SzJG Oneshotok

Osztálykiránduláson

– Mindenki kétágyas szobákban lesz elrendezve! – üvöltötte Haller, megpróbálva a lehetetlent, vagyis azt, hogy elcsendesítse a társaságot. – Cortez-Ricsi, Virág-Reni, Andris-Kinga, Robi-Gábor, Arnold-Dave, Jacques-Zsolti!
– Nem mondja tanár úr, hogy ezzel az idiótával kell lennem! – akadt ki Kinga, ahogy meglökte Andris vállát.
– Kérlek, gyerekek! – próbálkozott Haller. – Örüljetek, hogy nem egy kis szobában kell sokan lennetek!
– Igaza van Hallernek – szólt közbe Cortez, aki a csapatot teljesen elcsendesítette. – Örüljünk, hogy nem sokan kell lennünk egy kicsi szobában.
– Akkor mindenki megjegyezte a párját? – nézett körbe, a társaságból pedig egy egyöntetű igen hallatszott.
– Renii! – ugrált hozzám Virág, aki eddig Ricsi kezét fogta, és felkapta a táskáját. – Akkor megyünk a szobánkba?
– Persze, menjünk – mosolyogtam rá a barátnőmre.
A szobánk a második emeleten helyezkedett el, egy helyen Kingáékkal, és Cortezékkel. Sokra nem számíthattunk, hisz köztudott, hogy az osztálykirándulásos szobákban jó esetben TV ha van, egy apró fürdőszobán kívűl. Nos, ez így volt most is. Volt kettő ágy, az apró szoba két szegletében, amit Virággal gyorsan össze is toltunk, mert valami érdekes foltok voltak a falon, amit nem tudtunk azonosítani, és inkább távol(abb) maradtunk tőle.

Berendezkedésünk után – mivel délután értünk le a Fertő-tóra, mert később indultunk – Haller azt mondta, hogy szabadok vagyunk délutánra, és majd holnap indulunk. A legtöbben ezt úgy értelmezték, hogy kimennek a hotelből, amit Haller szintén megengedett, de úgy, hogy ő is ment velük, és felügyelte őket, így már csak négyen maradtunk idebent. Virág, aki Ricsihez ment, és Ricsi szobájában beszélgettek, vagy valami olyasmit csináltak, Cortez, aki nem akart volna kimenni, ehelyett a hotel folyósóján lévő ablakpárkányon ült, és zenét hallgatott, valamint én. Nem szerettem volna semmit venni, szóval egyedül maradtam a közös szobánkban Virággal, az alig működő TV-t nyomkodva, hátha találok valami jó műsort. Végén megállapodtam az egyik dokumentumfilmen, ami a második világháborúról szólt, ezért csendben, a függönyt behúzva azt kezdtem nézni.

És tovább szörfölgettem volna a dokumentumfilmek között, amik rohadtul lekötöttek engem, ha egyszer csak nem lép be a szobámba Cortez, és kezd kérdőn nézni a TV-re.
– Látom tájékozódsz a nácikról, bár szerintem eleget tudsz – csapta be maga mögött az ajtót, és nekidőlt a falnak.
– Hát most ez érdekel – vontam vállat. – De te miért jöttél ide?
– Ricsiék elkergettek, mondván, hogy ne gyertyatartóskodjak, pedig csak bementem egy kóláért – mutatta fel a kezében lévő dobozt nevetve.
– Filmet néztek? – mosolyodtam el.
– Mikor nem azt néznek? – tette fel a költői kérdést, lehuppanva Virág ágyára, és a tévére pillantott.
– És hogyhogy idejöttél? – kérdeztem.
– Itt van olyan ember, akivel lehet beszélgetni – vonta meg a vállát.

– Szijjasztook! – nyitott be Virág, majd egy szó nélkül ledobta Cortez sporttáskáját, és felkapta a sajátját, majd kifelé indult.
– Őőő Virág. Te most mi a jóistent csinálsz? – ráncoltam a szemöldököm elkapva a készülékről.
– Hát... Mivel kétágyas szobák vannak, és Haller nem foglalkozik velünk, Ricsivel azt gondoltuk, hogy mi egy szobában aludhatnánk – vonta meg a vállát vörös fejjel. – És ha Cortez ilyen jól elvan itt...
– Mi?! – pislogtam folyamatosan, majd felkeltem az ágyról, kinyújtva egy kicsit a lábamat, és Virághoz lépve a fülébe súgtam. – Te most tényleg egyedül akarsz hagyni Cortezzel?
– Figyi Reni, ez egy alkalom, hogy elmondj neki mindent – vigyorgott rám suttogva. – És mi nagyon szurkolunk ma Ricsivel, hogy ez sikerülhessen – hagyott faképnél.
– Akkor... Ma itt alszol – próbáltam lazán kezelni a helyzetet, visszaülve a helyemre, és újra a a készülékre szegeztem a tekintetem.
– Yap – bólintott Cortez semlegesen.
– Esetleg külön toljam az ágyakat, vagy nem baj, ha így van? – kérdeztem csendesen.
– Engem nem zavar – vont vállat a szemebe nézve. – Téged?
– Hátőő, engem sem – próbáltam visszafojtani a zavart, lányos nevetésem.
– Oké – felelte újra a képernyőt nézve. Nem unatkozott a világháborús dokumentumfilm alatt.

***

Vörös fejjel, a hosszú lila pizsamámban sétáltam az ágyhoz. A szívem majd' kiugrott a helyéről, ahogy lefeküdtem, és teljesen nyakig betakaróztam. Cortez még továbbra is ott ült Virág helyén törökülésben, és végignézte azt a pár pillanatot, ahogy lefekszem az ágyba, és kérdőn nézek rá, majd lehajolt a táskájához, és a cuccaival az apró fürdőszoba felé indult.
Megpróbáltam lelassítani felgyorsult légzésem. A tudat, hogy Virág és Ricsi miatt Cortezzel kellett egy szobában aludnom, egymástól nem valami messze, egyszerre megrémített, és vidított fel. És sajnos az az öt perc, amennyi idő alatt Cortez elkészült, nem segített abban, hogy megnyugodjak, csak még jobban idegesebb lettem.
– Álmos vagy? – ült le mellém Cortez, és betakarózott. – Csak mert annyira be vagy bugyolálva – nevetett fel halkan.
– Ja nem – ráztam meg a fejem.
– Nem kell rejtegetned azt a pizsamát te lány – vigyorgott rám.
– Áh, nem csak egy icipicit fázom – hazudtam. Nem akartam neki a sötétlila pizsimet mutogatni, mert kicsit cikinek éreztem.
– Tessék – terítette rám a takaróját, így ő úgy maradt, amit a pizsamájának szánt. Ami egy boxert, és egy Less Than Jake-s pólót jelentett. A francba.
– Öhm... Igazából nem is annyira fázom, csak lehet, hogy még vizes volt a lábam – mondtam hirtelen, mire Cortez elnevette magát.
– Te lány – rázta meg a fejét. – Úgy néz ki nagyon unatkozol – húzta félmosolyra a száját.
– Én? Dehoogy, csak még soha nem voltam egy fiúval sem egy teljes éjszakán át.
– És? – kérdezte, ahogy elfordult velem szembe. – Nem kell zavarban lenned, nem lesz semmi se – simította meg a hajam.
– Ajj tudom, csak furán érzem magam.
– De miért? – kérdezte aranyosan.
– Nem tudom – ráztam meg a fejem. – Virág azt mondta, hogy mondjak el mindent – sóhajtottam.
– És mi lenne az a minden? – érdeklődött.
– Nem sok minden... Csak... Csak az, hogy én többet érzek irántad a kelleténél – mondtam lassan, átgondolva minden szavam. – Basszus, én szeretlek Cortez! – túrtam a hajamba.
– Komolyan mondod? – pislogott.
– Igen, teljesen komolyan – vettem egy mély levegőt.
– És ezért voltál zavarban? Nem kell emiatt feszengened Reni – bújt közelebb hozzám lassan. – És mielőtt megkérdeznéd – suttogta vészesen közelről a szemembe nézve. – Szilveszter óta újra a csókodra várok – borzolta össze a hajam, majd mielőtt akármit válaszolhattam volna, lassan megcsókolt.

Ezzel a résszel szeretnék minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánni, és majd újra jelentkezek 2022-ben! <3