Egymás Rabjai 3.

75. Tao két éves II.

Tao.

Hazafelé tartunk vagyis, hogy pontosabb legyek..épp Laraekhoz. Még mindig idegesit ahogy az az arrogáns nő viselkedett..

- Drágám, tudom hogy feszült vagy de, kérlek nyugodj meg . Nem lenne jó ha balesetet szenvednénk. ~ mosolyog rám Yuna.

- Igen..igazad van.. ~ válaszolom.

Leparkolunk a ház előtt és kivesszük az ajándékokat a kocsiból majd be megyünk a többiek után. Mivel a gyerekek út közben elaludtak ezért volt idő mindent előkészíteni. Mire felkeltek a torta az asztalon volt , lufik a földön és márcsak a gyertyát kellett meggyújtani. A fiam arca amikor meglátta a tortát egyszerűen felfoghatatlanul jó érzéssel töltött el. Olyan boldog volt és olyan nagy mosollyal az arcán jött oda ,hogy be könnyeztem. Elénekeltük neki a Happy birthdayt és ő elfújta a gyertyát. Persze mint minden gyerek , ő is az ajándékokat várta a leginkább. Sorba oda adtuk neki az ajándékokat amit élvezettel bontott ki .

- Apppaaa, ez mind eném? ~ kérdi tőlem izgatottan .

- Miért? Talán ismersz valaki mást akinek ma van a születésnapja? Ha nem kell akkor vissza is vehetem ~ viccelődök vele .

- Neeeem ~ öleli át őket.

Mind hangosan nevetünk és élvezzük ezt az apró pillanatnyi boldogságot. Nem a múltban vagy a jövőben gondolkozunk hanem a jelenben élünk, ebben a pillanatban . Ezt a csodás pillanatot muszáj megörökíteni. Mindannyian leülünk egymás mellé, beállítom az időzítőt és várjuk, hogy a kép végre elkészüljön. Tökéletes a mai nap annyi rossz után. Bár mostanában keveset foglalkozom a céggel de, szerencsére apa kézben tart mindent . Fontosabb tárgyalásokra haza utazik és ahogy vége jön is vissza . A gyerekek alszanak már de mi még ott vagyunk, kimegyek az udvarra kicsit gondolkozni majd meglátom Hopeot aki ugyanúgy megvan viselve mint mi mindannyian . Ahogy meglát elkezdi csóválni picit a farkát és odajön hozzám, belemászik az ölembe majd rám néz. Nagyon szereti Larát és ő is érzi, hogy beteg..

- Ooo , sziasztok , hát ti mit csináltok ide kint ? ~ ül le mellém Lara.

- Nem vagy te fáradt? ~ kérdezem tőle bár nem nézek rá.

- Nem . ~ mondja kedvesen. - Köszönöm, hogy itt vagy és támogatsz engem. ~ változik meg a hangja .

- Ne köszönd! Ez természetes ! ~ szólok rá.

- Nem baj, akkor is köszönöm! ~ válaszolja makacsul .

Ránézek és elnevetem magam majd ő is elkezd nevetni . Átölelem mert úgy érzem, most ezt kell tennem.. Érzem, hogy másként veszi a levegőt..sír..Nem hangosan de, érzem ahogy a könnyei a vállamra hullanak...