Valami halhatatlan || Max Verstappen [BEFEJEZETT]

3. 1.

Csodálatos volt az elmúlt 3 hónap. Max minden kívánságomat úgy leste, mint ahogy a szülők a kisgyerekét karácsony előtt. Nem mondom, hogy könnyű is volt, hiszen a vírus inkább csak erősödött, mint gyengült.

Ugyanúgy szigorítások, néhol még szigorúbbak, halálesetek. A harmadik hullám. Egy ideig csak reménykedtünk, hogy az idei bajnokság elindulhat, nem úgy mint tavaly, de hála az égnek most időben kezdünk.
Illetve csak kezdenénk. Egy hét volt a verseny kezdetéig, Max pedig semmilyen programot nem vállalt, hogy mellettem lehessen a szülésnél, de a baba mindenáron maradni akart még.
Minden praktikák kipróbáltunk amit az interneten találtunk, hogy előbb jöjjön a baba, de nem akart.

-Nincs több ötletem.- dőltem le a kanapéra.

-Nekem sem.- rázta a fejét Max és helyet foglalt mellettem.-De ha a verseny közben indul meg a szülés, ígérem azonnal haza indulok.

-De előtte nyerd meg a futamot.- mosolyogtam rá, majd a pocakomon pihenő kezére raktam a kezem.- A pocaklakó pedig lassan csak elindul napvilágot látni.

-Amikor ő szeretné.- bólintott Max is elfogadva, hogy már nem tudunk mit tenni ellene. Ezután a távirányító után nyúlt és bekapcsolta a tv-t, amin éppen a kedvenc csapatának a focimeccse ment. Szerettem vele nézni a meccseket, de most csak azt éreztem perceken belül elalszok, így csak csukott szemmel hallgattam.

-Di?- szólalt meg Max és éreztem, hogy elhúzódik.

-Igen?- nyitottam ki fáradtan a szemem, majd követtem Max tekintetét. Egy tócsa állt alattam a kanapén amit a szövet azonnal be is szívott.

-Ez a?- pattant fel Max.

-A magzatvíz.- próbáltam meg én is felállni, de szinte azonnal megérkezett az első fájás. Max felsegített, majd a már előre összekészített cuccokat a kezébe kapta, amíg a másik karját nekem nyújtotta.

-Hihetetlen. Heteken keresztül csak próbálkoztunk. Most meg.- mosolygott Max aki teljes extázisban volt az örömtől.

-Igen. Igen. Nagyon jó, de halad...- haraptam el a mondat végét egy újabb fájás után.

Hihetetlen távolinak tűnt a kórház, pedig mindösszesen pár kilométerről volt szó. A kórházba ahogy beléptünk a segítségünkre siettek a nővérek és az orvosok, majd bevittek egy kórterembe ahol néhány vizsgálaton átestem, újra elmondták a szülés menetét, ami nem könnyítette meg a dolgom.

-Apuka? Jön?- fordultak ezúttal már az izguló Max felé aki csak boldogan bólogatott. Ráhúztak egy műtősruhát és azonnal indultunk is, hiszen már nem kellett tágítani sem. Tény és való volt mindenki számára, hogy a baba megindult kifelé.

Az orvosom és a szülésznőm is hála az égnek a kórházban tartózkodtak ezért nem kellett idegen ember karjai között megszülnöm az első gyerekemet, ezért pedig rettentően hálás voltam.

-Atya világ.- szorítottam Max kezét, miközben egy újabb nyomás következett. Az egyik nővérke a fejemet törölgette, a másik pedig az orvos mellett állt arra várva, hogy megmosdathassa a kisbabát, majd a kezembe adhassa. A mellettem álló apuka pedig az ájulás szélén volt amit nem tudom, hogy a szorításom vagy a látvány okozott.

-És itt is van a kisfiú!- tartotta fel az orvos a kisfiunkat aki hangos sírásával jelezte, hogy megérkezett a mi világunkra. Ezután Max hozzám hajolt, hogy megcsókolhasson, én pedig lihegve, az izzadtságomban úszva rámosolyogtam. A kicsit elvitték megfürdetni én pedig már alig vártam a pillanatot, hogy a kezemben tarthassam.

Nem is vártunk olyan sokat mikor bebugyolálva a kezembe adták.

-Hát szia.- hajolt le Max is hozzá.

-Tökéletes lesz a név.- pislogtam nagyokat.

-Szerintem is. Ez a név tökéletesen ráillik.- simította meg Max a kicsi homlokát, mire ő kinyitotta a szemét.

-A te szemedet örökölte.- fordultam Max felé könnyes szemekkel. A szemei teljesen olyan színben pompáztak mint az apjáé. Hosszasan csendben figyeltük, majd végre szabadon hagytak minket, hogy élvezhessük a kis családunk születését.

-Szólni kéne a többieknek nem?- érdeklődött Max.

-Felhívom Annát- nyúltam a telefonom után és megnyitottam a FaceTime-ot. A kamerát a kicsi felé helyeztem, hogyha Anna felveszi egyből őt lássa.

-Szia..- idáig jutott mikor realizálta, hogy egy kisbabát tartok a kezembe.

-Mi az?- hallottam a távolból Pierre hangját, majd ő is maga felé fordította a telefont.- Te jó ég.

Mind a ketten sírni kezdtek, ami engem is könnyre fakasztott. Max csak a könnyeivel küzdve nevetett rajtunk, majd beszéltünk velük kicsit és felhívtuk a családtagjainkat, ugyanazzal a technikával, mindenkit egyesével meglepve.

-Annyit sírtam ma, hogy nem is maradt több könnyem.- nevettem mikor az utolsó telefont is leraktuk.

-Jó napot!- lépett be az orvos aki levezette a szülést, majd egy nővérke aki elvitte a babát.

-Szép napot.- mosolyogtunk rá mind a ketten.

-Remek híreim vannak. A kisbaba makk egészséges és ha mindent rendben találunk 3 nap múlva haza is mehetnek.- mosolygott papírokat tartva a kezében.

-Köszönjük.- mosolyogtam rá.

-Doktor úr!- állította még meg Max egy pillanatra.

-Igen?- fordult vissza felénk.

-Mennyi idős kortól utazhat a kicsi? Repülőn.- kérdezte Max kissé félve a választól.

-Egy csecsemő gyakorlatilag útra kész onnantól, hogy kiengedik a kórházból.- magyarázta.- De én ajánlanám, hogy egy hétig mindenképp maradjanak még itthon.

-Rendben. Köszönjük.- válaszolta Max.

-Akkor még veled együtt tudunk utazni.- mosolyogtam rá.

-Így van! Szóval holnap el is megyek elintézni az útlevelet és a vízumot az ő számára is.- simította hátra a hajam és a homlokomra nyomott egy puszit.

A kimerültség miatt Max magamra hagyott egy kicsit, hogy alhassak, ami egészen addig tartott amíg meg nem hozták a kicsit enni. Az általunk hozott világoskék body volt rajta, aminek az elején egy kismackó mosolygott vissza. Hajas baba volt. Nem csodálkozom hiszen Lewis és én is azok voltunk. Csaknem úgy mint az összes testvérünk.

-Azt mondták a hivatalban, hogy holnapra elkészülhetnek az iratai, de legkésőbb három nap.- fogta meg a kezemet Max mikor visszatért.

-Akkor már csak néhány dolgot kell bevásárolni az útra és a távollétre és indulhat is a repülő.- gügyögtem a babára nézve, Maxnek szánva a válaszom.

-Holnap azokat is elintézem, hogy biztos minden meglegyen mire indulunk.- mosolygott ránk kedvesen, majd átadtam a kezébe a picit.- Szia kisfiam.

-Milyen érzés fiatal apukának lenni?- böktem oldalba.

-Remek.- nevetett fel.- Legalább ha a következő jön nem leszek 30.

-Úgy gondolod csak 3 év múlva jön majd a következő?- tettem csípőre a kezem sértődést imitálva.

-Terveim szerint nem.- vágta rá és tovàbb ringatta a kicsit

Az idény kezdete miatt mindenki otthon volt, hogy a családjával lehessen, így csak Victoria, Tom, Lewis, Kat valamit Charles és Charlotte jöttek be hozzánk akik ugyanakkora csodálattál figyelték a kezemben alvó kicsit.

-Hogy hívják?- kérdezte meg végül Charlotte. Max és én pedig teljes boldogságban néztünk egymásra és egyszerre válaszoltunk.

-Ties Nathan Verstappen.