A holtak árnyéka /Befejezett/

27.

Már a kórházi ágyon térek magamhoz. A kezem és az ujjaim egy fémkeretben rögzítve. Csodás! Még a húzósúlyok is rajta vannak, egészen a vállamig van bekötve. Jobbommal a fejemet tapogatom és az arcomat. Pár varrat van csak a hajas fejbőrömön amit ki tudok tapintani. Már amennyire a bekötött infúzió engedi. Ahogy körbenézek a szobában látom, hogy egyedül vagyok. Végül egy orvos érkezik egy nővér társaságában. Biztos tudják honnan szállítottak ide a fickó nem, de a nővér fenntartásokkal vizslat.

- Üdvözlöm Dr. Tomlinson, én vagyok az orvosa. - mondja. Azért örülök, hogy így szólított jó esik most. Ismerős is kicsit, biztos találkoztunk már. Ha máshol nem az étkezőben lehetséges. Fél kézzel int a nővérnek, hogy menjen ki. Aki meg is fordul és elviharzik.

- Én is örülök. Nyújtanám a kezem, de nem megy. - szólalok meg halkan, amikor már csak ketten vagyunk.

- Sajnálom, hogy ide kerültél és így! Biztos nem emlékszel rám. Évfolyamtársak voltunk az egyetemen. George Wallrick. - ő fogja meg az én kezemet, csak bólintok. Halványan emlékszem a nevére, de nem tudok felidézni semmilyen emléket vele kapcsolatban.

- Mi a helyzet velem? - kérdezem rekedten. Nagyon szomjas vagyok a szám is iszonyúan ki van száradva.

- Nos jól elintéztek! Gondolom, a lépcsőn estél le odabent. Miért vittek be? - kíváncsian ül le az ágyam szélére. Ő egy orvos van orvosi titoktartás, de akkor sem mondhatom el a teljes igazságot.

- Testi sértés. Állítólag megvertem valakit, aki feljelentett. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az sem tudható lesz - e neki maradandó sérülése. – lehelem. Alig megy a beszéd, észreveszi és ad a szabad kezembe egy pohár vizet. Segít kicsit felülni, hogy tudjak inni. - Köszönöm most már jobb.

- Nem te tetted igaz? Nem kell válaszolj elég, ha a fejeddel jelzel. – kéri, erre csak bólintok lehunyt szemekkel.

- Mennyit kaptál?

- Nem tudom George, ez még csak az előzetes. Nem volt még ítélethirdetés. Vallomást tettem, elismertem. - halkul el a hangom - De most mondd el milyen az állapotom és mennyit maradok itt. - sajnálkozva ingatja a fejét, amikor ránézek.

- A bal karodat műtöttük, a csont nagyon csúnyán elmozdult. A válladat helyre raktuk a csípőddel együtt. Az ujjaidat majd sínbe kell tenni, ha tudunk a sebgyógyulás után gipszet feltenni. A fejed nem tört be, belső sérülés nincs. Pár öltés az arcodon, két fogad meglazult azokat ki kellett húzni. Röviden ennyi. A lábadozás hosszú lesz, de itt maradhatsz három hetet. Tovább nem fogom tudni elhúzni. Tekintve, hogy a fogháznak van gyengélkedője. - mondja szinte egy szuszra.

- Nem baj, nem érdekes. Ezt is nagyon köszönöm. - sóhajtok egy akkorát, hogy szerintem az ajtó előtt ácsorgó zsaruk vagy őrök is hallották. Kezd megint fájni a karom, na meg a lelkem. Annyira hiányzik a Göndör, hogy legszívesebben ordítani tudnék. Pedig el kell felejtsem, nincs más választásom.

- Tehetek még érted valamit? Nem sokára lesz ebéd, kértem neked normális kaját. Gondolom odabent elég szarul főznek. - mondja. Könnyes szemekkel nézek rá, el sem hiszem még erre is gondolt.

- A kollégámmal szívesen beszélnék, Henry Styles. De nem hiszem, hogy beengednék. - bökök a két ajtónálló felé. George csak vigyorog egy hatalmasat, majd feláll az ágyamról.

- Bízd csak ide, majd megoldom. Addig pihenj, ha fáj szólj emelünk a gyógyszereken. És Louis kurvára sajnálom, bárcsak többet tehetnék. De azért írok majd egy ajánlást, hátha az ottani egészségügyi részlegen tudnál segíteni. Akkor talán távol lennél azoktól, akik ezt csinálták veled. - bólint majd elhagyja a helyiséget. A nővér cserél vele helyet, aki még mindig elég csúnyán néz. De már ez a legkevesebb, ettől szarbabul már úgysem érezhetném magamat.