SzJG Oneshotok

Help

Zsoltiéktól hazafelé sétálva gondolkoztam. Nos, igen. Faképnél hagytam Cortezt. Bár nem vagyunk együtt, ezek után nem is gondolom azt, szóval mindegy. De mégiscsak szeretem... És minél jobban elnyomnom az érzéseim, annál erősebbek lesznek. Ez a legnagyobb bajom. És időközben hazaértem. A kulcsomat kerestem, amikor átöleltek hátulról... Arnold...
- Arnold, hogyhogy itt vagy?- mosolyogtam rá.
- Miattad jöttem szivi- kacsintott. Na mi van???
- Öhm, Arnold jól vagy?- ráncoltam a szemöldököm.
- Igen... Csak kellesz nekem.
- Figyelj, ezt a témát letudtuk, én úgy tudom... Én nem érzek irántad semmit.
- Az nem érdekel!- vette ki a kezemből a kulcsokat, majd kinyitotta a kaput.- Szüleid dolgoznak?- kérdezte.
- Öhm... Igen- bólintottam.
- Akkor vigyázok rád- zárta be a kaput.
- N-nem kell, tudok magamra vigyázni Arnold.
- De én akkor is itt maradok- nyomott a házunk falához.
- Segítség- suttogtam.
- Ne jajveszékelj, élvezd- kezdett el puszilgatni, és csókolgatni.
- Nem!- hajoltam el, mire pofonvágott, és sírva fakadtam.
- De cica. Engedelmeskedsz! Most pedig vetkőzz!- vette le a pólóját. De én csak sírva ráztam a fejem.
- Segítség!- kiáltottam el magam, mire egy újabb pofont kaptam.- Nem kapsz meg engem soha- sziszegtem.- Segítség!- kiabáltam. Most egy gyomron vágás volt az eredménye. A kezemet a hasamhoz kaptam, és jobban sírni kezdtem. Hogy tehet velem ilyet a legjobb barátomnak nevezett illető?
- Kikészítesz cica- mutatott egy dudorra (?) A nadrágja körül... Ugye nem?
- Hagyj békén- rúgtam felé, de elkapta a lábam, majd lerántotta a cipőmet, és elkezdte húzni a nadrágom.
- Arnold te nem vagy normális- sírok.- Segítség!- kiáltottam el magam megint.

Cortez

- Segítség!- hallottam valakinek a fájdalmas kiáltását. Nagyon ismerős volt a hang, és ahogy hallottam, bajban volt. Futni kezdtem, oda, ahonnan érzékeltem a hangot. Ami Reniék házának udvarán volt. És akkor rájöttem. Reni kiabált. Alig láttam valamit a sötétben, de éreztem, hogy a szerelmem (jó, ez ritka nyálas :D) bajban volt. A kerítésen átmászva, a lány megint kiáltott, majd a támadója megütötte (!) Majd elkezdett magyarázni.- Arnold, hagyj békén, nem ártottak neked egy szóval sem- sírt (!).
- De egy emberrel... Ádámmal- sziszegett Neményi. Ahha, szóval rájött, hogy bírom Renit. Nem is kicsit.
- Nem tehetek ellene semmit... Nem tudom szabályozni az érzéseimet iránta, és arról sem tehetek, hogy nem érzek többet irántad!
- Neményi, elég az isten szerelmére!- rántottam le Reniről Neményit.
- Ádám- mért végig.
- A kurva anyádat, Neményi!- húztam be neki.
- Ne!- sikította Reni, majd egy puffadást hallottam. Behúztam még egyet Neményinek, majd Renihez futottam, aki nem volt magánál. Mire visszapillantottam Neményire, az a szemét eltűnt, azonban Reni még mindig hiányos öltözetben, és ájultan feküdt (most már) a karjaim közt. Óvatosan felemeltem, és bevittem a házba. A szülei nem voltak otthon, valszeg ezért tudott Neményi ennyire kárt tenni ebben az angyalban. Lefektettem a kanapéra, majd ellenőriztem a légzését, ami volt. Él.
Egy pohár vízzel tértem vissza hozzá, majd megvizeztem egy kicsit az arcát, és szereztem krémet az ütésnyomokra. Ezután a mentőket tárcsáztam, majd Ricsit, aki Virággal a nyomában lihegve érkezett hozzánk. Elmeséltem neki azt a részt, amit láttam, majd Virág sírva Renit ölelgette, Ricsi pedig meg akarta ölni Neményit. Én is akartam, de nem tehettem meg, főleg, hogy beállítaná az ő "ártatlan" szemszögéből a dolgokat. Mi kapnánk miatta. Bennünk csalódna Reni. Nem, nem tehettem meg. Ezt elmondva Ricsinek ő is egyetértett, amikor megérkezett a mentő, majd elvitték Renit. Virág telójáról felhívtuk a szüleit, majd autóba ültem, amit a nagyi nem díjazott, és a kórházhoz hajtottam. Rics addig beszélt mindenkivel, és a síró Virágot vigasztalta, de csak megérkeztünk. Egy örökkévalóságnak éreztem.
- Elnézést, hol találjuk Rentai Renatát?- kezdtem köszönés nélkül.
- Második emelet, negyvennyolcas szoba- mondta a nemtudomki. Mint április nyolc... Negyedik hónap, nyolcadik nap... A mai nap.
Reni tényleg ott feküdt, bekötött karral, és lila foltokkal tele. Az orvos elmondta, eltörte a kezét az egyik ütéssel. A látványát nem bírtam, és legördült egy könnycsepp. Még hogy a fiúk nem sírnak. Baromság. Mi is sírhatunk.
- Még sohasem láttam fiút sírni- törölte le a könnyeimet Reni.- Mi történt?- kérdezte.
- Neményi meg akart erőszakolni- suttogtam.
- Emlékszem- sütötte le a szemét Reni.- Köszönöm, hogy megmentettél. Nem akartam még elveszteni... Várok valakire.
- Kire?- szedtem össze magam.
- Rád- csókolt meg hirtelen.- De aludnom kell. Vigyázz rám, kérlek- aludt el egy pillanat alatt.

- Ne, ne bánts, segítség!- motyogott, majd sírni kezdett.- Nem, nem tettem ellened semmit!
- Reni, shh- kezdtem simogatni a haját.
- Cortez, segíts, bántani akar!- ragadta meg a pólóm, és magához húzott.
- Nyugi, csak rémálom, ne sírj.
- Cortez?- ébred fel.- Újra átéltem az egészet, oan naon ijesztő volt- könnyezte össze a pólómat.
- Nem tudsz ellene mit tenni... Érzelmi sokk alatt vagy. De itt maradok veled, és együtt legyőzzük- pusziltam meg a homlokát.
- Szeretlek- motyogta a vállamba.
- Én is.- aludtam el.