A holtak árnyéka /Befejezett/

11.

" - Jó. És plusz olyan listát is írunk, amit kizárt dolognak tartunk. Mintpéldául én nem szeretem a gyertyát, vagy a mai meglepetésedet! - helyeselve bólogat. " 

Felébredve sem érzem jobban magamat, a hasam iszonyatosan fáj. Még a szemem is mikor megpróbálom kinyitogatni. Talán még vagy húsz percet elkínlódók magamban, mikor már nem bírom tovább. Mindjárt bele döglök, megpiszkálom a magam mellett lévőt. Erőm sincs nagyobb mozdulatra. Mire az mocorogni kezd és felém fordul. De csak átkarol, még nem ébredt fel eléggé.

- Hazzy segíts. - nyöszörgöm. Miközben próbálok felkelni, de a görcs vissza is ránt az ágyba. Kipattannak a szemei és fölém emelkedik. Szemei még nagyon álmosak, hosszú szempillái alól pillog rám. Csak a hasamat szorongatva nézek fel rá. Azonnal felugrik és kitakar. A hasamat kezdi el nyomkodni, ami rohadtul fáj. De tudom miért csinálja, el kell viselnem. Nincs mese, majd minden hajlatomat áttapogatja.

- Segítek felülni, mutasd a hátad. Van itthon sztetoszkópod? – kérdezi, csak a szekrény felé mutatok. Nem arra szoktam használni, amire való. De most megteszi. Kicsit hallgatózik vele a hátamnál.

- Mutasd a kezed! - kéri kedvesen. Előre is nyújtom neki, de szeretnék visszadőlni az ágyba. Óvatosan leenged és betakar.

- Mit keresel? - kiváncsi vagyok mit nem vettem észre magamon, vagy mire gyanakszik.

- Sebet a kezeden. Ezt mikor csináltad? - kérdezi a pici vágás láttán.

- Talán a múlthéten, még boncolás közben. De a szabályok szerint jártam el. Miért?

- Nagyon magas a pulzusod, tegnap hánytál. Feltűnően alacsony a testhőd is. Hasmenésed nem volt? - most tipikusan úgy beszél, mint egy orvos. De a kérdésére csak nemmel tudok felelni.

- De a hátadon kiütés is van és a nyirokcsomóid fel vannak duzzadva. Adtál magadnak tetanuszt?

- Nem az fáj! Hova gondolsz? Na még mit nem! Az ilyenkor kötelező tablettát bevettem és slussz. - de csak hangosan kezd röhögni.

- Ne nevess már! Ez nem jelenti azt, hogy bírom is a fájdalmat. Normál esetben nem igazán. - kicsit azért most megsértődtem.

- Szerintem, be kellene menni a klinikára. Mert ha az, amire gondolok nagyobb bajod is lehet.

- Nincs vérmérgezésem! - teszem karba utolsó erőmmel a kezemet. - A nappaliban a fiókban találsz gyógyszert. Az jó lesz, nem megyek sehová. Még a nyakamra küldik a kamarát, más nem is hiányozna. - hunyom le a szemem, megint kezd fájni a hasam.

- Nagyon hülye vagy, ugye tudod? - állapítja meg, ezen kérdésével. De most duzzogok, nem szólók hozzá. Fel is áll és kifelé ballag. Gondolom, hogy megkeresse a kincses fiókomat. Egy marékra való üvegcsével, tűkkel meg egy infúziós tasakkal tér vissza. A szemeim is mindjárt kiesnek a látványra.

- Ha azt mind beadod, abba bele döglök! - kiabálom ijedten. Még takarót is a szememig húzom. Csak kíváncsian, de vigyorogva néz rám. Ez olyan elmebeteg vigyor. Na basszus most fog kinyírni! Kicsit tényleg félek, erőm sincs védekezni ellene. Szépen sorban lepakolja az üvegcséket az éjjeli szekrényre. Úgy igazgatja őket, mint egy tipikus mániákus elmebeteg. Hogy a picsába lehet ez pszichiáter?

- Érdekes, felettébb érdekes! Hmm... - forgatja az üvegeket, miközben leül mellém az ágyra. Megpróbálok a másik oldal felé kúszni, de észre veszi. Átható tekintetét rám kapja, majd egy mozdulattal a csípőmre ül. De úgy, hogy a kezeim is alatta vannak. A vészcsengő a fejemben egyből beindul, de mozdulni sem tudok. Csak kapkodom a fejem, kezd a pánik roham előtörni belőlem.