Egymás Rabjai 3.

99. Mi lett volna, ha...

Tao. ( nagy )

A kertben ülve a gyerekeket nézem akik már kész felnőttek.. Rájuk nézve eszembe jutnak a régi emlékek, úgy néznek egymásra mint ahogy mi néztünk egymásra...vágyakozva..szenvedéllyel.. Nem szeretném, hogy ők is szenvedjenek ahogy mi szenvedtünk.. Hagyjam kibontakozni vagy ne ? Ha most ő itt lenne vajon mit tenne ?

- Hé,  apa ! ~ lök oldalba Tao.

Túlságosan el kalandoztam..

- Igen ? ~ kérdezem tőle kissé zavartan.

- Liem bácsi kérdezett valamit de, te teljesen máshol jársz úgy tűnik... Ha nem néznél minket egyfolytában hanem figyelnél akkor tudnád.. ~ csóválja a fejét.

Pont olyan mint Lara... ki oktat mintha ő lenne a felnőtt..

-  Csak... eszembe jutott ,hogy mennyire fog hiányozni a keresztlányom ha vissza utazunk.. talán neked nem , fiam ? ~ kérdezem kíváncsian.

- Hát.. ő..őőő.. de, biztos.. ~ dadogja zavartan.

Zoé kicsit meg sértődött mivel arrébb bicegett tőle,  akaratlanul is el nevetem magam de, nem csak én hanem Liem is így tesz . Szóval ő is látja amit én.. Neki is feltűnt az ami nekem..

- Mit szólnál ha maradnánk egy kicsit tovább.. ? a
Anyukád is így akarná szerintem ~ nézek fel az égre mosolyogva.

- És a cég? ~ kérdi

Túl fiatal ahoz hogy , azzal foglalkozzon mi van a céggel..  Nem olyan életet szeretnék neki mint amilyen nekem is volt..

- Még élek,  így azzal te ne foglalkozz ! Innen is tökéletesen tudom irányítani és nagyobb megbeszélésekre pedig vissza tudok utazni ! Még nyugodtan tudsz élni, hibákat elkövetni de, csak kicsiket ! ~ borzalom össze a tökéletes haját.

- Ez a beszéd! Erre inni kell ! Ha apád is így állt volna a dolgokhoz akkor...talán...most minden más lenne.. ~ elmélkedik Liem.

Bolintok és meg emelem a poharat ,hogy koccintani tudjak vele. Miközben meg húzom az italt , magam előtt látom, hogy mi lett volna ha... Lara az én feleségem lett volna , boldogan nevelltük volna fel Taot és született volna még egy kislányunk is. Most ő is itt lenne és együtt iszogatnánk a múltra emlékezve..együtt kényeztettük volna az unokáinkat , ezzel idegesítve a gyerekeinket majd pedig együtt öregedtünk volna meg....

- Megyek sétálok egy kicsit , ti csak érezzétek jól magatokat ! ~ állok fel az asztaltól.

- Mégis hova mennél ilyenkor ? Ráadásul ittasan ? ~ kérdi Tao

- Hagyd apádat Tao.. Hidd el súlyos terhet cipel...Mindenkinek meg van a maga baja.. A különbség csupán annyi ,hogy vannak akik inkább nem beszélnek róla.. ~ feleli Liem majd a kezembe nyom egy üveget.

Elveszem tőle és elindulok , csak megyek és meg sem állok míg a temetőbe nem érek..Lara sírjánál állok és nem igazán tudom ,hogy kerültem ide... vagy, hogy mióta állok itt némán..

- Lara... ~ szólalok meg nehezen. - Basszus ! Miért hagytál itt minket ?!  Úgy hiányzol.. Úgy sajnálom Lara ! Sajnálom, hogy gyáva voltam ! Nem érdemeltem meg a szerelmedet... ~ zokogok mint egy kis gyerek.. - Bár ki álltam volna jobban kettőnkért.. Akkor most együtt nevellhetnénk a fiúnkat aki amúgy egy nagyon rendes srác.. olyan szíve van mint neked , úgy gondolkozik mint te.. de...sokat szenvedett mert hamar el mentél..nem mondja a kis hülye de, tudom ! Láttam hányszor nézett úgy a barátaira akikért az anyukájuk jött.. láttam éjszakánként sírni mikor azt hitte nem látom..láttam részegen ki borulni... láttam, hogy a naploidat olvasva ellejt egy egy könny cseppet.. Yuna a sajátjaként szereti őt és soha nem kérte, hogy úgy hívja őt, hogy anya.. Yuna tudja, hogy magaddal vitted a szívem egy darabját...neki köszönhetem, hogy még élek...Utánad akartam menni önző módon de, ő időben meg állított és emlékeztetett arra, hogy a fiunknak már csak én vagyok...így mindent meg tettem, hogy boldog lehessen.. Még ha ő ezt nem is látja és néha olyan dolgokat mond amikkel meg bánt..Tökéletes fiunk van Lara.. ~ húzom meg az üveget amit még Liem nyomott a kezembe.

- A-a-apa....