A holtak árnyéka /Befejezett/

48.

„- Szeretlek, szeretlek, szeretlek. - mantrázza, csak bele vigyorgok a pusziba, amit kapok a számra. Majd leszállva rólam helyezkedik be a karjaim közé. Magunkra húzok egy takarót, szorosan magamhoz vonva. Az egyik karját és a lábát is keresztbe teszi rajtam.

- Szóval akkor itt maradsz? Visszajössz aludni ide? - kérdezi szinte már félálomba.

- Persze Nyulacska itt maradok, aludjunk. Nagyon késő van és holnap dolgozni kell menjünk. - hajolok be a puha fürtjeibe, aminek az illata újfent elvarázsol. „

⁕

Hajnaltájt mocorgásra ébredek, ahogy magam mellé nézek Louis még alszik. Csak átfordult felém, vagyis a popsiját tolta nekem. Óvatosan bújok mögé a vállát puszilgatva. Nem akarom felébreszteni, csak már nagyon hiányzik. Álmosan fordítja hátra a fejét. Azonnal az ajkait simogatom, az alsó ajkamat a szájába szívja egy hatalmas sóhaj keretében. Majd velem szemben fordul, az egyik lábával von magához közelebb. Egy pillanatra sem engedi a számat. A kezem a hátsójára siklik, előhívva belőle egy kicsit sem halk nyögést.

- Nem tudsz aludni Cicafiú? - kérdezi rekedt hangon. Ágyékát még közelebb nyomja az enyémhez, amint megérzem a kemény szerszámát minden idegszálam megfeszül.

- Most már biztos nem. Nekem a múltkor sem volt... - de a nyelve belém folytja a szót. Fogaival végig csipkedi a vékony érzékeny bőrt a nyakamon. Itt - ott kiszívva, de még véletlenül sem erősen. Amikor már a köldökömnél jár, többet akarva lököm fel a csípőm felé. Nem is húzza az időt azonnal a lényegre tér. Először csak a farkam hegyét érinti a nyelvével, de már ebbe is majdnem bele örülök. Szeretném érezni a nedves forró száját, de talán még korai neki inkább csak a kezét használja. A saját hajamba kapaszkodva kántálom a nevét. Vergődve nyüszítek csak, ennyi idő után nem fog sok kelleni míg a csúcsra jutok.

- Louihh, méghh nehh! - nyöszörgöm, kienged a kezei közül. Felhajol hozzám egy csókra, ujjai hegyét húzza végig az oldalamon.

- Nagyon kívánlak Cicusom. - morogja a számba most gyengéden csókol ott simogatom közben, ahol csak érem. Picit eltávolodva veszi elő a síkosítót. Mikor visszahajol a nyakamhoz a szemeimet is becsukom az érzésre. A csípőmre ülve ken be a hidegre picit összerezzenek. A tekintetemet rávezetve nézem mire készül, lassan ül az ölembe, picit össze szorított szemekkel. Nincs erőm leállítani annyira kell már az érzés. Forró és szűk, mint eddig bármikor. Amikor eléri a határait a derekánál fogva fordítom magam alá. Vigyázva nehogy kicsússzak belőle.

- Miért nem mondtad, hogy ezt szeretnéd? - suttogom a fülére, folyamatosan puszilgatom közben. Tudom azért még nem a legkellemesebb neki. Hiába mondja, hogy már nem fáj.

- Én nem akartalak téged. Félek! - sikkantja miközben lassan mozgatom a csípőm. Az ajkaira hajolva próbálok minden fájdalmat, vagy ellenérzést csökkenteni benne. Még a számba is bele nyög. A hangjából, a teste rezdüléseiből tudom egyre jobban érzi magát. A párnába kapaszkodva dobálja a fejét, kicsit elemelkedek tőle. Arcomat az egyik lábszárába szorítom, a tempón picit gyorsítva kergetem meg a kielégülést. Hangomat elfojtva harapdálom a lábát, keze egyre gyorsabban dolgozik a szerszámán. Még a lökéseimnél is gyorsabban, összeszorított szemekkel próbálom elérni a vágyva vágyott célt. Várom, hogy eljusson a mennyországba, addig tartanom kell magamat. Ritkán hallott hangjai kezdenek előtörni belőle. Reszketve vonaglik alattam, hangosan élvez görcsösen húzódik össze mindene. Nem bírom tovább én sem, egyre jobban rám szorít. Hullámokba élvezek el, még jobban szorítva a lábát. Kezei simogatják közben a combomat, mikor végleg abbahagyom a mozgást. Remegve próbálok a lihegésen úrrá lenni, kellett már ez az érzés nagyon. A sarkamra dőlve csúszok ki belőle, feltérdel velem szemben. Az arcomat a két tenyerébe fogja, még mindig kicsit gyorsabban szedve a levegőt nézek rá.