SzJG Oneshotok

A Temető

(C.)

Renihez indultam a könyv miatt. Kellett a lejátszóm. Ez volt az ürügy, hogy odaállítok, és akkor ott maradhattam volna, beszélgettünk volna, és mielőtt elmentem volna, lekaptam volna. Ez volt a terv. Ehelyett egy temetőben kötöttem ki. De kezdem az elején.

A deszkámat lecsapva, indultam meg a házuk felé, azzal a céllal, hogy visszaviszem neki a könyvét. Az utolsó métereket gyalog tettem meg, mert mintha valaki elhagyta volna a házat a sötétben. A valaki után indultam, igyekezve nem zajt csapni. Az utcai lámpa fényeit igyekezte elkerülni, de az egyik mégis megvilágította őt. Reni volt az (!) Egy csokor virággal, és egy mécsessel (!) A kezében.
- Hé!- kiáltottam rá.
- Cortez?- rezdült meg.
- Hova mész?- értem be.
- Nem fontos- rázta meg a fejét szomorúan.
- Látom, hogy az- billentettem oldalra a fejem, az arcát vizslatva.
- C-Csak a temetőbe megyek- suttogta.
- Elkísérlek- mondtam.
- Igazán nem kell- erőltetett magára egy óvatos félmosolyt.
- Én mégis megteszem- vontam meg a vállam, és követtem őt a temetőbe. Fura volt, hisz nem tudtam, hogy bárkije is meghalt volna, akit itt temettek volna el. De hamarosan kiderült.

- Rentai Gréta?- ráncoltam a szemöldököm.
- A nővérem- tette le a mécsest, és meggyújtotta.- Volt- tette hozzá.
- Mi történt?- érdeklődtem lassan.
- Gréti és én legjobb barátnők voltunk szinte... Csak az volt a különbség, hogy ő kalandvágyó volt... 17 évesen elment ejtőernyőzni... Nem nyílt ki az ernyője- szipogott.- Ezért féltenek anyuék annyira... Nem akarják, hogy az legyen velem, mint vele- rázta meg a fejét.- Még a kilencedik előtti nyáron történt... Ma lenne 19- sírta el magát. Nem bírtam nézni, ahogy ott sír egyedül... Muszáj volt átölelnem, így a vállamba temette a fejét, és ott sírt tovább, a nyakamat átölelve. A derekát átölelve simogattam a hátát, mire még jobban elsírta magát. Tudtam, hogy Reninek most a szavak nem kellenek, csak támogatást szeretne valakitől, aki most én voltam. Akartam neki valamit mondani, de mit mondtam volna? Hogy sajnálom? Nem éreztem helyénvalónak. Inkább csendben maradtam, és csak a hátát simogattam.
- Amúgy miért jöttél?- szipogott.
- Visszahoztam a könyvedet... Amikor még megláttalak, bedobtam a postaládába, és utánad siettem- simogattam a haját.
- Köszi- suttogott.
- A tiéd- vontam magamhoz, hogy beszívhassam a haja édes illatát.
- Szeretlek- motyogta a vállamba. Óvatosan felemeltem a fejét a válláról, majd mélyen a szemébe néztem. Reni teljesen vörös arccal nézett rám, ahogy végigpasztáztam az arcát, és megállapodtam az ajkain. Azon a kívánatos ajkakon, amiket szilveszter óta megakartam újra csókolni. Most megtehettem. Nem volt itt senki, aki közbeavatkozhatott volna. Kezem a nyakára vándorolt, és magamhoz húztam. Láttam, hogy egy pillanatig habozott, de végül megcsókoltam... És nem bántam meg.