Valami halhatatlan || Max Verstappen [BEFEJEZETT]

1.

-Oh. Elfelejtettem elhozni a pénztárcámat. Ki tudnád fizetni?- pillantott rám a barna hajú adonisz.
-Persze.- sóhajtottam nagyot. Ez a randi már nem is lehetne ennél rosszabb. A srác nem tud másról beszélni, csakis saját magáról.

Mindig is arról álmodtam, hogy a párom sportoló lesz, de általában csak az üresfejű szépfiúk találtak meg, éppen ahogy múlthéten is, a velem szemben ülő focista. A múlt pénteki partyn futottunk össze, éppen egy Margaritat rendeltem, mikor lecsapta a pultra a pénzt jelezve, hogy meghív. A randi alatt viszont rájöttem, hogy ez a társalgás csak a tömérdek mennyiségű alkoholnak köszönhetően volt érdekes.

Kifizettem a vacsoránkat, majd engedtem, hogy a srác átkarolja a derekam és kisétáltunk az étteremből, ami előtt fotósok hada állt.

-Na és.. nálad vagy nálam folytassuk?- kérdezte izgatottan mosolyogva, amíg arra vártunk, hogy hozzák a kocsiját.

-Ne haragudj, de a bátyámhoz kell sietnem.- húztam ki magam a program alól, amihez vele az ég világon semmi kedvem nem lett volna.- Talán majd egy másik alkalommal.

-Legalább a bátyád házáig elvihetlek?- húzott magához még közelebb, amit a fotósok rettenetesen díjaztak.

-Rendben! - bólintottam egy aprót.

A kocsiban a társalgás ugyanolyan változatlan volt, mint az étteremben, így nagyrészt csak Monaco kacskaringós útjait figyeltem és alig vártam, hogy végre megszabaduljak a sráctól. Az útközben már tudtam, hogy nem szeretnék tovább a focistával kettesben lenni, ezért írtam a bátyámnak, hogy mire odaérünk legyen kint, mert nem vagyok hajlandó várni.

-Akkor mikor lesz következő alkalom?- kérdezte Andreas, már az utcában. Pedig már azt hittem ezt a kérdést megúszom.

-Nem tudom. Holnaptól folyamatosan utazni fogok és nem tudom mikor térek vissza Monacóba.- mosolyogtam rá kedvesen.

-Nos. Várni fogok rád.- simította meg a combom, majd megállt a ház előtt és közelebb hajolt.

-Szia.- ugrottam ki a kocsiból és a nyitott ajtó felé siettem, ahol a bátyám jót szórakozott a szerencsétlenkedésemen.

Lewis nevetve visszaindult a házba, én meg dühösen követtem és becsaptam a hátam mögött a bejárati ajtót, majd nagyot sóhajtottam.

-Komolyan Lewis! Valami átok van rajtunk? Vagy rá van írva a fejemre, hogy idióták találjanak meg?- dühöngtem őt követve, majd megtorpantam a nappaliba lépve, hiszen egy idegen srác ült a kanapén. Annyira nem is idegen, hiszen már ezerszer láttam a tv-ben, de még sosem találkoztunk.

-Oh helo.- sütöttem le a szemem, hiszen nem szoktam mások előtt kiborulni, de jelenleg nagyon elegem volt. Lassan közelebb sétáltam a sráchoz és a kezemet nyújtottam neki.- Diana Hamilton

-Max Verstappen.- mosolygott rám miközben megrázta a kezem.

-Szóval mi is a probléma?- jelent meg Hamilton ismét a nappaliban, kezében egy fehérboros pohárral és a kedvenc fehér borommal.

-Ez a srác egy idióta. Szerintem még a nevemet sem jegyezte meg! Csak beszélt és beszélt, de csak magáról és a fociról.- dőltem hátra a kanapén és élveztem a Lewis által kitöltött francia bor ízét.

-De hát szereted a focit.- ráncolta a homlokát a bátyám.

-Persze, hogy szeretem. Nézni. Ha érdekes. De sosem voltam kiváncsi az összes mezszínére, mezszámára és a cipőinek a méretére, mert az sem ugyanaz ha rendes vagy ha műfüves pályára kell cipő neki.- forgattam a szemem amin Max és Lewis nagyon jót nevetett. A bor olyan gyorsan csúszott le, mintha nem ittam volna semmit már egy éve, ellazított és egy újabb pohárral töltöttem meg és hallgattam a fiúk beszélgetését.

-Di is imád versenyezni.- bökött a fejével felém Lew, Max pedig követte a tekintetét.

-Érdekel a forma 1?- lepődött meg a srác és érdeklődően előre dőlt.

-Is. De főként a gyorsulás. A vezetés, az adrenalin ami mindezzel jár. Megnyugtat.- éreztem, hogy az alkohol már átjárta az egész testemet, s igazán bölcs lettem tőle.

-Nem sok lány mondja ezt.- mosolygott rám.

-Sosem mondtam hogy olyan vagyok mint a többi lány.- kacsintottam rá.- Ideje lefeküdnöm. Holnap korán indulok.- pattantam fel és a poharat a kisasztalra tettem.

-Hova utazol holnap?- fordult utánam Lewis mikor már a lépcsőn álltam.

-Melbourne.- ásítottam nagyot.

-Én is holnap utazom oda.- kapta fel a fejét Lewis haverja.

-Hánykor?- léptem vissza egy pillanatra, hogy jobban láthassam az arcát.

-6.45-kor indul a gépem.- dörgölte meg a szemét.

-Akkor 4-kor indulnunk kell, hogy időbe Nizza-be érhessünk.- bólintottam és válasz nélkül a szobámba szaladtam. Nem szerettem egyedül utazni, ezért hálás voltam, hogy Max is éppen ugyanakkor ugyanoda utazik ahova én.

Hosszasan ültem a kádban, úgy éreztem csak így tudok megszabadulni ettől a borzalmas randitól. A fürdőszobában üvöltött a zene, ami a gyertyafényben hatalmas megnyugvást adott. Egy idő után a kezembe vettem a telefonomat, de kár volt felmennem a social media oldalaimra, Andreas és én voltunk mindenhol. Azt írták mennyire jól éreztük magunkat, mennyire boldogok voltunk az este végén és milyen szerelmesen néztünk egymásra. Sokat nevettem a pletykalapok cikkein, hiszen nagyon sűrűn a látszat alapján állították be a dolgokat.

***

Max hulla fáradtnak tűnt az autóban ülve, Lewis pedig még nála is nyúzottabb volt. Gyanítom ők nem akkor hagyták abba az ivást, mikor én. Max beült az anyósülésre, Lew pedig kivitt minket a reptérre. Az egész úton teljes csend volt, csak a zene szólt a rádióban és a körmöm kopogása a telefon képernyőjén volt az egyetlen zaj.

-Vigyázz magadra hazafelé!- öleltem meg a testvérem, majd kezdett fogott Max-el és visszaült a kocsiba.

-Meddig ittatok?- pillantottam a mellettem, sapkában battyogó fiúra.

-Fogalmam sincs, de max. 2 órát aludhattunk.- sóhajtott nagyot fáradtan.

-Majd a repülőn lesz időd pihenni.- simítottam meg a vállát bíztatóan, majd megindultam, hogy még ma feljussunk a gépre.

Max és én a gép két túlsó végén kaptunk helyet, de szinte ahogy leült el is aludt. Az út alatt megnéztem egy filmet, majd én is pihentem egy kicsit. Egészen addig amíg ki nem néztem az ablakon és rá nem jöttem mekkora vihar is van. Azonnal bepánikoltam és a monitort kezdtem nyomogatni, hogy láthassam mennyire vagyunk messze a végállomásunktól. Hála az égnek abban a pillanatban bemondták, hogy csatoljuk be biztonsági öveinket.

Imádtam Ausztráliát, de valahogy ez a meleg, párás idő nem fogott meg annyira.

-Hé! Diana!- kiabálta a nevemet pár fotós miután felvettem a bőröndöm.- Mondana nekünk pár szót az Andreasról való randijáról.

-Hű Di. Annyi fotós volt arra, hogy azt hittem elhagytalak.- hallottam meg Max hangját és felé kaptam a fejem. A fiú éppen az ellenkező irányba tekintett, ezért lövése sem volt arról, hogy velem szemben is egy jó pár fotós állt.- Oh.

-Megcsalja Andreas-t Max Verstappennel?- jött azonnal a következő kérdés. És ahogy mondani szoktam. Így terjednek a pletykák.