondoltam hogy én vagyok aki megvédi az õ angyalát, õt senki sem bánthatja, de.... Sosem azért mondtam, hogy neked ez rosszul essen. Pedig ebbe bele kellett volna hogy gondoljak, és sajnálom. Soha többet nem mondok ilyet.... már ha lesz még esélyem. - hajtottam le a fejemet szomorúan. A legrosszabb ezután a csend volt. Igaz, nem várhattam el hogy Harry egybõl a nyakamba ugorjon, de ez a némaság csak tört össze.