SzJG Oneshotok

Szép Hazugságok

noncsi246 :)

Hajnalban a megszokott Beatles dal hasított bele a levegőbe. Mivel már két órája ébren voltam, és egész éjszaka alig aludtam valamit a Cortezzel való éjszakai beszélgetésünk után, hirtelen megijesztett a kedvenc zeneszámom. Megdörzsölve kivettem a fél fülemből a fülhallgatómat, amit eddig hallgattam, és kitakarózva a tükörhöz léptem. A szemem alatt ott éltelenkedtek a szokásos szürkés karikák, ami ma az éjszakázástól kicsit jobban átütött. A hajam valamikor egy konytban volt, de a forgolódás miatt már csak egy lógó valami volt, egészen a fejem oldalán. Ezért a vállam megvonva kitéptem a hajgumit onnan, majd a hajamba túrva egy kicsit megigazítottam azt, és kisiettem a fürdőbe, hogy egy kis vízzel – amit az arcomra akartam fröcskölni – felébredjek. Miután ezt megtettem, lementem a lépcsőn, és köszöntem anyunak meg apunak. A kávé készen volt, így a poharamat felkapva borítottam bele kávét, tejet, majd egy kis (khm... sok) cukrot, és megkevertem a kanalammal.

A kék V nyakú pólómat pár egyszerű mozdulattal megigazítottam magamon, és a székemre lehuppanva felkaptam a közelben heverő Converseim, amit felvettem, utána pedig a farmerdzsekim, legvégül pedig a sulitáskám került rám. A fejemben mint reggel óta az éjszakai beszélgetésünk volt jelen, akikor kötetlenül beszéltünk és teljes harmónia volt közöttünk. Ellenben, tudtam, hogy hamarosan újra összetöri a szívemet, azzal, hogy ignorál, vagy csak szemétláda lesz.

Nos... Ezt a számításomat szépen keresztül húzta, de talán ez így volt jó.

A sulinál már ott álltak Ricsiék közöttük Cortezzel, aki szokásosan a zenelejátszóját nyomkodta. Hiába szerettem volna odaállni, köszönni és beszélgetni velük, meg szerettem volna spórolni egy átspórolt éjszakát, ezért csak elmentem mellettük. Az ott álldogáló hippi barátnőm elég furán mézhetett rám, mert ha ő ott volt, akkor én is mindig oda szoktam menni, de nem akartam. Nem akartam összetörni megint.

***

– Szia Reni – állt meg mellettem hirtelen Cortez. A cselekedetét sehova nem tudtam tenni, ezért csak felé fordulva kérdőn néztem rá.
– Szia. A beadandó miatt jöttél? Segítsek? – kérdeztem, mert ez volt az egyetlen, amivel el tudtam képzelni, hogy idejön.
– Nem. Csak idejöttem, hogy beszélgethessünk, ilyesmik... – álldogált előttem.
– Ó – bólintottam meglepve. – És... És miről szeretnél beszélgetni? – túrtam bele a hajamba. De annak ellenére, hogy Cortez válaszolt volna, óvatosan megragadta a kezem, és az üres osztálytermünkbe húzott. Mindenki elment már, Virág pedig Ricsivel moziba indult, azért nem várt meg, amivel most abszolút semmi bajom nem volt.
– Miért nem jöttél oda hozzánk reggel? Virág is meglepődött.
– Á, csak nem volt kedvem, meg amúgy is dogát írtunk első órában – hazudtam.
– Van ennek köze a tegnap éjszakai beszélgetésünkhöz? – döntötte oldalra a fejét.
– Nincs, semmi köze nincs – hazudtam a leghatásosabban.
– Aha – bólintott, mint aki nem hisz nekem.
– És amúgy... Miért hívtál ide? – kérdeztem lassan.
– Hogy beszélgessünk. És hogy kérdezhessek valamit – ült fel az asztalra, és az arcomat fürkészte.
– Mit? – pillantottam ki az ablakon.
– Azt, hogy mondj szép hazugságokat, nézz rám, az arcomra, és mondd hogy szeretsz, akkor is ha hazugság – suttogta, mire lehunytam a szemem és összeszorítottam a számat. A szívem örült tempóban kezdett verni, és tudtam, hogy azonnal válaszolnom kell. Felé fordulva újra a mélykék szemébe néztem, hogy elmondhassam neki.
– Cortez... Sz-szeretlek. És nem hazugság –  próbáltam leküzdeni a torkomban lévő csomót.
– Gyönyörű vagy ma is, ugye tudod? – túrt bele a hajába. A fejemet megrázva elmosolyodtam, majd hozzá léptem. A kék szemei igézően hatottak rám, az óvatos félmosolya tönkretett. Kezemet az arcára helyeztem, és a hüvelykujjammal simogatni kezdtem a bőrét. Cortez a szemeit lehunyva megragadta a derekamat, és magához húzott, a fejét a mellkasomra helyezte. A haját simogatva mosolyogva éleveztem a pillanatot, és elraktároztam az elmémbe örök időkre.

Cortez nagyjából tíz perc után elengedett, óvatosan eltolva magától. Szemével mint mindig, az arcomat fürkészte, és az egyik hajtincsemmel játszadozott. Kívül csak mosolyogtam, magamban viszont majd' megőrültem, úgy kívánkoztam a csókjára. Az egész olyan volt mint egy vágyjáték semmi téttel, amit Cortez indított. A lélegzetem egyre szaporábban kezdtem venni, majd szép lassan közel hajoltam hozzá. Az ajkaink majdnem összeértek amikor...
– Antai-Kelemen! Reni! Mit csináltok itt? – kérdezte Kardos kérdőn nézve ránk. Rám inkább egy kicsit megvetően.
– Mi semmit... És megyünk is – siettem ki az ajtón, felkapva a szekrényem előtt heverő táskámat. – Viszlát tanár úr – indultam gyorsan a kijárat felé vörös arccal. Mivel éppen el akartam süllyedni szégyenemben, nem vártam be Cortezt, hanem szerettem volna mielőbb eltűnni a suli elől. Tudtam (vagyis inkább reméltem) hogy Cortez utánam jön, és megért engem, hogy miért siettem el.
De végül ahelyett, hogy átmentem volna az úton, megálltam a sarkon, és igyekeztem rendbe tenni a gondolataimat. A lélegzetem valamilyen szinten lelassult, és nagyjából lenyugodtam, de ahogy Kardos elkapott minket, hirtelen túl sok volt. Nagyokat lélegezve megráztam a fejem, így Kardos megszűnt létezni számomra.

– Aranyos vagy amikor zavarban vagy – zökkentett ki a (róla szóló) gondolataimból Cortez.
– Ó csak te vagy – sóhajtottam. – Már azt hittem, hogy valami útszéli perverz – mosolyodtam el.
– Tök jó, hogy ilyesmiket gondolsz rólam – nevetett fel halkan.
– Jól van na, csak azt hittem – rázta meg a fejem, megigazítva a farmerdzsekim ujját.
– Lökött vagy te lány – mosolygott rám.
– Tudom én azt, nem kell mondanod – öleltem át a nyakát. Cortez csak mosolyogva nézett a szemembe. Szemében megcsillant az a tipikus fiús huncutság, ahogy átölelte a derekamat. Aztán a huncut villanás eltűnt a tekintetéből, és lágyan nézett rám, amikor megsimította az arcom.
– Olyan gyönyörű vagy – suttogta.
A szememet lehunyva éreztem, hogy elvörösödöm. Cortez továbbra is simogatta az arcom, a másik keze pedig továbbra is a derekamon pihent. Az agyam folyamatosan azt ismételte, hogy csókoljam meg végre, a szívem szerint élveznem kellett volna a pillanatot, és hagyni Cortezt dönteni, hogy milyen legyen a következő pillanat.
De nem hagytam őt dönteni. Lassan kinyitva a szememet láttam Cortez boldog arcát, és éreztem az érintését az arcomon, valamint a csipőmön, mert a keze eléggé... Lejjebb csúszott.
A kezemet feljebb juttatva a tarkóján óvatosan magamhoz kezdtem húzni. Majd találkoztak ajkaink, szerződést kötve egymással, annak értelmében, hogy ezt még párszor megismétlik.