Égő homokszem

6

Amikor már közel jártunk a helyszínhez, kezdtem el izgulni. Tipikus bulizene hallatszott ki az utcára, s bár még nem volt teljes sötétség neonfények megcsillanását is csodálhattuk. A gyomrom már most liftezett, és minden azt sugallta, hogy jobb lenne, ha nem mennék be oda. A mellettem sétáló Jankára néztem. Nem hagyhatom cserben, ha már egyszer megígértem neki, hogy elhozom. Bár úgy érzem, inkább ő vitt engem. Janka rám nézett, és mindent le tudott olvasni rólam.

-Figyelj Tibi, látom rajtad, hogy feszengsz. Tudom, hogy ez nem lehet könnyű neked, de most igenis bemész, ellazulsz, és jól fogod érezni magad. Ennyi neked is jár! Tudod mit? Ezt idd meg, itt előttem! –vett elő a táskájából, egy röviditalra hajazó üveget.

-Ebben mi van?

-Az a lényeg, hogy nem méreg. Idd már, jót fog tenni.

Pár másodpercig még haboztam, főleg miután kibontottam, és már az ital szagától émelyegni kezdtem, aztán teljesen kiürítettem az üveg tartalmát.

-Végre! Ez az a Csiffáry Tibor akit én ismerek!

Szörnyű íze volt, bár tudom hogy ezt nem azért szokták inni, mert olyan finom lenne. A minél hamarabbi berúgás a cél. Én viszont nem akartam berúgni, őszintén még soha nem is kerültem ittas állapotba, és nem is szerettem volna. Azt mondják jó, pedig sem a tompaságot, a fejfájást, vagy a hányást nem ebbe a kategóriába sorolnám. Sokan azért isznak, mert felejteni akarnak. Igazából nem felejtik el a problémát, csak pont az újbóli fellépése miatt nincs idejük szembenézni vele. Pedig a legkönnyebben úgy lehet felejteni, ha megemésszük, ami bánt, ezt pedig mi fiatalok gyakran elfelejtjük. Azt hisszük így könnyebb.

-Most már minden bizonnyal készen állsz, hogy belépj azon az ajtón. –mutatott Janka a szórakozóhely felé.

-Menjünk, de előtte ígérj meg valamit. Nem hozol az este folyamán semmilyen meggondolatlan döntést.

-Megígérem.

Bátor léptekkel suhantam a bejárat felé, mintha kicseréltek volna. Azt mutattam, hogy én most nagyon ki akarok rúgni a hámból. A helyre beérve már a kezünkbe nyomtak egyből egy-egy felest, amit mindketten meg is ittunk. A zene még hangosabb volt, a fények még jobban világítottak, az alkohol pedig még jobban ütött. Egy asztal felé kezdtem el sétálni, hogy kezdetben ülve figyeljek meg mindenkit.

-Szerintem én inkább más fele megyek, jó szórakozást Tibi!

-Janka várj, még egy kicsit maradjunk együtt... -hiába mire ezt kimondtam, már eltűnt a tömegben.

Nagyjából fél óráig csak ültem egy helyben, kezdtem egyre jobban érezni magam, mivel nem szóltam senkihez, és senki nem is szólt hozzám. Aztán csak nézelődni kezdtem egy szimpatikus társaság felé. Közben megpillantottam egy ismerős arcot, a Robiét. Furcsa módon nem voltak mellette a barátai, csak egy lány társaságában volt, és láthatóan nem értettek egyet valamin. Nem halottam teljesen az egész beszélgetést, de mondatokat elcsíptem belőle.

-Rita ezt beszéljük meg, nem így volt.

-Veled már nincs több megbeszélni valóm! –mondta majd egy jókora pofont kevert le a szívtiprónak, és elviharzott. Akaratom kívül is elmosolyodtam, ilyen kárörvendő módon, még ha nem is láttam a dolgok mögé, de jól lesett azzal szembesülni, hogy nem ússza meg ő sem egyszerű módon. Nem szeretnék ítélkezni, de biztosan megérdemelte.

Az ingyen színház után egy sört kértem, és már egy előre kinézett társaság felé kezdtem el sétálni, ahol pont a sport volt a téma. Végre valami, amihez én is hozzátudok szólni. Nagyon jól elbeszélgettem velük, furcsálltam hogy volt aki tudta a nevem, elvileg abban a cikkben olvasta ahol lehozták, hogy megnyertem az eb-t. Jól tájékozottak voltak minden téren. Az egyik lány mindenkit táncra hívott, köztük engem is. Itt a lehetőség. Lehúztam a poharamban lévő utolsó cseppet is, és próbáltam eszembe juttatni Janka szavait. Csak lazán. Először csak bólogattam a zene ritmusára, később már ugrálni kezdtem, és üvölteni azt a szöveget, amit igazából nem is tudtam, de nem érdekelt. Hát ezt szeretik ebben ennyire, ezt a mérhetetlen szabadságérzést. Senki nincs aki rád szólna, hogy nem szabad. Azt csinálsz a saját magad szórakoztatására, amit csak szeretnél.

Már több órán keresztül ''táncoltam'', és azt hittem meg sem fogom érezni a sok edzés mellett, de muszáj volt egy kicsit kimennem a tömegből, és leülnöm. Nézelődtem jobbra-balra, közben chipset rágcsáltam. Egyszer csak egy olyat pillantottam meg, amit elsőre azt hittem rosszul látom. Robihoz csatlakozott időközben mindkettő barátja és még egy személy. Ez az egy személy pedig nem más volt, mint Janka. A fiú ölében ült túl közel simulva hozzá. Hányingerem lett és nem attól, hogy Janka konkrétan egy olyan férfi ölében ül, akit pár órája ismerhet, hanem hogy ez az ember nemrég még egy másik lánnyal folytatott vitát. Hosszan néztek egymás szemébe. Nem bírtam tovább, közbe kellett lépnem különben... nem akarok belegondolni mi történt volna. Közelebb mentem hozzájuk, megragadtam Janka kezét, és felrángattam.

-Te meg mi a fenét csinálsz!? –vontam kérdőre mindkettőjüket.

-Inkább te mit csinálsz? –kaptam választ Jankától, akire szúrós tekintetemmel azt sugalltam, inkább maradjon csöndben.

-Nyugi már haver, nem tudtam, hogy a csajod. –erre a mondatra erősen vissza kellett fognom magam.

-Akkor most két dolgot tisztázok neked nagyon gyorsan. Első, ő nem a csajom. Második, én nem vagyok a haverod.

Ezek után kiténferegtem Jankával az utcára.

-Tudod te kivel voltál ott az előbb!?

-Morovits Robinak hívják, és focizik, meg tök rendes, és nagyon szép szeme van.

-Fújj te hallod magad? Hogy tudod valakiről kideríteni, hogy rendes egy óra alatt?

-Miért te honnan tudod, hogy nem az?

-Onnan, hogy az osztálytársam, és láttam őt mikor bementünk pont egy másik lánnyal volt, aki felpofozta. Nem hiszem hogy azért mert olyan kedves volt vele.

-Te inkább csak féltékeny vagy.

-Én? Erre a... beképzelt nyápicra?

-Neked senki nem jó.

-Hidd el nagyon sok, sokkal szimpatikusabb sráccal beszéltem ebben a buliban.

-Gratulálok, végre beszéltél, és én is. Te is ismerkedtél és én is.

-De te meggondolatlanul cselekedtél... nem erről volt szó.

-Nem vagyok már gyerek! Tudom mit csinálok!

-Még nagyon is gyerek vagy! Egyáltalán ő tudja hány éves vagy? Mindegy is mindenhogy erkölcstelenül cselekedett. Undorító.

Eközben a házunk elé értünk. Úgy volt, hogy én hazakísérem Jankát, majd a lakásomba megyek, de ezt nem hagyhattam annyiban.

-Én csak nem akarom, hogy egy olyan kapcsolatba lépj, amit később megbánnál.

-Pont te beszélsz?

-Igen pont én, aki már tudja hogy milyen, és nem szeretné ha másnak is végig kellene ezt szenvedni.

-Ne félts már ennyire mindentől. Nem lehetek mindig visszahúzódó, mert úgy járok mint te.

-Hogy? Hogy a fenébe jártam!? Most már bökd ki! –Janka lesütötte a szemét, és nem válaszolt egy ideig.

-Magányos vagy.

-Inkább leszek magányos, mint egy ribanc.

Túl mentem a dolgon, de nagyon dühös voltam, és Janka nagyon megbántott, bár végül is csak az igazat mondta. Könnyek gyűltek a szemébe a csalódottságtól. Befutott a házba, én pedig utána siettem, de magára zárta szobája ajtaját. Ekkor tudatosult bennem mennyire elrontottam. Percek múlva tisztán hallatszott Janka sírása.

-Hé, nyisd ki. Beszéljük meg. Nem úgy gondoltam. –Hiába, nem történt semmi változás.

-Sajnálom. Tényleg. Csak az igazat mondtad, én meg nem bírtam elviselni. –ekkor már csend lett.

-Menj el Tibor. –mondta, teljesen érzelemmentesen, nem volt a hangjában semmi düh, vagy szomorúság.

-Ne taszíts el magadtól te is. Kérlek! Csak te vagy nekem. –szóltam, majd összeroskadtam az ajtó előtt, és nekem is könnycseppek gyűltek a szemembe.

Mintha lépteket halottam volna, egyre közelebb, majd egy zárkattanást.

-Nem foglak. Állj fel, és gyere be, hosszú még az este. -tettem amit mondott, és a szobájában lévő fotelba süppedtem.

-Beszéljük meg. Normálisan.