A holtak árnyéka /Befejezett/

9.

 " - Ja és nem lépsz le reggelre! - de ezt már csak félálomban nyögöm felé. "

A kávé illatára ébredek, ez tök jó. Lehet máskor is akarok így kelni, meg tudnám szokni. Odakint még sötét van, a telefonért nyúlva nézem meg az időt. Még csak reggel hat, mi a francnak kelt fel ilyenkor? Nyöszörögve mászok ki az ágyból a lepedő hozzám ragad a tegnapi juharsziruptól. Na fasza ágyat is kell húzzak. Morogva szedem össze magamat, ami sokból nem áll. Csak az alsómat rángatom fel és egy gyors fogmosás. Kényelmesen sétálok a konyhába, Harry a mosogatónak dőlve bámul a bögréjébe. Jöttömre felkapja a fejét.

- Jó reggelt! Hagytál nekem is kávét? - nézek a zafír szemekbe, amik így reggel még szebbek. Haját most egy laza kontyba felfogta és a cuki kis szemüvege is rajta van.

- Hagytam persze. - de a hangja nagyon furcsán cseng. Közelebb hajolok az arcához, gyanúsan vizsgálom. Sejti mire gondolok, mert elneveti magát. A kezembe nyomja a kávésbögrét, majd leveszi a szemüveget és megcsókol.

- Ez még nem győzött meg! – morgom, miközben leülök. – Gyere, ülj csak le! - még hangosabban röhög. Leül velem szemben a székre, de semmi nem látszik az arcán.

- Akkor mi győzne meg Nyuszi? - kérdezi még mindig vigyorogva. Na ezt biztos nem tudja az öccse, bele fogok hülyülni a hasonlóságukba. Bár Henry- nek nem nő meg a haja egy éjszaka alatt. Aki velem szemben ül annak hosszú, de levágatni viszont le lehet. Figyelnem kell rájuk.

- Miért lettél ideges az öcséd hívásától este? - teszem fel a lábaimat az ölébe, közben kényelmesen iszogatom a kávém.

- Azért amiért te sem örülsz Katie- nek! Amúgy meg annyit mondott, hogy összejöttetek. - tekintete mérges, szinte már túlontúl. Kicsit megmozgatom a lábam, pont elérve az érzékeny részt a lába között.

- És ennyi kiborított? Ha apád és anyád homofób, nem hagynák neki a meleg kapcsolatot. Ahogy neked sem! Akkor miért izgat téged ez ennyire? - óvatosan mozgatom a lábam, kicsit arrébb is húzza magát.

- Mert izgat és kész! Összejöttetek? - ugrik fel és két karjával megtámaszkodik a székem támlájában. Közelről kémleli az arcomat.

- Nem. De ezt már tegnap is mondtam. Csak szórakozom! - leereszti magát és az ölembe ül, kezeimet a derekán nyugtatom.

- Hát akkor ne szórakozz! Nem tetszik! - morogja a nyakamba. Olyan erősen szív a bőrömbe, hogy nem tudom a hangomat sem visszatartani. Elégedetten vizsgálja a művét.

- Na most már szépen látszik, hogy nem vagy szingli. El sem fogod tudni takarni. - vigyorog.

- Nem is akarom! - rántom meg a vállam. - Amúgy meg, hogy jutottál be a lakásomba? Mi lesz, ha kiderül mi van kettőnk között? Hogy számolsz el otthon? - kíváncsi vagyok mégis hogyan képzelte, titkos kapcsolat, bujkálás? Nem vagyok már tini, hogy bejöjjön ez a viselkedés.

- Jaj, hát mi vagy te egy három éves? Minek kérdezel ennyit? - forgatja meg a szemeit. – Semmi, mi lenne? Kitagadnak, maximum ennyi lehet a büntetés. De igazán sosem érdekelt. - mondja majd leszáll az ölemből. És a háló felé indul gondolom, hogy felöltözzön. Arra már nem is válaszol, hogy hogyan jutott be.

- Most hová mész? - kérdezem kíváncsian, nekem sem ártana készülődnöm bár nem izgat, ha elkésem.

- Dolgozni, hová máshová? - fordul felém. - És még a cuccomért is el kell menjek. Muszáj lesz átöltözöm és tusolni sem ártana. Ragadok! - húzza el a száját. Én meg köpni, nyelni nem tudok annyira meglep. Dolgozik? Lakása van? Mi mindent nem tudok még!