Égő homokszem

42

-Utállak, amiért ezt teszed.

-Hogy kihozom belőled az érzéseid?

-Csak... megnehezíted.

-Mit?

-Mindent. Ugye nem gondolod komolyan, hogy ez működhetne?

-Már miért ne működhetne? Te is vonzódsz, én is...

-Ez nem így megy. Amit teszünk az... nem normális. Szerintem sem. Nemhogy rajtunk kívül álló emberektől.

-Miért ne lenne normális, hogy két ember szereti egymást?

-Mert ez a két ember férfi! Az ég szerelmére Marcell... fogd már fel!

-És?

-Te konkrétan azt sem merted felvállalni, hogy barátok vagyunk. Akkor ezt hogyan tennéd? Meg eleve sajtó... szemmel tartanak minket. Tudod hány újság írta meg az apám halálát is? Vagy már arról cikk született, amiért komoly fejet vágtam. Meg sem kérdeznek felőle... a saját szavaid nélkül megjelenik. A pletyka pedig megállíthatatlanul terjed. És sok ember elítéli az ilyen fajtát. Az is simán megtörténhet, hogy megismer az utcán és leköp... jobb esetben. Óriási kockázat.

-Kitalálunk valamit...

-Most inkább azt találd ki miért nem mentél be az egyetemre.

-Délelőtt nincs órám. És nélküled amúgy sem megyek.

-Persze... véletlenül megjelenünk közösen, amíg én már egy hónapja nem voltam, de te rá tudtál venni. Nem jó ötlet.

-Jó, akkor ma még nélküled megyek.

-Meg nézz csak magadra... itt vagy, az én lakásomban, derekadon egy törölköző, és egy összenyálazott póló képezi az öltözéked. Haza kellene menned, készülődni.

-Már megint annyira túlspilázod... Miért aggódsz ennyire?

-Mert ha én nem tenném, akkor már most tudna róla valaki. Szóval az én ruháim, vagy elbúcsúzunk?

-Viszlát, hercegem! –hajolt meg enyhén bohókásan, miután visszavette ruháit. -Estére visszajövök.

-Hercegem? –kicsit furának gondoltam, de belementem a játékba. -Várom, hogy szórakoztasson, udvari bolondom!

-Megtiszteltetés önt szolgálnom. Szép király!

Kicsit gyorsan emelkedett a rangom. Meg kicsit gyorsan történt ez a... minden. Nem vagyok biztos magamban egyáltalán. Akarom én ezt? Hiszen az hogy bajnok már vágyik arra hogy bajnokságon vehessen részt még nem jelenti azt, hogy neveznem kell. Vagy hogy eleve űznöm kell ezt a sportot. Veszélyes, meg... én nem az ilyen ellenfelekhez vagyok szokva. És nem is vagyok edzésben. Ahj ez már olyan nehéz. Mi lesz még? Közben meg a tanulásra, és az edzésre is vissza kell álljak. Na meg az edzősködést sem kellene halogatnom, és a szőnyeg alá sepernem. Még belegondolnom is fárasztó.

És itt van Marcell, akire inkább barátként gondoltam. Csak normális esetben az ember nem akarja megcsókolni a barátját. Hova raktam az eszem? Marci kikapcsoltatta, de mindig nem lehet kikapcsolva. Olyan bolond, és gyerekes. De emellett olyan védelmező, erős, törődő és jól néz ki... a teste is rendesen karban van tartva, meg az arca is. Bár miért figyeltem? Vonzotta a tekintetem. De nem szabadna, hogy vonzza.

Össze szedem magam és még a héten... sőt holnap vissza megyek a suliba. Valahol, és valamikor el kell kezdenem nagyobb lépésekben haladni. Mikor, ha nem most? Aztán a többi lépést majd meglátjuk.

A napom eltelt a küldött anyagok tanulmányozásával. Olyannyira, hogy szinte zsongott a fejem. Aztán Janka is felhívott, aki szintén nem lát ki a tanulásból. Már alig egy hónap, és érettségizik. Szegény, ilyen állapotban tanulni, egy ilyen fontos eseményre. Mert nekem szinte tök mindegy hogy sikerül az év végi vizsgám, csak ne bukjak meg, míg neki nagyon nem mindegy.