Égő homokszem

65

Nem volt se kedvem, sem erőm elhagyni az ágyam. A szobám viszonylag üresen állt, mivel mindent elvittem a lakásba, ahol azóta sem járt senki. Majd maximum a rendőrség fog, a holnapi nyomozás miatt. Ugyanis akkor lesz az ügy hivatalos lezárása. Holnap fogok én is vallani, amitől elképesztően félek.

Anya nem is tudja, hogy itthon vagyok. Úgy beszéltük meg Jankával, doktornővel, és tanár úrral, hogy mindent csak a tárgyalás után. Vagy közben... Addig pedig valamennyire összeszedem magam.

-Hogy vagy? –lépett be Janka, kezében egy bögre gőzölgő citromfűteával, amit közben átnyújtott nekem.

-Nem jól. –ültem fel, hogy belekortyolhassak a nyugtatómba.

-A holnapi nap miatt, vagy van más is?

-Inkább a holnapi nap következményeitől.

-Ártatlan vagy. Ezt fogják kimondani.

-Meg biszex is. Ez a felmentő okom, amit hivatalosan közölni fognak.

-Ne félj. –ült le mellém, és átkarolta vállamat. -Van mögötted egy egész kis csapat. Szeretünk téged, és támogatunk. Mindig.

-Köszönöm. –hajtottam rá fejemet, közben hosszan kifújva a levegőt.

-Jut eszembe... ez a csapat hamarosan bővül.

-Már tudja?

-Nem. Én nem mondtam el neki mást, a méreteden kívül.

-Nagyon szeret téged, ha ezt a te kedvedért megteszi értem.

Robi vásárolni ment. Kellett nekem pár ruha addig, amíg vissza nem merek menni a lakásba, és a holnapi tárgyalásra is. Janka itt maradt velem. Vigyázott rám, mióta megtörtént ez az egész, nem szívesen hagyott egyedül negyed óránál tovább. Azóta nem voltam kint, doktornőékkel is csak telefonon, és Jankán keresztül beszéltem. Kellett a felnőtt segítség is. Robi sem látott már, jó egy hónapja. Ő nem volt beavatva. Csak annyit tud, hogy én nem tehetek semmiről. Ami szerintem nem pontos, de hosszú lett volna kifejteni. Félénk kopogást hallattunk az ajtó mögül.

-Bejöhetek?

-Gyere szerelmem. –szólt ki neki Janka.

Lassan nyílt az ajtó. Tudta, hogy én is bent leszek. Valószínűleg ettől félt.

-Meghoztam a... ruhákat. –tette le a szatyrokat az ágyam mellé, de közben már vetett rám egy pillantást. Úgy voltam vele jobb lesz, ha felállok.

-Szia Róbert. –köszöntem a zavarodott fiúnak. Talpig feketében volt ő is. Még gyászolta a barátját.

-Szia Tibor. Ne haragudj, de eléggé... megváltoztál.

-Szerintem jó irányba. –tette hozzá Janka.

-Nem mondtam, hogy nem. Csak... szokatlan ez az izomzat, és haj. Úgy látom az arcod, ahogy eddig még soha. Sokkal... emberibb. A kezed, hogy van?

-Már szinte gyógyult, köszönöm, hogy hoztál rá kötést. Ahogyan a mostanit is.

-Igazán nincs mit. Szükséged volt rá, ahogy hallottam.

-Mi lenne, ha felpróbálná a ruhákat? –vetette fel ötletét Janka. -Csak mert kimosnám ami jó, ami meg nem, azt vissza tudnád még ma vinni.

-Persze, érthető.

-Kezdjük a holnapival.

-Rendben. –kezdett el kutakodni a táskákban Robi. -Itt is vannak, ahogyan kérted, fekete ing, sötét mellény, fekete nyakkendő, és nadrág. Ja, meg a cipő is.