SzJG Oneshotok

A Sarkamra Állok!

(R.)

A csempének ledőlve egészen a földig csúsztam, a pulcsimat magam alá húzva. Hideg falnak döntve a fejem gondolkoztam. Hogy miért hagyom, hogy Cortez, vagy a gardedámjának, hogy a porig romboljon, akárhányszor a közelükbe férkőzök. A kezemet a tenyerembe temetve hagytam, hogy a lábaim a másik falig csússzon, ezzel elzárva az utat attól, hogy valaki ugrálás nélkül a vécékhez jusson. Akaratlanul is kibuggyant az első könnycseppem, tudva, hogy Cortez soha nem lesz az enyém, akkor miért próbálkozok? Egyszerűen nem fér a fejembe, és ez a dilemma napról napra folyamatosan az eszembe jut, és nem hagy nyugodni, beágyazza magát az agyamba.

- Renáta!- rontott be hozzám Kinga. Haja egy pánttal volt hátrafogva, és a szokványos farmerben volt. Az egész lányból idegesség áradt, bármelyik pillanatban képes lett volna kitörni, amit természetesen nem akartam, de Kinga Kinga. Őt nem lehet visszatartani :)

- Igen?- sóhajtottam, az arcomat dörzsölve, azzal a céllal, hogy eltűntessem a nyomokat, ami azt mutatta, hogy sírtam. A hajamat hátratűrtem, ami eddig csapzottan hullott az arcomba, és a szemébe néztem. Kinga a lábaimat arrébb tolva lehuppant velem szembe, nem tudni miért, lehet, hogy csak így akart velem kiabálni. Ki tudja.

- Már megint mi a bajod?- forgatta meg a szemét, a haját hátrasöpörve. Valahogy éreztem rajta, hogy sajnálja, ami történt (Móni megalázott) de nem mondta ki szavakkal, és láttam rajta, hogy el is akarja erősen titkolni.- Csakis én alázhatlak meg! Senki más!- mondta emelt hangerővel.

- Szuper- nevettem fel erőltetetten. Egyhamar nem szabadulok meg Kingától, az biztos. Bár... Ahogy telik az idő, egyre jobban megszerettem őt.- Megalázott. Ennyi- vontam meg a vállam a sírás határán.- Cortez meg jól kiröhögött- csaptam a combomra.

- Egy férfi nem nevezhet ki egy nőt!- csattant fel.- Csak akkor, ha egy viccet mesélt! Egyébként meg. Mi történt pontosan?- kérdezte eszelős tekintettel. Megijedtem tőle, de belekezdtem.

- Hát... Ugye mostanában a padunk körül lebzselnek, azóta, hogy összevesztem Arnolddal a csók miatt... Nem akartam elülni, mert mégis ott ültem időtlen idők óta, így ugye ott maradtam, és ott olvastam, ahogy eddig is. Nagyjából mindig elviseltem, hogy ott röhögnek, meg sztorizgattak, de ma rendkívül hangosak voltak, és kiabálva közöltem a társasággal, hogyha már itt baszakodnak, akkor halkabban tegyék, mert nem tudok figyelni. Erre felszólalt Mónika, hogy a kis stréberke nem tudja a tetves könyveit bújni, mire mindenki felröhögött, Cortezzel együtt. Aki még hozzá is tette, hogy ha valami nem tetszik, akkor bemehetek nyugodtan, mire még jobban nevetni kezdtek....

- Álj, álj, álj- vágott közbe Kinga.- Ádám, aki elviekben annyira odava... Akarom mondani nem bír, akkor miért akaszkodott rád?- kérdezte.- A gardedámjaival együtt.

- Nem tudom- töröltem meg az arcomat, igyekezve az emlékeket elhessegetni, ahogy Cortez megaláz konkrétan a nyilvánosság  előtt.

- Állj a sarkadra Renáta!- dörrent rám.- Ha meg akarod nyerni ezt az ember szívét ezek után is, eteds meg! Egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út! Segítek sütni valamit! Meg főzünk is!- tervelte ki.

- Oké! A Sarkamra Állok!- tökéltem el magam, a fejemben már olyan romantikus(?) Jeleneteket elképzelve, amiben Cortezzel egymást etetjük(?) Esküvői(?) Tortával, meg minden második szavunk szeretlek(?). Egy kissé megőrültem :D

- Ez a beszéd Renáta!- csapott a vállamra (ott maradt a nyoma).- Elhívod estére, és iskola után azonnal ott vagyok nálad!- tűnt el a mosdóból. Sóhajtva ugrottam fel a hideg kőről, és a pulcsimat egy kicsit leporolva a tükörbe néztem. Ahhoz képest, hogy sírtam, nem néztem ki siralmasan, így az arcomat gyorsan megmosva, és egy friss fonattal, valamint mosollyal az arcomon távoztak a vécéből, és célzásba vettem az osztálytermet, hogy részt vegyek irodalomórán. De előtte el kellett intéznem valamit: El kellett hívnom Cortezt.