Szilveszter és az utána

7.3K 93 26
                                    

Kedves olvasók, akik most erre a részre kattintottak. Az első részek óta rengeteget fejlődtem, azóta is módszeresen javítgatom az írásaim, azért, hogy minél élvezetesebb legyen nektek az olvasás. Persze ezek a részek óta (úgy gondolom) rengeteget fejlődtem mind helyesírásilag, és fogalmazásilag is. Ezek fejében vessétek bele magatokat ebbe a hosszú részbe, és jó szórakozást kívánok az elkövetkezendő részekhez is :)

(Egyedül, vegyes szemszöggel)

December 31, Csütörtök  (Reni)

Nem akartam elmenni Virággal. Hónapokig hozzám se szól, vagy ha szól is akkor is morog, ezért döntöttem így, hogy elmegyek Zsoltiékhoz. Tudom ott lesz Viki, de még őt is jobban el tudnám viselni, mint őt mostanában. És hát ebből a döntésből hatalmas vita lett vele, de nem bántam meg, hogy végül a garázsba mentem. 

Úgy gondoltam, hogy mivel szilveszter van, kicsit máshogyan öltözök fel. Nem tudom hogy, olyan szettet választanom, amit imádtam magamon. Egy fehér póló, kék farmer, és a szekrényemben találtam egy olyan piros, kockás inget, amit a derekamra kötöttem. A hajamat nagy nehezen összefontam, és úgy gondoltam, feldobom egy kicsit egy nagyon minimális sminkkel. Nagy nehezen el is csempésztem anyu sminkjeit, és egy kis szájfényt, amit valamelyik rokonom adott régebben, felavattam, valamint egy nagyon kevés natúr szemhéjpúdert is alkalmaztam, ami egy kissé csillogva tökéletesen kiemelte a zöld szememet. Teljesen elégedett voltam azzal, ahogy kinéztem, és teljesen készen álltam a bulira, amiig még egy óra volt! Úgy döntöttem, hogy olvasok, ezért lehuppantam a babzsák fotelembe, folytattam a Galaxist. 

Az óra gyorsabban eltelt, mint gondoltam, és mivel késni kezdtem (túl jó könyv :/), így gyorsan felkaptam a kabátomat, meg az oldaltáskámat, amiben az ajándék volt, ami kötelező a házibulin, vagyis egy kis üdítő, és szigorúan boltból vett süti. Nem akartam, hogy apu elvigyen, és inkább egy gyors köszönéssel kiléptem az ajtón, és ha már kések, akkor kések stílusban lassan elkezdtem elindulni Zsoltiékhoz.

C.

A buli már javában zajlott, és valami, vagyis inkább valaki hiányzott... Reni. Viki bezzeg ott ült mellettem, és fél percenként megpuszilt, vagy a karomra csapott röhögve, és őszintén rohadt idegesítő volt. A többiek meg voltak vadulva, éppen SOAD üvöltött, Andrisék pogóztak, Ricsi Zsoltival csocsózott, és vártuk a kezdést, ami egy tíz perc múlva volt. Másodpercenként a garázs ajtóra pillantottam, hátha belép az áhított személy, de nem. Letelt az a tíz perc, és kezdenünk kellett, majd még egy utolsót pillantottam az ajtóra. Semmi. Hirtelen itt mérhetetlen düh öntött el, hogy megígérte, és nem jön el. Mérgemben kissé erősebben vettem fel a gitáromat, sőt inkább letéptem az állványról, amit persze Ricsi észrevett
- Hé haver minden ok?
- Nem. Még mindig nem jött el, pedig megígérte- hadartam a nyakamba akasztva a hevedert.
- Ren?
- Szerinted?- röhögtem fel kínosan. Viki is befejezte a hülye röhögését (százszor megbántam, hogy összejöttek vele, rohadt idegesítő, de már csak a banda miatt tűröm meg magam mellett), és felvette a trombitát, amire rohadtul nem volt szüksége, ugyanis kívánságlista van, és a rockerek gondolom csak megállt fognak kérni. Az American Idiottal kezdtük, mint bevezető.
- Tudtok Maident játszani?- üvöltötte Andris, miután vége lett a számnak.
- Mit szeretnétek?- néztem rájuk.
- A Wasting Loveot!- humorosak. Viszont akkor ők is tudják...
- De az ballada!- zártam szét a karom.
- Pont azért! Jó volt az a friss levegő- nézték össze.
- Én azt nem ismerem- mondta Ricsi, és Zsolti.
- Gondoskodtam erről- lépett oda Dave három tartóval, és három IPaddel.- Zsolti, a dob, Ricsi, a basszgitár, C. A szöveg, valamint a gitár.
- Asszem valami rémlik. De nem biztos.
- Azért adtam.
- De én ezt nem akarom. Túl nyálas- mondta Rics.
- Akkor játszunk tovább Green Dayt- vontam meg a vállam.- Mondjuk a Basket Caset.
- Oké. Akkor egy, két, há, és!- számolt Zsolti, majd elkezdtük a dalt. Aztán megérkezett Reni. Azt láttam, hogy Kinga elrángatja, és már csak az ordítását hallottam, hogy miért késett. Amire mondjuk kíváncsi lennék.

SzJG OneshotokOnde histórias criam vida. Descubra agora