SzJG Oneshotok

Te Voltál Már Szerelmes?

Na igen... Ez a mondatot szépen elloptam _Anna0314_ től, de mentségemre válljon, hogy alapos okom volt rá! :D

– Na most én kérdezek – nevette el magát Virág, majd gondolkodni (vagy olyasmit) kezdett csinálni, és amikor eszébe jutott valami, boldogan elvigyorodott. – Te voltál már szerelmes? És kibe?  – kérdezte, és Kingára nézett, aki jól megizzasztott minket a kérdésével.
– Szerinted, ha ott van Olivér akkor nem? – mondta enyhén fogalmazva flegmán, és a mellette üldögélő, otthonról hozott hamburgert majszoló Zsoltira.
– Persze... Lana Langbe – hunyta le a szemeit, és nagy valószínűséggel a Smallville karaktert képzelte maga elé.

– Én nem – vette át a szót Gábor nagyjából öt perc várakozás után, hogy mikor adja át neki Zsolti a kérdést, de őt lefoglalta az elméjében élő Lana. – Jacques?
– Oui – felelte elvörösödve a garbót viselő francia barátom. – Et Paris.
– Aha – bólogatott Andris Robival egyetemben. – Most is van!
– Ja, a WoW-ban – oltotta le őket Ricsi.
– És neked van, raszta? – nézett rá Robi. Erre Ricsi szeme kikerekedett, és Cortezre nézett, aki próbálta visszatartani a röhögést.
– Hát... Öhm... Volt – zárta rövidre a témát.
– És nem ismerjük meg a szerencsést? – kérdezte Kinga, mire Ricsi megtörölölte a homlokát.
– Nem! – mondta egy kicsit hevesen.
– Akkor biztos közöttünk van, nemde? Vagy netán az A-ban?
– Kinga hagyjad – felelte Cortez.
– Akkor te, Mr. Nagymenő? – vonta fel a szemöldökét Kinga.
– Mit érdekel téged? – kérdezte.
– Mindenkinek el kell mondania – dobta be az adu-ászt, mire Cortez a kezét felemelve megadta magát.
– Jó. Igen – felelte.
– És ki aaaz? – kérdezte Virág.
– Muszáj? – húzta a száját.
– Igen!- felelte Kinga velem együtt, a többiek viszont csendben voltak, és feszengve sugdolóztak. Kíváncsian figyeltem Cortez arcát, amin vegyes érzések váltakoztak. Gyakran megrázta a fejét, húzta el a száját, és nézett végig mindenkin. Olyan volt, minthogyha titkolt volna valamit.
– Itt ül, velem szemben – kezdte a szemembe nézve, mire az arcom pírt öltött magára. – Sötétszőke haja van, béna angolból és rajzból is. Kedvence a Beatles, és szép az arca. Előttem ül. Kell még mást mondanom? – tárta szét a kezét, én pedig a szám elé kaptam a kezem és lehunytam a szemem.
– Nekem igen – vette át a szót Dave.
– Nem nyilatkozok – felelte Arnold, aki nem is akart ott lenni, de ott volt.
– Mit is mondjak? – vontam meg a vállam. – Az egész osztály tudja szerintem, leginkább Kinga – nevettem el magam óvatosan.
– Én nem tudom – szólt közbe Cortez, mielőtt átadhattam volna Virágnak a kérdést, aki eddig szinte fel sem nézett a telefonjából. Doriánnal chatelt.
– Öhm... – bámultam messze a balatoni strandom, ahogy eszembe jutott, hogy Cortez az előbb szerelmet vallott nekem, és rajtam volt a sor. Ajaj.
- Nem tudnánk valahol máshol megoldani?- húztam össze magamon a vékony pulcsimat. Hirtelen fázni kezdtem a pániktól.
– Sz'tem beszéljétek meg az ágyban – vihogott halkan Ricsi, mert nem akarta felébreszteni az alvó Mádayt.
– Hülye! – csapta őt tarkón Cortez, és rámnézett. – Ahol neked tetszik – vonta meg a vállát.
– Hmm... Mondjuk – fordultam körbe egy sötét(ebb) helyet keresve. – Ott? – mutattam egy fűzfához, ami ott állt a telek végén.
– Akkor gyere – kelt fel a földről rántva egy kicsit a fekete láthatólag vastag pulóverén. Sajnálatos módon nem volt valami közel az a rohadt fűzfa, ami ott állt a Balaton-parton, az ágai a föld felé hajolva, teljesen elrejtve azt (vagy azokat) akik a fa alatt álltak. És hogy mire értettem, hogy messze volt? Nos, az nem volt nagy távolság, csak én éreztem annak. Annyira feszült, és kínos volt az a csönd, hogy egy évnek éreztem, mikor egy kicsit lehajolva bebújtam a szonorú fűz alá.
- Nos... Mit akartál itt megbeszélni? – ragadta meg a fa egyik ágát, letépve róla egy levelet, amit a kezében forgatott, majd darabokra szaggatott. Ő sem lehetett nyugodt.
– Hát azt, amit az előbb mondtál... És én befejezném – dőltem neki a vastag törzsnek.
– Gondolom nem kell rajta sokat filóznod – járta körbe a fát, majd mászni(?) Kezdett.
– De te miért mászol? – mentem utána, és felnéztem, ahol ő épp egy vastag ágra próbált rálépni, ami megbírta a súlyát, és kényelmesen elhelyezkedett.
– Te nem jössz fel? – kérdezte.
– Hát én nem nagyon...
– Add a kezed, segítek – nyúlt le, és megaragadta a felé nyújtott kezemet. – Látod az a kis kidülledést majdnem a gyökereknél? Lépj arra rá – bólintott, ahogy észrevettem azt. – Most pedig a a másik kezeddel kapaszkodj meg ebben az ágban. Rendben. A jobb lábadat helyezd ebbe a kis résbe, de ne told bele nagyon, mert be fog szorulni a lábad. Kezedet ide – húzta fel azt a kezemet amit fogott, és ahhoz az ág felé húzta, ahol ő is volt. – Húzd felbmagadat, aztán csak át kell vetned a lábad az ágon – dőlt vissza, én pedig megtettem amit kért, így pont vele szembe kerültem egy másik ágra. – Na, mit is szerettél volna?
– Hát az, amit kint mondtál még... Igaz?
– Nem Reni, mindig ilyesmikről hazudok... Hát persze, hogy igaz! Már csak a te válaszod a kérdés – túrt bele a hajába.
– Én még nem mondtam – dörzsöltem meg a kipirult arcom. – De az elég, ha azt mondom, hogy folyamtos gyomorgörcsöm van tőled, és imádom ha látlak? Nincsenek nagy elvárásaim az élettel kapcsolatban. Nekem elég, ha velem vagy, fogod a kezem, vagy megcsókolsz. Nem kell más – mosolyodtam el végig a szemébe nézve. – Mert szeretlek azóta, amióta megláttalak – csúsztam egy kicsit közelebb hozzá.
– Nem kell más... – hajolt hozzám lassan.
A kezemmel emelve magamon előre toltam magamat, hogy még közelebb legyek hozzá, és lehunytam a szemem, várva Cortez csókját, aki hirtelen megragadta a combjaim, majd az ölébe varázsolt pár pillanat alatt, és így vont magához.
– Félsz? – suttogta a fülembe.
– Nem – ráztam meg a fejem.
– Akkor miért van csukva a szemed? – nevetett fel édesen.
– Olyan illúzióromboló vagy! – vörösödtem el még jobban, és átöleltem a nyakát. – Akkor ne csukjam be a szemem?
– Hát... – gondolkodott el. – egészen máshol talán... Talán megteheted – vigyorodott el.
– Ne máár – dőltem neki a vállának. – Azt hittem, ez egy romantikus pillanat lesz!
– Pedig szerintem ez elég romantikus – szemtelenkedett.
– Te így szeretsz valakit? – kérdeztem félig szemrehányóan, óvatosan mosolyogva, majd a szám legörbült, és elfordítottam a fejem mintha behisztiztem volna.
– Na Reni, most beduzzogtál?- próbálta felé fordítani a fejemet, de nem engedtem. – Halló Reni, én csak hülyültem veled! Renii, szeretlek, hallod? – mondta ki a kulcsszót, amit hallani szerettem volna.
– Na végre! – fordultam vissza, és elnevettem magam.
- Te ezt direkt csináltad? – kerekedett ki a szeme.
– Hihi – söpörtem ki a haját a szeméből.
–  Nagyon rossz vagy... Nagyon rossz – hajolt újra közelebb hozzám. – Most meg foglak büntetlni.
– Mi ez, egy rossz sugar daddy-s könyv?
– Mi van?
– Semmi, csak olvastam – legyintettem, átölelve a nyakát.
– Rosszul hangzik, hagyd abba – döntötte homlokát az enyémnek.
– Csak egy cikk volt – simítottam meg az arcát, és úgy csókoltam meg.
– C, Ren!- jött be Ricsi a fa alá, majd amikor nem látott minket fölnézett. – Ne most romizzatok, itt van Máday, lebuktunk! Am grat – sietett el, egy perc alatt elintézve minket.
– Ricsi és Máday tönkretette a tervemet – rázta meg a fejét, gyorsan lemászva, én pedig megfigyeltem a mozdulatait, hogy le tudjak én is menni utána. – Különben egyhamar nem engedtelek volna el. Tudod, hogy mióta meg akartalak csókolni?
– Hát... Most màr mindegy – indultam le utána.
– Majd máskor bepótolom, de akkor biztos nem engedlek el – nevetett fel, felém nyújtva a kezét.
– A vonaton lesz rá időd – léptünk ki a fa alól.
– Majd otthon, addig csak a kezedet fogom...
– És őrizem a szemed – vágtam rá. A mondatáról az Csinszka-vers jutott eszembe.
– Ha már költészet, akkor József Attila, ne Ady rendben? – kapta rám a tekintetét. – Ő sokkal bírhatóbb mint Ady.
– Megismerted? – kerekedett ki a szemem.
– A nyolcadikat meg úgy unblock a felső oszitt jártam az irodalomtanárom kikészített Adyval.
– És akkor visszamentél Amcsiba – bólintottam.
– Igen – felelte.
– És ott jártad a kilencediket, majd visszajöttél, és újra itt jártad – bólogattam. – Sokat utaztál.

***

– Szeva Ren – vigyorgott felém Ricsi, amikor lehuppantam vele szembe, Cortez mellé, aki azonnal megragadta a kezem. – Úgy néz ki, jó kezekbe kerültél – poénkodott.
– Ricsi, borzalmas a humorod – ráztam meg a fejem.
– De ezért szeretsz nem? – nevetett ki.
– Ő engem szeret – kérte ki magának Cortez nevetve.
– Baráilag értettem C – rázta meg a fejét, majd a melette alvó Virágra nézett, aki álmos lett egy ott repkedő légytől(?).
– Vágom haver – nyújtotta az öklét felé, és összeöklöztek, majd Ricsi felrakta a fülesét a fejére.

A táj gyorsan haladt el melettünk. Fülledt meleg volt, mind ki voltunk tikkadva a hőség végett, és aludni, vagy pihenni szerettünk volna. Ellentétben Andrissal és Robival, akik addig bukfenceztek a vonaton, amíg Máday el nem kapta őket, és osztotta ki Kinga a srácokat (aki most jelentősen halkabb volt) mi, pedig a négyes ülésünkön, ahogy Virág elaludt, Ricsi is elbóbiskolt egy kicsit, én pedig a cukin alvó (tud valaki cukin aludni? Nem tudom, de Cortez tud) Cortezt néztem, vagy az elsuhanó tájat végig a kezét fogva. Arnoldnak megírtam, hogy ne jöjjön elém, mert mekizni megyek (hazudtam neki) és így a vonatállomásról egyenesen Cortezékhez indultunk (anyunak is azt mondtam mekizek). A nao végére tényleg el kelett mennem mekizni, mert apunak, a sorstársamnak a fülébe jutott, és kelett neki kaját vinnem, de ez mellékes. A délután az pedig szuper volt, ráadásul Cortez haza is kísért, hosszú csókkal búcsúzva, habár az elmúlt órákban beváltotta az igéretét, és nem engedett egyhamar, de én csak örültem ennek az egésznek. Cortezt nem lehet nem szeretni, és ezt néha sajnálom, néha nem. Most igenis örültem neki.