A holtak árnyéka /Befejezett/

17.

Csak ezek a kurva hangok, nem hagynak békét! Megint itt vannak és hangosabbak, mint eddig bármikor. A fülembe hasítanak, fáj! A dobhártyám majd kiszakad. Valaki szorít és a nevemet sorolgatja. Biztos a pokol angyala, már ha van olyan. Hangja hasonlít a Taknyos hangjához. Miért? Mit akar? Ezek sem hagynak már békén, még itt is ezzel kínoznak. Szemét rohadt banda! Még fel is pofoz az egyik rohadék. Hát fasza itt már sem lehet nyugtom! Csak tudjam meg melyik volt, lesz erőm összeverem mint a lovat.

- Lou édesem, az Istenért! Kérlek! - nyüszít a hang, de megismerem ez biztos Harry. Tuti megint a képzeletem játszik velem.

- Nyisd ki a szemed, szerelmem! - sírva mondja. A másik hang is beszél valamit. De már nem vagyok a szerelme, miért gyötör még mindig. Végül lassan kinyitom a szemem. Veszteni valóm nincs, talán akkor látom. Még ha nem is valóságos, akkor is csak egy kicsit. Annyira kell és úgy hiányzik. Az illatát érzem és már látom is. A pokolban vannak szagok? Hát nem így képzeltem el, az biztos. Hosszú mélybarna göndör fürtjei, keretezik a szépséges arcát. Csillogó smaragdzöld szemei, a sírástól vörösek. Jó lenne, ha a pokol angyala tényleg így nézne ki. Legalább jól érezném magamat itt.

- Miért csináltad ezt? Miért? - zokogja a nyakamba. Miközben szorosan ölel, a földön ülve. Még alig tudok megszólalni, nem értem ezt az egészet. Ő a pokol angyala, tényleg? Elkerekedett szemekkel bámulom csak. Hát szexi, szép darab!

- Hogyan kerültök ide? A hajad? Az esküvő? - formálom a szavakat, de a torkom fáj és ki van száradva. Henry, mert ő is itt van egy pohár vizet tart felém. Hálásan nyúlok érte, de csak egy kortyot tudok belőle inni. Köhögés jön rám, csak kapkodom a levegőt. Feltápászkodom a térdemre dőlve, amíg alább hagy az inger. Ez száz százalék nem az alvilág, ez a saját garázsom. Harry is feláll és felhúz magával. Szorosan tart az ölelésében, talán túlságosan is szorít. Most nincs ellenemre, a fejem zűrős. Kavarog benne minden, ilyen lehet az őrület!

- Gyere visszaviszlek az ágyba, még nem vagy jól édes. Pihened kell, majd ott beszélünk. - további kérdések nélkül, ölbe kapva cipel az emeletre. Pedig biztos nem vagyok könnyű, de úgy visz mintha nem lenne súlyom. De mi az, hogy nem vagyok jól? Hát persze mitől lennék elhagyott, megnősült! Óvatosan tesz le az ágyba, majd mellém bújva ölel tovább. Már csak ketten vagyunk a helységben.

- Miért nem a feleségeddel vagy? Miért jöttél vissza? - nézek fel rá, kicsit elhúzódva tőle.

- Nyuszikám te miről beszélsz? Mondtam, hogy nem nősülök meg. Itt lakom miért ne jönnék vissza, nem értelek. De azt sem, hogy mit akartál oda lent tenni. - mondja szemei újra könnyesek.

- Mert... mert elhagytál, hogy elvedd. Elmentél, itt hagytál magyarázat nélkül. Nem kellettem neked többet. - hajtom le a fejem a mellkasára, most már az én könnyeim is megerednek. Végre kiadhatom magamból a feszültséget, nagyon ideje volt már.

- Mi ez a butaság? Elmentem persze, Henry- vel visszavittük faternak a kocsit. Elhoztuk pár cuccát otthonról és az én lakásomból is. Nem hagynálak el sohasem, kellesz nekem mindennél jobban. - fészkelődik, hogy szembefordulhasson velem. Két hatalmas tenyerébe fogja az arcomat, újra elveszek a szemeiben. - Szeretlek csak téged. Ha valaha egyszer megházasodom csakis téged foglak elvenni! - mondja teljesen komolyan. Hát kimondta! Még is szeret? Igaz ez az egész? Akkor ami történt, az megsem történt? Nem a valóság, bediliztem, meghülyültem. Az agyamra húzódott a betegség! Na fasza, most már kettyós is vagyok.

- Szeretsz? Tényleg szeretsz? Adsz egy csókot? - válaszként elég az is, hogy már kapom is. Potyogó könnyekkel csókolók vissza, lágyan simogatnak az ajkai. A nyelve átsiklik a számba, lassú keringőre hívva az enyémet. Így talán még sosem csókolt féltőn, szeretőn. Minden érzését fájdalmát bele adva. Kezei finoman simogatnak közben, én csak szorítani tudom. De úgy, hogy soha ne kelljen elengedem többé. Nem is fogom, vigyázni fogok rá!