A holtak árnyéka /Befejezett/

43.

„- A kicsike lábaiddal az életben nem érsz be Nyulacska! Én meg nem állok meg! - kiabálom vissza, de már semmi nincs rajtam. Azonnal a víz felé veszem az irány. Ha futva nem ért utol úszva sem fog."

Ó, dehogynem úszásban jobb még nálam is. Amikor feljövök a víz felszínre, nem látom sehol. Ijedten kapkodom a fejem, vajon hol lehet? Csak egy rántást érzek odalentről és már el is merülök. Azonnal érzem a matató kezeket magamon. Amikor feljutok a víz felszínére, a nyakamba csimpaszkodva vigyorog. Lábait a derekamon körbefonva.

- Meg vagy szerelmem! - nyom egy puszit a számra, megpróbálok kijjebb úszni vele mert itt már az én lábam sem ér le. Fél kézzel azért szorítom a derekát.

- Na most már elengedhetsz, itt leér a lábad. - lihegem, azért kettőnkkel úszni nem egyszerű művelet.

- Dehogy is engedlek. Végre elkaptalak Cicus. Nem gondolod, hogy most eleresztelek. - vigyorog, már a fülemet rágcsálja közben.

- Oké, ha nem hát nem! Akkor vess magadra! - előveszem a legfenyegetőbb nézésemet. Majd a part felé indulok vele, de csak addig megyek amíg el tudom fektetni. Azonnal a lábai közé helyezkedem, az ajkait keresve egy csókra. Még szorosabban kapaszkodik, mint eddig. Érzem ahogy a férfiassága éledezik, a hasamnak kezd feszülni. Kéjesen nyögdécsel, amikor a nyakán szívogatom ki a bőrét.

- Na, hogy is volt az a nem adom magamat egész héten? - pillantok fel rá, hihetetlen kék szemeivel néz vissza.

- Miről beszélsz ilyenről szó sem volt, tuti rossz a füled Taknyos! Orvoshoz kell menned. - de már vissza is hajolok a kulcscsontját ízlelgetve. Szerencse, hogy ez a part rész elég kihalt már ilyenkor. A kezeit engedelmesen tolja a feje fölé, a lábai sem szorítják a csípőmet. Felegyenesedve a sarkamra ülve nézem a csodát az oldalán végig simítok. Na uccu neki! Nekem sem kell több. Felugrok és a ruháimért nyargalok, persze mikor realizálja történteket kiabálni kezd. Gyorsan összekapkodom a cuccainkat, az alsómat magamra veszem.

- Most komoly? Abbahagyod? Van neked szíved Taknyos? Azonnal tessék szeretgetni! - morogja felém indulva, én csak hátrálok a szemeibe nézve. Közben a maradék ruhát is megpróbálom a homokos nedves testemre feszegetni.

- Ó, persze! Van! Vigyázok, hogy be tudd tartani az ígéretedet! - vigyorgok rá, szemei egyre viharosabbak. Nagyon nem bírja feldolgozni, ha felizgatom és otthagyom. Nekem sem kellemes, de nem fogok szexelni a homokban. Más nem hiányzik! Az alsóját felé dobva, megfordulok majd futásnak eredek. Visszapillantva látom, hogy jön tartja a tempót. A maradék cuccát fokozatosan hajigálom el ahogy fut fel is veszi őket. Bár egyszer - egyszer majdnem elesik közben.

- Állj meg, várj meg! Rögtön! Nagyon rosszul vagyok hallod? Cicus? - kiabálja, vállam felett csak egy pillantás. De látom ahogy összeesik, rögtön be is húzom a fékeket. Ijedten rohanok vissza hozzá, térdre rogyva mellette.

- Ja édesem, Nyulacskám. - rimánkodom miközben a pulzusát nézem, de az rendben talán még túl szapora is. Egy rántás, majd a nyelve a számban. A mocsok átvert, de egy percig sem bánom. A csókja megrészegít, haragudni sem tudok.

- Istenem Louis ez annyira jó! Olyan fini vagy. - dörmögöm a szájába, miközben az alsó ajkamat szívja be. Csak a nyelve hegyével simogat közben. Felhúzom ülő helyzetbe, kényelmesen helyezkedik az ölembe.

- Az bizony Cicafiú. De magyarázd csak el apucinak miért is hagytad ott? - komolyan néz a szemeimbe, miközben kitör belőlem a nevetés. - Ne nevetgéljél itt nekem Taknyoskám! - közben a nyakamba hajol és erősen szívja az vékony bőrt.