Valami halhatatlan || Max Verstappen [BEFEJEZETT]

3. 3.

Hideg, eső és természetesen ebből kifolyólag minden teljesen nedves. Nathan ordított a kezemben és esze ágában sem volt elaludni.  Utáltam az ilyen időt. Vicces. Régen mindig azt mondtam, hogy imádom. Imádom az eső illatát, a hűvös időt, ahogy az arcomra esnek a cseppek.

De most.. most egészen máshogy érzek. Minden egyes ilyen verseny előtt és persze közben csak azon kattog az agyam, hogy úristen mi lesz ha valami baj történik. Anthoine halála óta pedig méginkább. Ahogy eszembe jutott a fiatal pilóta a szemeim megteltek könnyel.
Nathan mintha érezte volna, hogy a hangulatom megváltozik abbahagyta a sírást. Leültem a kanapéra és a futamot figyelmen kívül hagyva visszagondoltam a fiúval való első és egyetlen beszélgetésemre.

"Boldogan ugráltam a paddockban. Tegnap megismertem Max anyukáját aki írtó kedves volt és úgy éreztem kedvel, amiben később Max is megerősített. Akkor voltunk egy hete együtt talán, vagy valahogy úgy. Szinte le sem lehetett kaparni a mosolyt az arcomról. Ahogy a Red Bull istálló felé haladtam meghallottam egy hangos kiabálást majd egy hangos csattanást. Egy pillanatra ledermedtem az ijedtségtől, de a kíváncsiságom erősebb volt mint a félelmem és a hang irányába siettem.

-Minden rendben?- láttam meg a barna hajú fiút ahogy a falnak dőlve a fejét rázza.

-Igen. Igen.- kapta felém a fejét és láttam, hogy zavarban van. Dühös volt és ez tisztán látszott rajta, de nem akarta kimutatni.

-Látom, hogy valami nem jó.- léptem közelebb és szinte egy szempillantás alatt láttam, hogy bizalmat fogadott felém. Leült a mellette lévő lépcsőre és megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, hogy elmondja csak üljek le mellé.

Lassan leültem mellé és mint amikor a villanykörte felvillant, hogy onnan is ismerős. Horner szíve volt a csapat hiszen ő is alapító tag volt.

Anthoine sóhajtott egy nagyot és megdörzsölte a tenyerét.

-Minden vágyam volt, hogy pilóta lehessek. Annyira vártam kisgyerek korom óta és végre forma-2-Ben vagyok. De néha úgy érzem én erre nem is vagyok képes. Nagy a nyomás.- könnyezett meg.

-Hé.- simítottam meg a vállát.- Eltudom képzelni.

-Hogyan?- rázta a fejét.

-Nos nem pont ebből a szempontból, de hidd el jártam már a te cipődben.- mosolyogtam rá.- Bizonyítani akarsz és ez tök természetes.

-És túl is lettél rajta?- nézett rám kissé döbbenten.

-Nem.- vágtam rá mire teljes értelmetlenség látszott a fején.

-Sosem leszel túl rajta. Mindig lesz valami apró kis részlet ami zavarni fog. Egy elvesztett futam amit megnyerhettél volna. Egy mozdulat amit ha nem teszel meg akkor egy pozícióval jobb helyen indulhatnál.- vázoltam a történetet.

-És nem lesz könnyebb?- vizslatta maga előtt az aszfaltot.

-Könnyebb lesz. De te is ugyanolyan maximalista vagy mint bármelyik másik pilóta. És pont ez fog majd az egekbe repíteni téged. Mikor majd a forma-1- ben leszel, és tudom, hogy ott leszel, akkor hálás leszel, hogy soha nem adtad fel.- mondtam végig rá nézve.

-Úgy gondolod sikerülhet?- mosolyodott el egy kicsit.

-Persze.- löktem rajta egy aprót.- Attól mert lány vagyok értek ehhez a sporthoz. Nem vagyok vak. Tehetséges vagy.

-Nem csak azért mondod, hogy jobb kedvem legyen?- dőlt neki a korlátnak.

-Ha azért mondanám akkor nem tudnám, hogy a neved Anthoine Hubert.- válaszoltam és láttam rajta, hogy elhiszi amit mondok.

-Igazad van. Egy nap meghódítom a világot.- pattant fel.- Köszönöm Diana.

-Hajrá.- álltam fel én is, mire szorosan magához ölelt.

-Szurjolj!- engedett el és elszaladt, hiszen számára hamarosan kezdődött a verseny

-Biztos segítettél neki.- hallottam meg a hátam mögül Christian hangját.

-Hallgatóztál?- sétáltam közelebb hozzá.

-Csak egy kicsit.- mosolygott.- Jó szöveget toltál.

-Ami igaz az igaz.- tártam szét a karom.

-Na gyere. Nézzük meg mit megy a kölyök.- karolta át a nyakamat és a pálya fele indultunk.

Emlékszem, hogy izgatott voltam, hogy a futam után megölelhessem a fiút és elmondhassam milyen ügyes volt, ezzel is lelket öntve belé.

Aztán a következő pillanatban sikítozás, mindenki arcán félelem és füstfelhő. Innentől kezdve utáltam Spa-ba utazni. Utáltam a tudatot, hogy az utolsók között voltam akik beszéltek vele. És utáltam látni Pierre és Charles arcát akárhányszor valaki megemlítette nekik a barátjukat."

Durranás és füstfelhő rántott vissza az emlékeimből. George és Valtteri csúsztak egymásba.

Észre se vettem, hogy Nathan a kezemben elaludt, így csak leraktam magam mellé a kanapéra, ügyelve, hogy ne eshessen le onnan. Mire pedig teljesen feleszméltem észre kellett vennem, hogy az arcomon csorognak le a könnyek. Gyorsan egy zsepi után nyúltam és megtöröltem az arcomat, majd megpróbáltam összeszedni magam.

Ez velük nem történik meg. Egy balszerencsés baleset volt, aminek ő itta meg a levét. A forma-1- ben már nagyon régen volt halálos kimenetelű baleset. Az a fiú pedig annyira fiatal volt és még annyi mindent el kellett volna érnie. Ő meghalt azért, hogy mások élhessenek, hogy bizonyos szabályok változzanak, hogy átépítsék azt a hülye kanyart. Anthoine Hubert azért halt meg, hogy a barátai élhessenek. És ő is élni fog minden egyes ember szívében aki csak tudja a nevét, hiszen ő nem olyan ember akit el lehet felejteni, örökké élni fog.

Nincs mit magyaráznom. Szerintem mindenki tudja miért most jön ez a rész! #AH19💔