Egymás Rabjai 3.

77. Miért? Miért? Miért?!

Liem.

Amikor haza érek a gyerekek már alszanak, Lara pedig a konyhába ülve vár rám. Köszöntöm mint mindig de, észre veszem , hogy most másabb mint eddig.

- Történt valami, drágám? ~ kérdem tőle aggódva.

- Beszélnünk kell valamiről..
Nem itt hanem inkább kint az udvaron .. ~ szólal meg nehezen .

Feláll és megpuszil majd megfogja a kezem és kivezet az udvarra. Hope is követett minket , mostanában amerre Lara megy arra megy ő is. Egy percre sem hagyja magára szegény. Leülünk a padra és várom, hogy megszólaljon de, szótlanul ül velem szembe.

- Lara..kezdesz megijeszteni.. ~ fogom meg a kezét.

- Sajnálom..ne haragudj..én nem szeretném, hogy aggódj miattam..~ vesz egy nagy, mély levegőt mielőtt folytatná. - Megkértem Taot ,hogy vigye el innen a fiam , mivel egyre nehezebben viselem a betegséget és nem szeretném, hogy így lásson.. ~ fejezi be nehezen.

- Mi csoda ??? ~ kérdezek vissza.

- Ne keljen mégegyszer elmondanom kérlek..és ne akadj ki ~ válaszolja halkan .

- Hogy dönthetsz erről egyedül? Meg sem beszélted ezt velem, pedig a férjed vagyok! ~ vonom őt kérdőre

- A férjem vagy igen..de, a fiamnak az apja Tao.. ~ mielőtt befejezhetné ezt a baromságot közbe szólok mivel nem tudom elhinni, hogy ilyen hülyeséget csinált.

- Mi ? Áh, értem én.. én egy senki vagyok a fiadnak míg a nagy szerelmed aki elől titkolni kellett a terhességed és a szülésed az most már az apja neki. Nem én vagyok a biológiai apja de , én voltam vele az elmúlt 2 évben minden nap ! ~ csapok rá az asztalra idegesen .

- Liem.. kérlek értsd meg , hogy nehéz volt meghoznom ezt a döntést! Nem akarom ,hogy mellettük legyek miközben egyre rosszabbul leszek és meghalok ! Nem akarom ,hogy így emlékezzenek rám! ~ sírja el magát.

- Eldöntötted, hogy feladod és mindenkit el akarsz küldeni magad mellől? ~ kérdem tőle mérgesen.

- Tao két nap múlva elviszi a fiam és három nap múlva haza költözöm anyáékhoz . Ez végleges és mint a férjem, támogatnod kéne ebben ! Azt szeretnéd, hogy a lányod jelen legyen mikor meghalok ? Lelki traumát akarsz neki okozni ezzel ? Én nem ! Átgondoltam, nem egyszer és nem kétszer! Minden nap , minden percben ezen agyalok és hidd el fáj nekem ,hogy így kell döntsek! Zoenak is írtam mint ahogy Taonak is . Akkor add át majd neki mikor elég idős lesz hozzá ,hogy megértse! Leírtam benne a kapcsolatunkat az elejétől a végéig és a betegségem valamint a döntésemet és az okát is ... Régóta ismersz engem, esküt tettünk de.. ne kérd tőlem azt hogy hagyjam ,hadd lássák ahogyan egyre jobban rosszabbodik az állapotom.. ~ zokogja .

Miért? Miért kell így lennie ? Miért ennyire makacs ? Miért hoz egyedül ilyen döntéseket anélkül, hogy előtte meg kérdezne? Mégis hogyan mondhatnám azt ,hogy rendben ?

- Mit vársz tőlem? ~ kérdezem tőle és próbálom nem elsírni magam..

- Támogass mint a férjem.. Ne vond kétségbe a döntésemet, ne kérdőjelez meg..Hagyd ,hogy úgy éljek és úgy..távozzak ahogy szeretnék.. ~ csuklik el a hangja .

- A férjed vagyok az Istenit! Nem kérhetsz tőlem ilyet amikor esküt tettünk, hogy egymás mellett leszünk jóban és rosszban , egészségben és betegségben míg a halál el nem választ! Emlékszel még erre? Miért adod fel egyáltalán? Honnan veszed ,hogy ....Miért kell a legrosszabbra gondolnod ? Miért ennyire kegyetlen ez a kiba***** élet?! A fenébe! A rohadt életbe! ~ sírom el magam .

Kiabálok és hisztizek ,holott nem kéne ennek kitennem őt de, úgy fáj nekem is ... Várom, hogy megszólaljon de, látom rajta ,hogy nem bír..fáradt és kimerült hozzá..

- Rendben..de, minden nap meglátogatlak! ~ egyezem bele végül...