SzJG Oneshotok

Álarcosbál

Egy jelmezboltban sétáltam anyuval. A különféle módon díszített maszkokat nézegettük, és a tökéleteset kerestük, ami illik az aranyos-pezsgőszínű ruhámhoz. De hogy miért is tettük ezt? Egyszerű. Kinga szervezésében szombaton a suli egy álarcosbált rendez, ahová csakis maszkkal az arcon lehet belépni. Az ötlettől persze azonnal a tizenkilencedik századi álarcosbálok jutottak eszembe, amiktől Cortezzel kapcsolatban való álmaim jöttek elő, amiben azzal a tipikus brit szívtipró akcentusával felkér engem, hogy romantikusan táncoljunk a tömegben. A derekamat átölelve húzna közel magához, az illatától egy kicsit megbódulnék, de a fejemet a vállára helyezném így is, miközben óvatos, lassú mozdulatokkal simogatom a szmokingos hátát és...
– Renikém! – integetett a szemem előtt anyu. – Itt vagy?
– Persze – ráztam meg a fejem, elhessegetve a tekintetem elől Cortez kék tekintetét, ahogy hozzámhajol... Befejeztem.
– Ezt a maszkot találtam. Tetszik? – tett a kezeimbe egy a ruhámhoz színben passzoló maszkot. Fehéres gyöngyök voltak a szemkivágása felett, a T vonalnál egy szintén fehér kövecske csillogott. A maszk egy icipicit csillámos volt, és apró, folyamatosan ismétlődő minták helyezkedtek el rajta, a fejre pedig egy vékony kalapgumi segítségével illeszkedett. Tökéletes volt. Mást nem tudtam rá mondani.
– Ez lesz az – bólintottam, majd az ott lévő egyik tükörhöz léptem, és a fejemre varázsoltam. Amit akkor láttam, tetszett. Igaz, nem nagyon illett a kissé elnyűtt, turiból szerzett Oasis-os pólomhoz, de ahogyan hozzáképzeltem a ruhámat, imádtam amit láttam. Így miután anyu megnézte, hogyan áll nekem, majd egy kicsit megigazította rajtam, és megállapodtunk abban, hogy ezt visszük haza.

Most pedig itt állok, rajtam van a testhez simuló, bokáig érő ruhám, aminek a has- és mellrésze enyhén csillámos volt, lábamon anyu volt fehér közepesen magas cipője, amit feláldoztunk a jó cél érdekében, és hasonló színben tündökölt a ruhámmal és a maszkommal. A viszonylag hosszú, melírozott hajam hullámoson hullott a vállamra, a maszkom pedig az arcomon volt. Sminket nem túltam túl, hisz az idő nagyrészében, sőt egészében eltakarná a maszk, így a szememen tusvonal és szempillaspirál, az ajkaimon egy kicsit rózsaszínes szájfény pihent. Anyu a konyhában volt apuval, a "nagy pillanatra" várva. Gyorsan megigazítottam mindenem, majd fújtam magamra egy keveset a kedvenc barackvirágos parfümömből, egy utolsót csekkoltam a cipő tépőzárján és készen álltam. Egy egész délutánomba tellett.

A suli előtt, miután elköszöntem aputól, a telefonomat gyorsan a melltartómba csúsztattam (nem hoztam táskát, ráadásul amilyen kicsi a telefonom, nem veszi észre senki) majd fellépkedtem a sulinak nagyon is ismerős lépcsőjén, és átvágtam az aulán, ahol csak a büfésnéni volt jelenleg, aki formalitásként egy maszkot viselt. Kinga kidíszítetette a helységet, de őszintén nem néztem végig, hanem kilöktem az udvarra vezető ajtót. Gyorsan végigtrappoltam a kicsit harmatos füvön, követve a napelemes lámpákat, amiket Kinga kiszúrt, vagyis inkább kiszúratott oda az embereivel ma reggel. A tornateremben a szmokingot viselő sulirádiósok lecsekkoltak, hogy biztosan van-e rajtam maszk, majd beengedtek; az egész teremben félhomály uralkodott; a felállított mini sulirádiós standnál lévő színes lámpa világította végig a termet, és jelenleg senki sem volt a "tánctéren", így a belépőm eléggé filmbe illő volt. Legalábbis én úgy éreztem, de a valóságban talán felfogták, hogy jött egy új ember, majd folytatták a beszélgetést, itták tovább az üdítőket, vagy próbálták meg egymás maszkjait. A mi osztályunkat azonnal megismertem. Az első az volt, hogy Ricsi raszta haját bármikor felismertem volna, ahogy Virágot is, aki egy kékeszöld ruhakölteményben ült Ricsi mellett. Mellettük volt Zsolti, aki keresztapásra vette az egészet, hisz rózsa volt a szmoking felső zsebéhez tűzve, valamint mellette ültek a rockerek, akik mint kiderült, sunyiban zenét hallgattak, ezért bólogattak (akarom mondani, headbangeltek). Virágon kívül, akinek a ruhájához passzolt a maszkja, mind egy sima fekete maszkot viseltek, nem túlták túl az egészet. Majd ahogy elkezdtem feléjük lépkedni, megpillantottam egy Cortezhez hasonló srácot, aki egy kicsit lejjebb csúszva a széken "ült", kék szeme vibrálását láttam a félhomályban. Abszolút nem mosolygott, és ruhaügyileg majdnem passzolt a fiúkhoz, egyedül a maszkja különbözött a többiekétől. Ezt persze csak akkor vettem észre, miután leültem melléjük. Pont Cortez mellé. Az illata pedig megbódított, azonban türtőztettem magam.  Nem hittem, hogy fogunk táncolni, sőt, a popularitásomból kiindulva tudtam, hogy az egészet ott fogom tölteni, fent a lelátón.