SzJG Oneshotok

Évforduló

December 20. A nap, ami rengeteget jelentett, és jelent a mai napig. 

És ezt valaki elrontotta...

De kezdem az elején...

Mivel az évfordulónk a költözés közepére esett, nem hittem, hogy valami is történik. Cortezzel arra jutottunk, hogy a 8. évfordulónkat elnapoljuk. Szomorú voltam, de dolgunk volt. Nem is kevés. 

Hajnalban keltem. Két ok miatt. Nem tudtam aludni, és rengeteg dolgom volt. Cortez pedig nem volt ott, mellettem, a szüleimnél lévő kis, egyszemélyes ágyamon. 

Bár akkor még nem tudtam, hogy mire készül...

Anyu már fent volt, felhőtérképet szerkesztett, és furán mosolygott, de ennek nem tulajdonítottam hatalmas jelentőséget. A reggeli viszont ott volt az asztalon. Vagyis az akart lenni. Egy szendvics volt, de láttam, hogy ugyanolyan, mint amikor gimibe jártam. Pedig az már hét éve volt. Szegény apu... Még most is sajnálom. De mindegy, majd ma este, pótvacsora. Akkor majd mindent megtárgyalunk.  Gyorsan megettem a reggeli félét, majd felvettem egy olyan ruhát, amit kicsit sem sajnáltam, majd felvettem a kabátomat, lenyúltam apu kocsiját, és elindultam a közelben lévő házhoz, ahol a mai (és a többi) napot fogom tölteni. A kulcsommal kinyitottam a közös házunk ajtaját, majd nagyot sóhajtva körülnéztem. A leendő nappali teli dobozzal, a ház végét kezdtük el még csak rendberakni. Kezdett összeállni a konyha, és az étkező, ami szintén teli volt dobozzal, amiben már a személyes cuccaink voltak. Ma várt rám az, hogy összerakjam a kanapét, és a dohányzóasztalt (nyugi, mi nem dohányzunk, csak ez a neve, nem tudom miért) Zsolti segítségével. Csak Zsolti nem volt sehol, ahogy egy teremtett lélek sem volt a házban. Tehetetlenül sóhajtottam egyet, és kicsomagoltam a leendő kanapénkat. A használati útmutatót elolvasva nem tűnt nehéznek, de végülis már mi nehéz nekem? Már istentudja hány konyhaszekrényt is összeszereltem már, egy kanapé nem nagy falat számomra. Háát... nehezen, de sikerült összeraknom. És megkönnyebülten ültem le a saját munkámra. És utána elkapott a hányinger, ami már két hete kísért. Azt hittem, hogy csak átmeneti, de nem. Amikor már végkimerültségemben ittam egy pohár bort hétvégén, azonnal fájni kezdett a hasam, és rosszul lettem. De nem értem. Mi a baj van velem? Miután kihánytam magamat, felhívtam Kingát, akinek a telefonja hatot (!) csörgött, mire felvette.

- Igen? Mi a probléma Renáta?- sóhajtott egyet.

- Kinga, egyedül vagy?- kérdeztem. 

- Igen, de bökd már ki mi a bajod!- ordított rám.

- Kinga, már két hete folyamatosan rosszul vagyok.

- És?

- Meg múlt hét végén ittam egy kis bort, és azonnal fájni kezdett a hasam- hadartam.

- Renáta! MOND MEG HOGY MÉGIS MENNYIRE VAGY HÜLYE?! KÉT HETE FOLYAMATOSAN ROSSZUL VAGY, EBBŐL KIINDULVA EZER SZÁZALÉK, HOGY TERHES VAGY AZ ISTEN VERJEN MEG!

- Megint rosszul vagyok, akkor hozol tesztet?- kérdeztem, mert ha Kinga mondj, hiszek neki.

- Aha- mondta, és kinyomta a telefont. Én meg szaladtam megint hányni. Miután kijöttem a fürdőből lehuppantam a kanapéra. Kinga egy tíz perc múlva megérkezett, majd a kezembe nyomott három tesztet, és beküldött a fürdőbe. 

- Na?- kiabált be köbö három perc múlva.

- Úristen, nem hiszem el- ráztam a fejem.- Pozitív!- kezdtem sírni.

- Mindhárom?

- Mindhárom- töröltem meg az arcom, de semmit sem használt, mert megint kitört belőlem a zokogás.- Gyerekünk lesz. Anyuka leszek, Cortez pedig apuka- magyaráztam Kingának.