Égő homokszem

22

De régen éreztem már ezt az illatot. A terem illatát. Mert ez illat, és nem szag. Ma sem ébredtem korán, a lényeg az volt, hogy akkor jöjjek, mikor apának nincsen csoporttal órája. Nem hiába, egyszerűen ide születtem. Ez a lételemem, hogy megyek és csinálom, egyre többet, egyre gyorsabban, egyre jobban. Mozognom kell, fejlődnöm kell, mert én akarok lenni a legjobb. Nagyon vártam ezt a percet. Végre a kezemre húzhatom a kesztyűt, mintha mindig is ott lett volna a helye.

-Na, felkészültünk a majdnem három hét utáni első edzésre?

-Izgatottabb vagyok, mint mikor legelsőnek voltam itt. Csinálni szeretnék valamit, már nem bírom.

-Az izgatottság az jó, de ne siessünk. Először is húzd fel a pólód, had lássam a hátad. –engedelmeskedtem a kérésnek. -Te jó... hányszor kened ezt egy nap?

-Egyszer.

-Van nálad a kenőcsből?

-Igen, a táskámban.

-Akkor hozd ide, és feküdj le! –szintén tettem, amit mondott. Letekerte a krém kupakját, és jó vastagon, nagy odafigyeléssel, és gonddal kenni kezdte a fájdalmas pontomat. -Nem elég az egyszer, ezt legalább reggel, délben, és este is le kell kezelni. Gyorsabban fog gyógyulni higgy nekem.

-Tudom, de nem volt kivel bekenetnem, mivel magamnak nem érem el. Janka csak este ért rá.

-És miért nem szóltál nekem? Megoldottam volna.

-Már így is túl sok mindent áldoztál fel értem.

-Butus... Jó hogy, mivel talán megéri rád áldozni. Te vagy a legfontosabb. –húzta vissza a felsőm. -Máskor ne félj segítséget kérni, ha rászorulsz, rendben?

-Rendben.

-Az izmaid pedig borzalmasan le vannak tapadva. Remélem elég lesz hozzá a nyújtás és a torna, hogy rendbe hozzuk. Ha nem akkor kénytelen leszek keresni neked egy masszőrt.

-Reméljük a legjobbakat.

-Így igaz, akkor fuss két kört. Megkaptam, hogy keveset futtatlak.

-Kezdődik. –mondtam, és elindultam. Nem bántam ezt az egészet, boldoggá tett a sport, még akkor is, ha néha belenyilallt a fájdalom a testrészeimbe. Bokszolhattam, kiüthettem magamból mindent. Az edzés után sokáig nyújtottam, apa nagyon durván figyelt minden mozdulatomra.

-Jó, most már rendben leszel.

-Ez jó volt.

-Örülök.

Este vártam az izomlázra, de nem éreztem. Majd holnap az egyetemen, három hét kihagyással. Vajon valaki tudja, hogy miért tűntem el ennyi ideig? Vagy csak szimplám azt hiszik meghaltam. Nem keresett senki sem mi történt, pedig ha másoknak nem, a tanároknak biztos feltűnt, hogy nem vagyok ott. Mondjuk nem hiszem, hogy igazgató úr dicsekedett volna az esettel. Mit találhatott ki? Miért foglalkoztat ez ennyire? Régen sokkal könnyebb volt... nem érdekelt mások véleménye, de másokat sem érdekelt az én véleményem. Az utóbbi talán nem változott, viszont az első az... igen. A közösség nem nekem való. Egyszerűen el vagyok szokva az emberektől. Igazából nem is voltam hozzájuk szokva. Csak egy emberre lenne szükségem. Lelném már meg, és akkor nem kellene itt szerencsétlenkednem. Önvédelemből taszítok el mindenkit, mert félek. Nem tudtam feldolgozni, ami a múltban történt. Inkább beseprem a szőnyeg alá, mert nem merek vele szembenézni. Ez pedig kezd teljesen felemészteni. Miért jó, ha az ember saját magát pusztítja? Hát nem jó. De nincs más.

Reggel. Mikor valaki azt mondja jó reggelt, de én ezt sehogy nem tudom elképzelni jó dologként. Még valahogy benne vagyok az előző napban, az azt követőt meg vagy várom, vagy nem, még nem tudok vele mit csinálni, mert csak reggel van. A jelenlegin is csak túl akarok esni. Kint már durván hűlt a hőmérséklet, ezért egy sötétvörös pulóvert vettem fel, farmerrel. A hajammal pedig nem volt kedvem csinálni semmit, így elindultam az iskola felé. Az első két óra elmélet osztályfőnökkel, aztán szintén vele gyakorlat, és ökölvívás. Nem a leglazább napnak néz ki, de csak kibírom.

A suli kapuját átlépve csak azért szurkoltam, hogy ne fussak össze Marcellel, de ez sehogy nem jött össze, mivel ofő óráin mindig együtt van az egész osztály. Szerintem ő már volt bent, és nem ez az első napja lassan három hét után. Legalább nem kezdenek el gyanakodni, amiért együtt jöttünk vissza. Semmi nem változott látszatra. Ugyanaz a baráti kör, öltözet, haj, beszéd. Ugyanolyan, mint ezelőtt volt. Magamtól biztos nem fogok odamenni hozzá, ilyen nagy tömegben nem is akarok. Meg amúgy is mit mondanék neki. Nem én tehettem arról, hogy badarságokat hordott össze, és csinált. Tőlem csak megkapta, amit érdemelt.

-Szép reggelt minden fiatalnak! –hallottam a kedvenc tanárom hangját. De ez a reggel sehogy sem szép. Direkt utoljára maradtam, és vettem irányt a terem felé. Rám pillantott, és bólintott egyet. -Jó újra látni Csiffáry úr. Óra után maradjon a teremben, van egy kis megbeszélni valóm magával.

Megfagyott bennem a vér. Tehát tudja. Ó te jó ég, mit kapok majd tőle. Biztos ő is kitalált valami büntetést. Marci már tuti tudja mi az. Kinek mondták még el? Eddig éreztem magam jól osztályfőnök óráin. Egész végig azon stresszeltem, hogy mennyire összemehettem a szemében. Biztos ő is csalódott bennem. Én, akinek elmondta, hogy bízik bennem, és szerinte öregbíthetem az iskola hírnevét. Hát nem sikerült. Nagyon nem. Nem hogy örülnék, hogy még itt lehetek, egyszerűen úgy érzem, nem akarok így itt maradni.

Kicsengettek. Szépen szivárogtak ki a sorokból, én mintha valamin még erősen gondolkoznék, a helyemen maradtam, és az előttem lévő jegyzetem sorait böngésztem céltalanul. Majd felnéztem, és már csak ketten maradtunk. Lassan csúsztattam a dolgaim a táskámba, és felálltam. Ofő elé érve nem hagytam őt megszólalni, egyből mondani kezdtem a saját gondolataim.

-Tanár úr, én nagyon sajnálom. Tudom, utólag már teljesen mindegy, ami megtörtént, az megtörtént. Úgyhogy essünk túl rajta, hadd halljam még egyszer milyen idióta voltam, mekkora egy szégyen ez az egész és...

-Tibor álljon meg. Én nem az apja vagyok. Nem terveztem leszidni, és nem mondanám idiótának sem, inkább meggondolatlannak. Ezt is csak azért, mert nem gondolt bele, ez mennyire befolyásolhatja a sport karrierjét, amiért eddig dolgozott. Én bízom abban, hogy amit csinált, azt okkal tette, és mivel nem voltam ott, nem áll jogomban sem megítélni, sem elítélni emiatt. Marcell egy pimasz fiú, nehéz őt jól kezelni. Ez a dolog így sikerült, és mindkettőjükhöz úgy fogok viszonyulni, mintha meg sem történt volna az eset, viszont azért kell tudnom róla, hogy fel tudjuk mérni, mekkora egészségügyi kárt okoztak maguknak. Ha jól tudom, már a hátán kívül teljesen jól van, és ennek nagyon örülök. Testnevelés órán, ha bármi lenne, csak jelezzen nekem.

-Rendben.

-Az eddig vett anyagokat elküldöm emailben, így talán könnyebb lesz pótolni. Ezen kívül, ha bármiben segítségre lenne szüksége, csak szóljon én itt vagyok.

-Köszönöm tanár úr.

-Valaki fentről nagyon vigyáz magára, remélem tudja. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből az egészből.

Tudom. Hogy ne tudnám. Ő adott mellém ilyen jó tanítókat is.