Valami halhatatlan || Max Verstappen [BEFEJEZETT]

2. 1.

Alig akartam elhinni, hogy egy év eltelt mióta Max és én először találkoztunk. Annyi minden változott, hogy szinte hihetetlennek éreztem, hogy ez lehetséges. Valakinek rövidebb lett a haja, vagy éppen hosszabb. Néhány pilóta barátnővel érkezett vagy anélkül, illetve az én kicsi unokahúgom is nőtt mint a gomba.

-Vuhanból indult.- magyarázta Lando miközben mindenki csak állt és várta mi is lesz.

-Mi indult onnan?- jelentem meg mellettük.

-Egy újfajta vírus.- válaszolta Max, miközben átkarolta a derekam.

-Ahh. Mikor először bejelentették azt hittem valami vicc az egész.- sóhajtottam nagyot.

Lassan mindannyiunk számára kezdett világossá válni, hogy ez a vírus már korántsem csak egy pletyka. A nyakunkon volt, mi mégis éppen arra készültünk, hogy elindítsuk a Melbourne-i nagydíjat.

-Max. Di.- intett a fejével Christian és jelezte, hogy induljunk meg befelé. Ideges volt és ez kristálytisztán látszott rajta.

-Ezeket vegyétek fel.- nyomott a kezünkbe egy- egy maszkot a csapat egyik tagja.

-Miért?- kérdeztem miközben Max már a füle mögé helyezte a Red bullos maszk pántjait.

-Elméletileg véd, hogy ne kaphasd el a vírust. Legalábbis ne olyan gyorsan.- magyarázta Christian.

-Miért tartják meg a nagydíjat ha veszélyes?- értetlenkedtem miközben felhúztam a maszkot.

-Még nem biztos. Semmi sem biztos.- rázta a fejét a Red Bull csapatfőnöke, mire Max-re néztem aki meglepődve állt a tárgyaló ajtajában.
Éppen követni akartam, mikor a telefonom megcsörrent, így visszaléptem a folyosóra és előhalásztam a zsebemből.

-Dr. Perez?- vettem fel kissé félve a telefont. Egy év alatt elég jól bevésődött a fejembe a francia nyelv, de ha nem értettem a legtöbben azonnal tudtak segíteni azzal, hogy angolra váltottak.

-Miss Hamilton. Fontos! Beszélnem kell magával.- idegeskedett.

-Ohm rendben. Itt telefonom vagy..?- érdeklődtem.

-Megteszi itt is.- válaszolta és szinte biztos voltam, hogy közben bólintott egyet.

-Rendben. Hallgatom.- ültem le egy fotelba és a tárgyaló ajtajára néztem amit már becsuktak.

-A vizsgálatok alapján az új vírus rohamos iramban fertőz. A maga betegsége pedig hasonlóan a krónikus betegségekhez tartozik mint pl. ha valaki cukorbeteg.- kezdte el vázolni, de már sejtettem mi lesz a vége. Idegesen felpattantam és a nem messze lévő szálloda felé siettem.- Megkérném, hogy rettentően figyeljen oda a higiéniára, ne nagyon érintkezzen senkivel, illetve amennyiben lehetséges hordjon védőmaszkot.

-Mi történik ha el kapom a vírust?- érdeklődtem, miközben gyorsan szedtem a lábaimat..

-Azt egyenlőre nem tudjuk kisasszony.- sóhajtott nagyot.- Mindenesetre mindenkire veszélyes.

-Értem. Köszönöm, hogy felhívott.- bólintottam majd elköszöntünk és egy csippanás után beléptem a szobánkba. Szinte azonnal szedni kezdtem a cuccaimat és sorban dobáltam bele a bőröndbe, miközben írtam egy üzenetet Maxnek, hogy visszatértem a szállodába.

Rekord sebességgel pakoltam be mindent, majd a bőröndömet felállítva leültem az ágyra és vártam Max-et, hogy bejelenthessem neki haza kell utaznom.

-Diana!- lépett be a szobába Max.

-Max.- léptem elé azonnal.

-Hát te?- nézett a bőröndömre.

-Haza kell utaznom Max.- néztem rá kicsit félve.

-Kicsim. Mi a baj?- lépett egy lépést közelebb.

-Mr. Perez felhívott.- ültem le az ágyra és magam mellé húztam.- Rám súlyosabb lehet az új vírus a krónikus betegségem miatt.

-Jézusom.- pattant fel Max.- Ez eszembe sem jutott. Te jó ég.

-Max nyugi. Csak hazamegyek és nem találkozok senkivel. Akkor minden rendben lesz.- bólintottam nagyot.

-Az én cuccomat is össze kell pakolnunk.- állt fel és a bőröndjéhez lépett és idegesen dobálni kezdte a cuccait.

-De a futam.- mutattam az ablak felé.

-Törölték.- rázta a fejét.- fogalmunk sincs mikor mehetünk újra, de mind esetre most lefújtak mindent.

-Atya ég. Sosem gondoltam, hogy ez a mi világunkban megtörténhet.- túrtam bele a hajamba.

-Legalább több időm lesz rád mint eddig terveztem. Mostmár se Netflix se forma 1.- dobálta a cuccait a bőröndjébe.

-Netflix? Hogy érted, hogy nincs többé? Ma is egész nap ott voltak.- értetlenkedtem miközben segítettem összehajtani a cuccait.

-Nem írtam alá velük szerződést. Illetve de, csak nem olyat mint a többiek. Nem fogok külön interjúkat adni és nem fog rólam szólni egy rész sem.- válaszolta.

-De hát miért?- lepődtem meg és megálltam a pakolásban.

-Nem akartam, hogy bárki is a közelünkbe férkőzhessen. Mivel nagyrészt velem vagy, így nem akarom, hogy mindenbe bele lássanak.- rántotta meg a vállát mintha ez így teljesen természetes lenne, mégis volt benne valami feszültség.

-Köszönöm.- vettem ki a kezéből a ruháit és szorosan magamhoz öleltem.

-Nem kell Di!- szorított erősen és egy kicsit azt éreztem, hogy ő is fél. Hiszen itt állunk Ausztráliában a tudatlanság határán. Minden olyan bizonytalan volt mintha egy cérnaszálon táncoltunk volna.
Az egyetlen amiben biztos voltam, hogy Max mellett a helyem, de minden más csak úgy elillant.

Hazafele már 5 programot lemondtak aminek egyáltalán nem örültem. Sorban érkeztek az üzenetek, hogy egyre több országot zárnak le, karantént vezetnek be és bizonyos országokból már repülőt sem fogadnak. Sietnünk kellett nehogy a nizzai repülőteret is idő előtt lezárják.
Ezek mellet az is tudatosult bennem, hogy ki tudja meddig nem is találkoztatok a szüleimmel és a testvéreimmel.

-Nem hiszem el. Alig hagytuk el a lakást és újra itt vagyunk.- rázta a fejét.

-Kicsim. Minden rendben? Annyira ideges vagy mióta visszaértél a hotelbe.- érdeklődtem. Értettem, hogy Maxnek hiányzik a versenyzés, de akkor nem ilyen szokott lenni.

-Kimegyünk a tengerhez?- nézett ki a lakásból a víz irányába.

-Ahogy szeretnéd.- bólintottam, majd minden cuccunkat az előszobában hagyva elindultunk a tenger felé.

**

-Elmondod végre?- kérdeztem miközben kézen fogva sétáltunk és a gyomrom már teljes görcsben volt.

-Tudod. Egyáltalán nem vagyok olyan aki szereti a nyilvánosság előtt végezni a magánügyeit.- állított meg és felém fordult.- De vannak elveim és van egy amit mindenképpen szerettem volna véghez vinni.

-Max. Megrémisztesz.- mondtam kissé remegő hanggal, de ő csak elmosolyodott.

-Ne aggódj. Egyáltalán nem rémisztő.- nevetett halkan.

-Akkor?- fogtam meg a másik kezét is, de ő elengedte mind a két kezem és a zsebébe nyúlt, majd szépen lassan fél térdre ereszkedett.

-Melbourne-ben szerettem volna feltenni ezt a kérdést. Ott ahol minden elkezdődött egy évvel ezelőtt. De végülis minden itt kezdődött.- sóhajtott nagyot mosolyogva és már mindkettőnk szemei tele voltak könyvekkel.

-Lewisnál.- haraptam a számba.

-Diana Hamilton. Megtisztelsz azzal, hogy velem éled le életed hátralévő részét?- kérdezte én pedig a sírástól csak leguggoltam hozzá és bólogatva felé nyújtottam a kezemet.

-Igen.- suttogtam a sírást szabadjára engedve. Letérdeltem, Max pedig lerakta a másik lábát is, majd az ölébe húzott és megcsókolt.

-Igen!- mondtam ki kicsivel később már sírás nélkül.