Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~65~

Mindenem fájt, és ismeretlen szagot éreztem magam körül. A szemeim csukva voltak, hisz nem bírtam kinyitni õket. Mi ez amit érzek? Nem olyan mint az otthoni párnáim illata. Miért nem bírok megmozdulni? Miért érzem úgy hogy mindjárt szétszakad a fejem? A szám olyan száraz volt, mintha egy hete nem ittam volna. Bal kezemnél éreztem egy meleg érintést, és ez késztetett arra hogy megpróbáljam kinyitni a szemeim. Viszont elsõre nem sikerült, mintha ólomból lettek volna. Gyerünk Tomlinson, menni fog. Milinként próbáltam a pilláim eltávolítani, ami most sikeresebben ment. Az erõs fény egybõl beszökött a szemhéjam alá, de csak fehérséget láttam. Fehér plafon, fehér fal, és lenézve fehér takaró. Hol vagyok? Ez nem az én szobám. És miért vagyok itt? A szívem hevesebben kezdett dobogni amint a pánik elöntött, és egybõl balra kaptam a fejem, amerrõl az érintés jött. Egybõl felismertem Harryt, aki egy elég kényelmetlennek tûnõ fotelban ült, fejét lehajtva, míg a kezeim szorongatta. Abból tudtam hogy nem alszik, hogy hallottam halk szipogását. Mi a baja? Valami történt? Egy idegesítõ csipogást hallottam meg ami gyorsabb lett, ahogy egyre frusztráltabb lettem. Ekkor felkapta a fejét, és ijedten nézett rám. Szemei vörösek voltak, és könnyekkel teltek. Alattuk fekete karikák helyezkedtek el, ami nulla alvásról árulkodtak. Görnyedt volt a tartása, míg egy fehér pólóban ült, mellette levõ asztalon pedig rengeteg zsebkendõ. Semmit nem értettem, és elkezdtem kapkodni a fejem, hogy tudjam hol vagyok, amikor megláttam hogy infúzióra vagyok kötve, és nem az én ruhám van rajtam.

- Ne, ne mozogj. - szólalt meg rekedt hangján Harry, és felpattant. Szemébe néztem amik rettenetet tükröztek, míg kezemet egy percre sem engedte el. Míg arcomat pásztázta, úgy folyt le még egy könnycsepp a fehér bõrén. - Felkeltél. - suttogta elhalva, míg egy ici pici mosolyra húzódott a szája, de nem az a boldog félére. Hanem ami tele van fájdalommal. Egyre jobban vesztettem el a fonalat, és egy torokköszörülés után ennek hangot is adtam.

- M-mi történt? - kérdeztem, de alig volt hallható ahogy semmi erõm nem volt. Harry arcán kis döbbenet suhant át, de hamar rendezte vonásait.

- Nem emlékszel? - kérdezte fájdalmasan. Értetlenül csóváltam a fejem, ami így hirtelen erõsen kezdett el szúrni, így felszisszentem. - Ne mozogj. - ismételte meg ezt újból. Miért fáj? - Mondta az orvos hogy lehet kifog esni egy kis idõ, de majd idõvel emlékezni fogsz rá, csak súlyos a sérülés. - mondta ki, amitõl még jobban megijedtem.

- Orvos? - kérdeztem, és hallottam ahogy gyorsabban csipog a monitor.

- Nyugodj meg. - ült le mellém az ágy szélére. - Baleseted volt, és lett pár sérülésed. - mondta halkan, tekintetét levezetve a testemen. Baleset...akkor kórházban vagyok? Azok a smaragdokat megint ellepték a sós cseppek, amik már készültek kibuggyani. - É-Én úgy sajnálom Louis. - szorította össze a szemeit, míg halkan felsírt. Nem értettem semmit, és egy értelmes mondatot se tudtam alkotni. Ekkor az ajtó kinyílt, és egy idõsebb férfi lépett be rajta, akit követett anya szintén kisírt szemekkel.

- Jó estét Mr. Tomlinson. Hogy van? - kérdezte a fehér köpenyben lévõ úr.

- Miért vagyok itt? - tettem fel az elsõ kérdést ami eszembe jutott. A ruhájára nézve gyorsan eltudtam olvasni hogy Dr. Miller volt aki hozzám szólt.

- Mennyire emlékszik? - kérdezte egy mappát tartva a kezében. Már kezdtem volna ideges lenni, hogy nem válaszol a kérdésemre, de jobbnak láttam ha mondom amit kér. Lehet úgy hamarabb tudok meg mindent. Gyorsan kellett kutakodnom az elmémben hogy emlékezzek is valamire. Évzáró, gördeszkázás, Niall, levél. Levél amit Harrynek adtam és.... nem tetszett neki. Eszembe jutott ahogy az ágyán ültem, míg õ háttal volt nekem és minden reményem elveszítettem. Majd talán felkeltem, és beültem az autóba. Onnantól kezdve viszont képszakadás.