Égő homokszem

39

Nem jó egyedül, másnaposan, szomorúan feküdni a kanapén, amin egy órára valahogy beszunnyadtál, és most kiállt a nyakad. Nem lesz ez így jó... álltam fel, és nyújtottam ki elgémberedett végtagjaimat. Valahogy vissza kellene térnem az eddigi életembe. Lassan, de muszáj lesz. Már kezd lemenni rólam az izom. Nem edzettem, és egészségtelenül ettem, ha ettem, meg a stressz, meg a... minden. Igaz gyakorlati órai anyagot nem csatolt osztályfőnök, de valamit csinálni fogok. Egy fürdőszoba látogatás után...

Légzőgyakorlat. Be... emelkedik a mellkasom. Ki... visszatér az eredeti pozíciójába. Olyan egyszerűnek tűnik, olyan mindennapinak, hogy nem is szoktunk rá figyelni. Pedig ha nem csinálnánk, akkor... nem lennénk. Ez a létünk alapja.

Kicsit átmozgattam magam. Nagyon kellett már. Egyszerűen a testem hozzá van szokva, és ha nem csinálom, akkor az egyből látszik. Viszont azt is meghálálja, ha törődöm vele. Egy fokkal magabiztosabban álltam a tükör elé. Azóta van ez, mióta súlycsoportot váltottam. Bár az sem az én ötletem volt. Valószínűleg aki nem figyelte a testem folyamatosan az észre sem vette, hogy milyen szépen kezdtek egyre jobban kirajzolódni az izmaim, és nagyobbodni is. Sosem akartam túlgyúrni magam és izompacsirta lenni, semmi értelme nincsen, csak azért, mert akik nem értenek hozzá, csak akkor veszik észre hogy edzel, miután felszedsz tíz kiló izmot. Nem ezért kell csinálni. Pont annyi legyen rajtad, amennyit el is bírsz. Viszont ez most tetszett. Bár sosem vagyok megelégedve a külsőmmel, de most közel jártam hozzá. A legnehezebb pedig ezt az állapotot megtartani. Ha már egy kicsit is többet csináltam ebből, vagy kevesebbet abból, akkor változott. Mindent ugyanúgy ugyanolyan pontosan pedig nem lehet... főleg ha körülötted is minden változik. Ezért jó, amikor valaki ott van melletted és szól mikor mire érdemes figyelned. De felügyelet nélkül... nem tudom mi lesz.

Estére már viszonylag észhez tértem. Annyi értelme volt leinni magam, hogy mikor kijózanodok rájöjjek, miért nem szabad ilyet csinálnom máskor. Persze egy idő után ezt is elfelejtem, és valószínűleg ha úgy adódik akkor... Nem szabad hogy úgy adódjon.

Bevetődtem újból a kanapémra, és a telefonom vettem a kezembe. Na lássuk azokat a beérkezett üzeneteket. A közösségi oldalakon az egész egy lehetetlen küldetés volt. Már a megnyitáskor lefagyott a készülékem. Valami összefoglaló sztori kellene, vagy poszt, de most nincs humorom ilyet írni. Inkább az sms-ekre tértem át. A családon kívül doktornő, tanár úr, és... Marcell. Miért hatott rám különös módon, ahogy már a nevét megláttam... nem is egy darab jött tőle.

-Ott van! Gratulálok! Itthonról követtem a mérkőzéseid. –ennyire észben tartotta, hogy még nézett is a tv-ben. Rajongók nem csinálják ezt.-Mi ez a komolyság az arcodon? Nyertél. Csak nincs valami baj? –olvasott a tekintetemből.-Nagyon sajnálom. Megértem, ha most magad alatt vagy. Hogy is lennél... Valószínűleg nem is fogod ezt az üzenetet megnyitni, nem ezek lesznek a legfontosabbak az elkövetkező napokban. Ha mégis elolvasod, akkor tudd, hogy számíthatsz rám. Keress bármikor. –ő volt az első, aki figyelembe vette, hogy én hogy lehetek.-Ne haragudj, hogy zaklatlak, nem ez a célom. Csak... már lassan két hete nem tudok rólad semmit. Senki nem mond semmit. Kicsit aggódom. Persze teljesen normális hogy egyik napról a másikra nem emészti fel ezt az ember. Sőt... ez mindig benned marad. De kérlek, ha ezt látod, akkor valamit jelezz vissza, nem kell szöveg meg semmi, csak mondjuk egy hangulatjel, vagy vessző, pont. Akkor már megnyugszom. –rajtam ne múljon. Megérdemli a választ.

-Megnyugodhatsz. –írtam, és bezártam az üzeneteket. Viszont alig telt el pár perc, már kaptam a választ.

-Köszönöm.

Nem kérdezett tovább, nem kíváncsiskodott, pedig ezek szerint érdekeltem. Megelégedett azzal, amit kapott. Végül is csak ennyit kért. Miért akartam neki többet adni? És miért... nem tudtam. Inkább lefeküdtem aludni, de az sem ment. Mindennel hadi lábon állok.

Elérkezett az a nap, mikor az ügyvédhez megyünk. Hazamentem, hogy anyával együtt induljunk, és érkezzünk meg. Az irodába beérve egy kedvesnek tűnő, középkorú hölgy fogadott minket. Nekem külön bemutatkozott, mert még szerencsére egyszer sem jártam nála. Nem tudom, valamiért az már sosem jó, ha az embernek ügyvédet kell fogadnia. Hosszasan ismertetett velünk ilyen olyan jogszabályokat, amiken majdnem bealudtam. Egyszerűen nem érdekelt. Majd jó sok idő múlva, eljutottunk az izgalmas részig.

-Szóval a ház rá eső része, az autó, és az edzőterem tartozik a vagyona azon részébe, amiről a továbbiakban szó esik. Szó szerint olvasom: A feleségemmel megbeszéltem, így az ő beleegyezésével is, minden vagyonomat a fiunkra, Tiborra hagyom.

-És ha nekem nincs rá szükségem?

-Ha van, ha nincs, innentől az övé minden. Rajta áll, hogy mit csinál vele.

Már ekkor eldöntöttem, hogy az autó az anyáé lesz, mert neki fontosabb, én a nélkül is elközlekedek, a ház meg... ott él. A teremmel meg főként nem tudom, mit csinálok. Nekem nincs pénzem fenntartani, ahogy szerintem senkinek sem a családban. Majd eldől valahogyan. Minden papírt elintéztünk, már pont távozni készültünk, amikor megállított minket az ügyvédnő.

-Várjanak. A legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Szó van még benne erről a levélről, amit külön Tibornak szánt. Fogalmam sincs mi van benne, mert csak ő bonthatja fel. –nyújtotta felém a borítékot.

-Köszönöm. –bár inkább kérdeztem, mint mondtam. Nem értettem ezt az egészet.

Ahogy kiértünk egyből anyát kezdtem el faggatni a dologgal kapcsolatban.

-Te tudtál erről?

-A levélről nem. Nekem sem mondott róla semmit, és tippem sincs mi lehet benne. Jó meglepetéseket tudott okozni ezelőtt is. Meg biztos van oka, hogy csak te nyithatod ki. Ezt külön neked címezte. A tied.

-De mi lehet az, amiről csak nekem akar beszélni?

Hazaértem, csak én voltam és a papír. Hosszasan szemeztem vele, és már éppen kezdtem megbontani mikor... rájöttem, hogy ma én ehhez túl fáradt vagyok. Túl sok kérdésem volt, amire lehet választ kapok, lehet hogy csak több lesz. Oka van, hogy itt van és most jó helyen van. Vagyis annál akinél lennie kell. Olyan világmegváltó dolog biztos nincs benne, ami megváltoztatja az egész eddigi életem. Meg arról csak tudna valamit anya is. Ami apával a mi legnagyobb közös pontunk az a boksz. Mármint erről beszéltünk szinte mindig, csak mi ketten. Emlékszel mindenre, amit tanítottam? Ez volt hozzám majdnem az utolsó mondata. A sporton keresztül tanított meg mindenre. És ez volt neki az egyik legfontosabb...

Nem bírtam tovább. A haláláig kellett várnom erre. Az pedig sajnos megtörtént. Felbonthatom... amikor csak akarom. De a reggel mindig jobb. Akármi van benne reggel szeretném megtudni, mert egy reggelen csak javítani tud bármi.