SzJG Oneshotok

A Beteg Cortez

Reggel - miután sikeresen kikászálódtam az ágyból - szokásosan nem találtam a kedvenc Beatleses felsőmet, így a napom azzal lett az elején elrontva, hogy a fél óráig tartó csendes tipródásom végett elkéstem, és anyáék már korábban elmentek. Ezért, miután sikeresen meglett a felsőm, gyorsan átugrottam a reggeli kávémat (amit nem kicsit megbántam), valamint a reggeli kevés sminkemet is kihagytam a kánonból. Sebaj, az később, ebédszünetben került rám, de ne ugorjunk ennyire előre.

Ahogy bezártam magam mögött az ajtót, eszembe jutott a garázsban magányosan álldogáló három bicikli, amit a költözés óta egyszer nem használtunk. Miért is ne? Mért ne menjek vele?
Ezekkel a gondolatokkal nyitottam be a garázsba vezető ajtón, és a piros színű, fekete kosaras bringához mentem. Valamikor még anyué lehetett, amikor nem használt mindenhová autót, azonban később megörököltem. Mivel éveken át a garázsban állt, láthatólag semmi baja nem volt, így a cipőmön egy utolsót kötve megragadtam a bicikli kormányát, és kimanővereztem az ajtókon, hisz apu a szívemre kötöttem, hogy ne nagyon nyitogassam a garázsajtót.
Majd becsuktam a kaput, és a lábamat átdobva a vázon, felültem a biciklire, és úgy siettem a Szent Johannába. Hála az égnek nem Vladárral volt órám, hanem Gazdaggal - aki csak annyit mondott, hogy ne nagyon forduljon elő többet -, kissé megnyugodtam.

- Cortez hol van? - csúszott ki a számon az a kérdés, ami matek eleje óta érdekelt.
- Beteg - pillantott felém Virág az aktuális rajzából, ami egy zseniális pillangót ábrázolt. Még messze volt a végétől, matekon fejezte be a kontúrját és most kezdte el kiszínezni az egyik szárnyát lilára.
- Lóg? - kérdeztem vissza.
- Nem, most tényleg beteg - válaszolt helyette Ricsi. - Torokgyulladás - felelte meg a következő kérdésemet, anélkül, hogy a számat nyitottam volna.
- Köszi - bólintottam enyhén vörös fejjel. Azért fura, hogy Ricsi ennyire ismer, és ismeri a szándékaimat. Vagy csak Virág gyakran informálja. Majd beszélnem kell erről vele!
- A nagyija szeretné, hogy vidd a házit - pillantott fel a telefonjából Ricsi.
Nagy valószínűséggel most is Cortezzel irogatott.
- Lehet Cortez is - vigyorodott el Zsolti, majd fújt egy hatalmas rágólufit. Ami tíz rágóból állt. Ne kérdezzük meg inkább Zsoltit, hogy miért. Nem lenne rá jó válasz.
- Áh, hiszi a piszi - legyintettem. Esély nincs arra, hogy pont Cortez szeretné azt, hogy vigyem a házit.
- Ki tudja - vont vállat.

Csak ne bámultak volna a többiek? Miért akarták velem elhitetni ezt, hogy pont Cortez szeretné, hogy vigyem neki házit, amikor pont a legkevésbé sem érdekli a házi?
Beszél az, mintha annyira a kedvenc témája lennék neki.

A nap ezután semmi nagyon említendőt nem tartalmazott, sőt igazából senkivel sem beszélgettem nagyon már. Virág a rajzával foglalkozott, Ricsi Cortezzel irogatott, a fiúk elfoglalták magukat, Kinga pedig Kinga. Ha nem akarja, nem cseveg velem csak úgy.
Matek után föci, majd dupla angol következett, ráadásul TZ-vel. Mivel tudtam, hogy senki nem tud segíteni, igyekeztem megoldani, valamint próbálkoztam a puskázással, se rájöttem, hogy túlságosan is "jó diák" vagyok hozzá, és semmit nem tudtam kinézni. Próbálkoztam Kingával, aki miután megérezte, hogy bociszemekkel nézem, Mr O'Realy sanda pillanatában hátrafordult, és lesajnálóan megrázta a fejét, majd felém suttogta, hogy foglalkozzak a saját dolgommal, majd... majd Virág meglökött oldalról, és egy összegyűrött, spirálfüzetből kitépett lapot nyújtott felém mosolyogva, amit miután a combora simítottam, mind a ketten érdeklődve néztük Ricsi gabalyos kézírását. Lehetetlen, hogy Ricsi ilyen hirtelen angolzsenivé vált volna. Vagy... vagy. Hülyeség. De azért hozzátenném, hogy miután sikeresen a végére jutottunk a dogának, az óra végig mosolyogtam. Lehet hinni a kicsi, már-már jelentéktelennek és egyenesen lehetetlennek tűnő dolgokban is, nem?
Az óra után persze köszönetet mondtam Ricsinek, aki csak annyit mondott, hogy: "Köszönd Corteznek"