A holtak árnyéka /Befejezett/

44.

„- Adok csókot Cicafiú, de nekem több a félnivalóm van. Hosszabb nacit nem találtál a boltban? Ennyi erővel enélkül is jöhetnél. - nyögi a számba, mert a fenekénél fogva húzom közelebb magamhoz. A nyelvem már át is siklik a finom szájába, annyira izgató az egész lénye. Szünet nélkül képes lennék szerelmeskedni vele."

Ezt tudván még időben szakítja meg a csókot, pedig a kezem már egy nagyon jó helyre csúszott.

- Nah, ne már akarlak! - szűröm a fogaim között, már a könyökömre támaszkodva. De csak a strandtörölközőm repül felém.

- Én is, és hesszelni is a parton. - vigyorog majd kiriszálja magát a teraszra. Persze direkt, hogy ezzel is húzzon. Kicsit lomhán ballagok utána, nem felejtem el a naptejet és a napszemüvegemet magamhoz venni. Ha rajta múlik megint rák vörösre égeti magát és az amúgy is piros bőrének nem hiányzik. Szerencse nem kell sokat sétáljunk a vízig. Az egyik napernyő alá helyezkedünk le. Azonnal hasra vágja magát nekem sem kell több, a combjaira ülök.

- Héj mit csinálsz? - de mikor megérzi a simogató kezeimet azonnal el is hallgat. Nyögdécselve fordítja a fejét oldalra. Pedig azon kívül, hogy be naptejezem semmi más nem áll szándékomban. Centi vastagon krémezem körbe, testének minden egyes pontját. Majd le is gördülök róla, hogy a lábait is végig kenjem.

- Csak ezért? Azt hittem legalább kicsit szeretgetsz. - nyafog. Az arcához hajolva puszilgatom végig a lehunyt szemeit, a nóziját. Majd végül a szája is kap egy kis kényeztetést. De a nyakának is kell adjak, nem bírom ki.

- Na meg vagy szeretgetve, most már alhatunk tovább. - vágom magam hanyatt. A fejem alá téve a karjaimat, már be is hunyom a szememet.

- Taknyos én nem akarok aludni, beszélgess velem legalább. Ha már egyszer úgy összekentél, hogy tocsog még a farkam is. - morogja.

- Akkor fordulj meg, beleülök. - vigyorgok rá, de most nem veszi a lapot. - Miről akarsz beszélgetni? - kérdezek vissza lágyabban.

- Nem tudom. Te például nem bántad meg, hogy összeházasodtál velem? - erre a tekintetemet is rá kapom, fél könyökre támaszkodva nézem az arcát. Hátha ki tudok belőle olvasni valamit.

- Nem Nyulacska én nem bántam meg. Bár ahogy a kapcsolatunk indult soha nem gondoltam volna. De nem, megbánni sosem fogom. Te? - világító szinte már igéző kék tekintettel néz rám.

- Nem, én sem egy percig sem. Csak azt hittem, hogy azok után megundorodsz tőlem. Soha többé még hozzám sem fogsz akarni nyúlni. Hiszem még én magamat is gusztustalannak tartom. - közben oldalra is fordul velem szemben. A gyönyörű arcát a tenyerembe fogom.

- Szerelmem annyiszor mondtam már neked. De ha kell még ezerszer is elmondom. Ami veled történt nem a te hibád. És soha nem fogok tőled undorodni. Sőt minden pillanatban, kívánlak. Legszívesebben egész áldott nap csak veled szeretkeznék. - válaszolom, de már mosolyog. Remélem egyszer megszűnnek a kételyei, bár sosem fogja elfelejteni a vele történteket. De talán majd egyszer együtt tud velük élni.

- Tudod lehet, ha védekezek vagy egy kicsit erősebben harcolok akkor talán...- mondja elgondolkodva. Látom ahogy a fogaskerekek kattognak a fejében.

- Édes! Sokkal erősebb és nagyobb volt, mint te. Lehet, hogy ha harcolsz ellene nem úszod meg ennyivel. Most viszont én megyek úszom egyet, jössz? - nézek rá kíváncsian.