A holtak árnyéka /Befejezett/

39.

Míg várakozom rá az ágyban, ki is eszelem a randinkat. Még sosem voltunk sehol, de ha nem akar jönni majd a randi jön hozzá. Holnap délelőtt be is szerezek minden kelléket és beszélnem kell Henry - ékkel is. Már félálomban vagyok, mikor érzem mellettem az ágy süllyedését. De nem bújik mellém. Felé fordulok mintha álmomban tenném, a szempilláim között leskelődőm mit csinál. Lehunyt szemekkel fekszik hanyatt, kezeit a feje alá téve. Addig figyelem, amíg meg nem hallom, hogy egyenletesen lélegzik. Óvatosan csusszanok közelebb, érezni akarom a teste melegét. Egy ujjal cirógatom az arcát csak, annyira szép és tökéletes mindene.

- Minden pillanat, minden gondolat most már csak a tiéd. Tudod jó veled, nem kell senki más nekem. Csak álmodj tovább, álmodj tovább velem. - suttogom az éjszakába. Nyugodtan hunyom le a szemeimet, végre itt van oly megnyugtató. Amíg alszik addig sem bántja semmi, az álmok világában talán biztonságban lesz ma éjjel. Hittem én! Az éjszaka közepén riadtan nyitom ki a szemem a nyüszítő hangokra. Mellettem az ágy üres, ijedten ülök fel. Vajon hol lehet? Első ötletként a fürdőt nézem meg, de ott nincs. A hang, amit hallok a szoba sötétjéből érkezik az ágy mellől. Ott kuporog a kedves reszketve, elé térdelve próbálok kontaktust teremteni vele. De nincs teljesen észnél, kicsit a vállánál fogva rázom meg. Mire rám kapja a csoda kékjeit, csak értetlenül néz a könnyein át.

- Én vagyok csillagom, mondd mi a baj? Rossz álom újra? - simogatom lágyan. A derekánál fogva segítem fel, hozzám bújva átölel. Az egész teste reszket, annyira felzaklatta magát. Még a kórházban volt utoljára rémálma, de a központban történtek kihozták ez belőle.

- Aha, de minden alkalommal ugyanaz! - nyögi, miközben az ágy felé húzom. Az ölembe véve ringatom, a haját turkálva.

- Nem meséled el, hogy mi történt? - reménykedem benne egyszer készen fog rá állni. Bár tudom, most még nagyon szégyelli. Leginkább saját magát, pedig igazán nincs miért.

- Nem szeretnék erről beszélni. Kérlek, ne is faggass. Majd talán egyszer, valamikor. De nem most. - válaszolja, természetesen megértem. Valahogy mégis meg kell próbáljak segíteni feldolgozni a történteket. Az sem kizárt, hogy az is elég lesz, ha csak itt leszek vele. És minden figyelmemet neki szentelem. Mikor végre nyugodtan lélegzik ajkaimmal felitatom arcáról a könnyeket. Tovább simogatva várom, hogy az álom utolérje, most őrzöm biztos csak a jó álmok érjék őt. Olyan értékes számomra, mint semmi más ezen a világon. Elnyúlva az ágyon jártatom még egy darabig az agyamat. Majd nekem is sikerül végre elaludni. Az éjszaka hátralévő része nyugodtan telik. Amikor felébredek, még mindig hozzám bújva alszik. Más pózban ugyan, de a kezeivel ölel. Óvatosan mászok ki alóla a kócos hajától nem látni hol az arca. Jólesően fordul a másik irányba, a takarót feljebb húzom a derekán. A fürdőből felkapom a fogkefémet, nem akarom még ennek a zúgásával is felébreszteni. A szekrényből a lehető leghalkabban rángatom elő a cuccaimat. Majd a folyosói fürdőben rendbe szedem magamat. Miután mindennel kész vagyok, a konyha felé veszem az irányt.

- Kell egy kávé! Most! - nyögöm öcsém felé, aki meg sem mozdul. A telefonját nyomkodva ül tovább, persze előtte már van bögre.

- Ott van, szolgáld ki magadat. - böffenti, de még fel sem néz. A tarkómat dörzsölgetve nyúlok fel egy bögréért. Azért még kicsit álmos vagyok, nem esett jól felébredni az éjszaka kellős közepén.

- Kösz, baszd meg! Kurva szar éjszakám volt. - nyöszörgöm, miközben a tejes kávémat szürcsölöm.

- Na jó, mesélj! Hallgatlak! - teszi le a telefont a kezéből és méltóztatik a fejét felemelni hozzá.