Újabb Kosár

1.1K 48 14
                                    

Egy rövidke Oneshot, amit noncsi246 egy tiktokja ihletett!

(C.)

Miután visszatértem az osztályba, azután, hogy összevesztem Neményivel, ki vigye el azt az átkozott kartondoboznyi könyvet (utólag visszagondolva gyerekes volt), teljesen csend volt. Az osztály fele hiányzott, tekintve, hogy nem egy ember benyomást akart kelteni Kardossal, azzal, hogy elmennek pakolni, így Gazdag csak annyit hagyott meg nekünk, hogy legyünk csendben. Így Kinga valamit egy füzetbe irogatott (furcsálltam is, hogy pont ő nem ment pakolni), Andrisék meg éppen valamit játszottak a PSP-jükön, és igyekezték csendben szidni egymást, azonban még így is idehallatszott egy-egy szidalmazás, amikor az egyik megölte a másikat. Ricsi meg Virággal South Parkot nézett a telóján, és folyamatosan csitította Virágot, aki minden pillanatban hangosan fel akart nevetni.
Így úgy döntöttem, hogy csendben leülök a helyemre, és valami filmet kezdek keresni, amit ma este megnézhetek. Ezt is tettem volna, ha hirtelen nem ugrik fel egy twitter értesítést. Dave posztolta, azt hittem, hogy valami baromság, azonban egy képet is csatolt, és ezzel muszájjá vált, hogy megnézzem. A számításom az volt, hogy lefotóz egy könyvet azzal, hogy végeztek, de nem az volt. Reni volt. És Neményi. Csókolóztak. Lehunyt szemmel.

Egy újabb kosár. Nem is kicsi, hanem akkora, mint egy focipálya.
A számat beharapva elnyelt a düh, more hirtepen csak felugrottam, és kisiettem az osztályból. Gazdag utánamkiáltott valami olyasmit, hogy hova megyek, de nem törődtem vele, és a szekrényemhez mentem. De ahelyett, hogy kivettem, vagy betettem volna valamit, erőből belevertem egyet. Ekkor még nem horpadt be a szekrény, azonban dühömben még két-három csapást belemértem. Ekkora a szekrény már behorpadt, és egy olyan kárt okoztam, hogy csak ajtócserével lehett csak megoldani. Egyetlen baj volt, hogy a dühöm nem csökkent, így a fiúvécé felé vettem az irányt, mielőtt szétvertem volna a többiek szekrényét is.
A csapból folyatott jéghideg víz az elején teljesen hatástalan volt, de ahogy az idő telt, egyre jobban nyugtatott, és a dühöm helyét csalódottság vette át. Egy újabb kosár, nem is tudom, hogy hányadik.
– Hé haver, minden oké? – nyitott be Ricsi. – Hallottam, hogy szerelmes vagy – lépett mögém, és megveregette a vállamat, míg én a csapnak támaszkodtam, és magamat bámultam.
Muszáj befejeznem. Nem kínozhatom magam tovább ilyenekkel.
– Szerelmes? – emeltem a fel a fejem. Nem lehetek többé az.
– Igen, hallottam valami ilyesmit. Vagy láttam? – gondolkodott el.
– Csak voltam. Már nem – ráztam meg a fejem, és hatátozottan a tükörbe néztem. Sajna a szemeim nem erről árulkodtak. Szerettem Renit, de ő már Neményivel van. Ki kell ábrándulnom belőle.
– Már nem? – vonta fel a szemöldökét.
– Nem. Már nem – jelentettem ki. – De azért segíts belőle kiábrándulni, oké?!
Ricsi hirtelen felnevetett.
– Tudod, hogy számíthatsz rám haver – vigyorgott rám idegesítően.
– Tudom, hiszen ezért vagy a legjobb haverom – löktem meg a vállát, és elnevettem magam. – Ki kell ábrándulnom Reniből. És ezúttal sikerülni fog. Biztos vagyok benne.

SzJG OneshotokTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang