Valami halhatatlan || Max Verstappen [BEFEJEZETT]

2. 11.

A vírus miatt több helyszínen lemondták a nagydíjakat, ezért hasonlóan az osztrákhoz és a brithez, Olaszország is két futamot tartott egymás után. Ez pedig senkinek nem volt ellenére, hiszen csodálatos hely, közel Milánohoz. Ha nagyon akarjuk még a tengerpartra is lemehetünk, igaz ez 2 óra kocsikázást jelent.

-Megmondtam a lányoknak, hogy figyeljenek rád.- néztem komolyan Maxre.

-Ugyan már.- nevetett Max.- Szeretlek.

-Én is téged.- csókoltam meg.

A new york-i és a londoni divathét után, ahol csak egy- egy napot vettem részt, most Milánó következett. Maxet azóta kissé nehezen hagyom magára, de tudom, hogy bíznom kell benne.

A legtöbb cuccomat Monzában hagytam, hiszen a bemutató után ide megyek vissza. Szerencsés voltam, hogy éppen akkor volt divathét, mikor a futamok.

-Csajszi.- jelent meg mellettem az összes barátnőm.

-Sziasztok.- kötöttünk ki egy nagy ölelésben.

-Mi újság? Olyan keveset látunk.- tartott a karjai között Barbi.

-Hát igen. Kicsit lefoglal a márka fejlesztése.- mosolyogtam rájuk.

-Nem is modellkedsz szinte.- rázta a fejét Kendall.

-Ez igaz.- bólintottam.

-Lányok! Indulás.- lépett mellénk egy szervező, hogy az öltözőbe tereljen. Felhúztuk a nekünk szánt ruhát és elkészítették a sminkünket. Egyre kevesebb kedvem volt az egészhez.

-Egy pohárral.- lépett mellénk Kendall.

-Hát ez mi?- lepődtünk meg a lányokkal.

-A saját Tequilám.- tartotta fel az üveget.

-Ez igen!- bólintottunk, majd mindenki elvett egy poharat.

-Arra, hogy minden jól sikerüljön.- koccintottuk össze a poharainkat és lehúztuk. Ízre nem volt rossz, de nem is esett olyan jól. Nem is kéne innom.

-Oké lányok! Indulás!- indítottak meg minket. Sorban haladtunk és vártuk, hogy elindítsanak, mindenki a saját gondolataiba merülve, felkészülve nehogy valamit elrontson.

-Di. És mehetsz.- magabiztosan lépkedtem a kifutón, mikor egy pillanatra oldalra kaptam a fejem. Max, Lewis, Kat és még néhány pilóta a barátnőikkel ült a sorokban. Hatalmas mosoly ült ki az arcomon, hiszen tavaly is Max lepett meg, de ezúttal a bátyámat is belerángatta a dologba. Az idejét nem tudom mikor volt ő utoljára kifutó közelében. Persze ebben közre játszott, hogy sok modell az exe volt.

Ahogy visszafelé haladtam csak egyetlen egy dolog kavargott a fejemben.

-Di.- ugrott a nyakamba Bella.

-Minden rendben?- kérdeztem aggódva, hiszen a tekintete homályos volt, a szemei pedig tele voltak könnyekkel.

-Igen.- mosolyodott el, de a szemei még mindig könnyesek voltak.

-Akkor miért sírsz?- töröltem le egy könnycseppet.

-Giginél megindult a szülés. Haza kell utaznom.- válaszolta.

-Úristen.- ugrottam a nyakába.- Te jó ég.

-Ki tudnál menni az én ruhámban is?- nézett le magára.

-Persze.- válaszoltam szipogva. Bella és én az örömtől sírva cseréltünk ruhákat, majd sietve beálltam a helyére.

Hatalmas meglepettség érte az embereket mikor újra kiléptem, hiszen már voltam, Bella viszont nem. A könnyeimet visszatartva mosolyogtam és sétáltam újból végig a kifutón. Láttam, hogy sokan észrevették, elsők között a szeretteim, de ismertek, így tudták, hogy a mosolyom valódi, ezáltal a könnyeim is örömkönnyek.