Égő homokszem

Nagy elhatározások

Az egész hét egy őrület volt, hát még a mai nap. Több szempontból is örömteli lesz, mert ha minden jól megy akkor Robi és Janka egybekelnek. És ha minden jól megy, akkor nekem is sikerül érvényesíteni az elhatározásomat. De ezek nagyon sok szervezést igényeltek, és a mai nap már el kellene engedni az egészet és élvezni, én mégsem tudok hátra dőlni. Izgulok, hogy minek mi lesz a végső kimenetele. Hogy minden úgy sikerül-e ahogy elterveztük.

A lakásomból indulok Timivel a helyszínre. Otthon most nagy videó-felvétel zajlik, a menyasszony részéről, úgyhogy jobb, ha mi nem zavarunk be. Már az ing, és az öltöny rajtam volt, de a nyakkendőt egyszerűen nem tudom megkötni. Így muszáj leszek megvárni, amíg a koszorúslány végez a készülődéssel. Lehet, hogy addigra mégis megtanulom ennek a mesterségét.

Az anyagot az asztalra téve, a nappaliban vártam, hogy Timi kilépjen a mosdóból. Már lassan egy órája ment be. Nem hiszem hogy ennyi ideig sminkeli magát, meg amúgy sincs rá szüksége. Készültem arra hogy bekopogjak, ám ekkor nyílt az ajtó.

Földig érő, barackvirág színű, egyenes vonalú ruhát viselt. Haja loknikban hullott vállára, és egy fonat oldalt csillogó csattal volt feltűzve. A sminket sem vitte túlzásba, de nagyon szépen kiemelte vele sugárzó szemeit, és telt ajkait.

-Azta... -futott rajta végig a tekintetem. -Nagyon csinos vagy.

-Köszönöm. Te is kitettél magadért. –jött közelebb, és csókot adott ajkaimra.

-Hát azért... ezt az apróságot kivéve. –vettem kezembe a nyakkendőt, és már ránézésre tudta mit kell tennie.

-Mire gyerekünk lesz... addigra meg kell tanulnod megkötni.

-Gyerek? –nyeltem nagyot.

-Igen. Hogy néz majd ki, ha a fiad szalad feléd, hogy kösd meg neki, te meg átpasszolod nekem?

-Na jó... meggyőztél. –mondtam mire végzett is a művelettel. Egymással szemben álltunk, és egy szót sem szólva értettük a másikat. Közelebb húztam magamhoz, és lágyan megcsókoltam.

-Büszke vagyok rád. –nézett végig ruhámon. Bézs színű öltönyöm, fehér ingem, és világosszürke nyakkendőm tényleg nem a hétköznapi viseletemhez tartozott. -Végre színek.

-Ez csak nem egy szomorú nap. El kell felednünk a bánatunkat.

-Jól áll. Egyedül csak az zavar, hogy most nem túrhatok bele a hajadba.

-Nap végére úgy is kimegy belőle a zselé, nyugalom.

Lassan, de biztosan elindultunk. Nem volt nehéz megtalálni a helyet. Már a zene szólt, az emberek gyűltek, és minden ki volt díszítve. Mindenhonnan a szerelem hangulata köszönt vissza. Több felé széledt a társaság. Timit elrabolta a többi koszorús lány, valami megbeszélésre, így egy kis ideig egyedül kellett csatangolnom, aztán jött a hír, hogy a menyasszony vár engem egy titkos helyen, ahol csak mi ketten vagyunk. Csak négy szem közt szeretne velem beszélni. Így hát elindultam arra. Már az embereknek a beszélgetése, és a zene egyvelege csak kicsiny zajnak hallatszott, de a díszekből itt sem volt hiány. Tényleg nem járt erre senki, valószínűleg később lesz szerepe a helynek. Megálltam és vártam. Az egyik fal mögül, mintha valami mozgást vettem volna észre.

-Janka? –kérdeztem, de pár másodperccel később teljes magabiztossággal kilépett. Számomra eddig mindig olyan volt, mint egy hercegnő. Egy törékeny, tiszta lélek, aki elképesztően kedves velem, és mindig felvidít. Nekem pedig az a dolgom, hogy cserébe megvédjem őt. De most... ő már nem volt többé kiskirálylány... felnőtt... királynővé érett. Én meg csak... ámultam és reméltem hogy legalább egy szolgának felfogad majd az udvarába. Egyszerűen... szó szerint nem jött ki hang a torkomon. Viszont annál több könny a szememen. Majd ahogy Janka meglátott engem, ő is elérzékenyült. Pedig még csak az elején vagyunk. -Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy. –próbáltam meg lenyelni könnyeim, és mosolyra húzni számat. Egyre közelebb léptünk egymáshoz, így még közelebbről láttam hibátlan megjelenését. Átadta csodálatos lényét. Magamhoz öleltem. Óvóan, biztatóan, és óriási örömmel.