SzJG Oneshotok

Soha El Nem Múló Betegség

- Érted?- kérdeztem Cortezt, aki az ágyán ült az egyik füzetem fölé görnyedve, én pedig melette, folyamatosan a füzetem bámultam.
- Aha, habár itt van egy hiba- tette az ujját a füzetre, ahol tényleg volt egy nagyon elmaszatolt, hibás rész.
- Jó, majd kijavítom- legyintettem.
- Lehetnél máskor is ilyen nemtörődő- húzta pajkos mosolyra a száját, ahogy egy pillanatra felém nézett.
- De az nem lennék én- vágtam rá elmosolyogva. Én, a túlaggódó, túlstresszelő? Az életben nem leszek nemtörödő :)
- Igaz- bólintott, kisimítva a barna, már-már fekete hajtincseket a szeméből.- Inkább maradj ilyen, amilyen vagy, így cukibb szoktál lenni- mondta hirtelen. Nem tudtam, mit gondoljak. Cortez azt mondta cuki vagyok, csak nem tudom, mire értette ezt. Azt, hogy bármikor kell, itt vagyok? Vagy arra, hogy olyan cukin cuki vagyok? És ennek most csak baráti értelme volt, vagy más?
Soha többet nem gondolkozok.
- Ja- mondtam kiszáradt szájjal. Lehetséges, hogy Kingának igaza volt abban, hogy lassan leverem Diáékat a drámamércén.
- Jól vagy?- kérdezte, a sápadt fejemre utalva. Mondom, leverem Dináékat. Totál bepánikoltam :)
- Nem tudom... Asszem Igen- töröltem meg a homlokom.
- Hozzak vizet?- fürkészte az arcom.
- Azt megköszönném- bólintottam, és amikor Cortez eltűnt az ajtó mögött hátradőltem az ágyán, majd a plafont kezdtem bámulni, amin amúgy semmi érdekes nem volt, de valamivel lekötöttem egy kicsit a figyelmen. Pár perccel később Cortez visszajött, és felém nyújtotta a vizet, miközben ő lehuppant az ágyra, és kutakodni kezdett a fiókjában.
- Mit keresel?- érdeklődtem óvatosan a vizespoharat a kezemben szorongatva, amiből már kiittam a tartalmát.
- Semmit, csak ezt- vett elő egy injekciós (!) Tűt, és felhajtotta egy kicsit a pólóját.
- Mit csinálsz?- remegett meg a hangom.
- Inzulint adok be magamnak- motyogott.
- Cukorbeteg vagy?- kerekedett ki a szemem.
- Ja, 1-es típusú, vagyis amíg adom magamnak ezt a szart- húzta ki a tűt a bőréből- Addig nagyon semmi bajom.
- És a kóla?- kérdeztem.
- Elméletileg ihatok, de a nagyi közölte, hogy max. Egy pohárnyit, de ha lemegy a vércukorszintem, és rosszul leszek, akkor nyugodtan ihatok, ugyanis kell- vonta meg a vállát.
- Hogy viseled?
- Viszonylag jól, de nem kell túlaggódnod- tette vissza a fecskendőt a fiókba mosolyogva.
- Jó Tudoom- bólogattam.- Senki nem tudja, csak én?
- Csak te- bólintott.
- És a többiek?
- Ha elmondanám nekik, nagy valószínűséggel tökretennék a vércukormérőm, annyit használnák, valamint kipróbálnák, milyen inzulint beadni maguknak- nevetett fel.
- Hűű... Kivételes vagyok- vigyorogtam.
- Te vagy az egyetlen normális- vágta rá.- És ezért szeretlek- tette hozzá egy fokkal halkabban.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a dolgot- simítottam meg a vállát, és lassan közelebb hajoltam hozzá.- Tudod mióta várok erre a pillanatra? Hogy elmondj valami személyeset, én meg egy ilyen dologgal köszönhetem meg? Nagyon régóta, vagy legalábbis azóta amióta megismertelek- mosolyogtam, majd a szememet lehunyva felkészültem a csókra, amit Cortez nem kis hévvel kezdeményezett.