Égő homokszem

71

Gyomorgörccsel feküdtem le, és azzal is keltem fel. A családom korán bedugott az ágyba, hogy pihenjem ki magam, de mondanom sem kell mennyire nem tudtam aludni. Izgulok. És picit félek is attól, hogy mi fog rám várni a mai nap. Tudom hogy nem kellene, de nem tudok elleni tenni semmit sem. Már mióta az eszemet tudom erre a napra készülök, és most hogy itt van minden olyan... fura. Valamiért teljesen máshogy képzeltem el ezt az egészet, de most hogy itt van... egyszerűen nem akarok feleslegesen elvesztegetni egy percet sem. Igazából holnap lesz a nagy nap, de ma már elindulunk a helyszínre, ott pedig úgy sem fogok tudni pihenni egy kicsit sem. Már így is túl vagyok pörögve. Elvégeztem a reggeli rutinom, és a nappaliba indultam, ahol már mindenki ott volt rajtam kívül. A friss gerlepár, anyu, és a keresztszüleim is.

-Elaludtam? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Hiszen csak ebéd után fogunk indulni.

-Nem dehogy. Csak mindenki be van zsongva, és látni szeretnénk.

-Csiffáry Tibor így reggelizett a világbajnokság előtti napon. Tényleg történelmi pillanat. –húztam mosolyra a számat.

-Majd te azzá teszed. –szólt a nénikém.

-Mennyivel más ezt úgy mondani, hogy a világbajnok Csiffáry Tibor... -mondta anyum.

-Ne álmodjatok már ennyire... persze, tényleg jól hangzik. De nagyon jól tudjátok min mentem keresztül és... -vettem kezembe a tejszínhabos flakont. -Azt is jól tudjátok, hogy ilyeneket már nem szabadna ennem. –néztem a gyönyörűen felhalmozott palacsinta tornyot magam előtt.

-De ez a kedvenc reggelid. Jól fog esni, nem csak a testednek, hanem a lelkednek is.

-Mondjuk ezt nem vonom kétségbe. –szóltam már teli szájjal. -Most jól esik, de ha majd be kell húznom az ellenfelemnek, és a megemelkedett cukorszintem miatt meg sem fogom bírni mozdítani a karom akkor is ezt... -fakadtam volna ki magamból, de Janka befogta a számat.

-Csak nyugalom. Ne félj tőle ennyire. A stressz nem tesz jót neked, nem az a plusz pár gramm cukor. El fogod égetni... pont erről tanulok, szóval elhiheted.

-Jó, rendben. Mindenki látta ahogyan megettem az egészet? Vagy még valamit? A narancslé ivásom is legalább ennyire izgalmas lesz, figyeljetek, le ne maradjatok.

-Jól van már Tibor...

-Tudom... megyek is fel a szobámba tovább készülődni. Meg izgulni.

-Várj. –szólt utánam Róbert. -Velem már nem találkozol, mert mennem kell a csapattal.

-Tényleg. Ne haragudj, szinte minden kimegy a fejemből, ami nem a bajnoksággal kapcsolatos. Sok sikert! –öleltem át.

-Én is ezt szerettem volna kívánni neked. Ne felejtsd el, hogy így is veled leszek.

-Ezt nem fogom.

Az idő villám gyorsan telt el ebédig. Mindenem össze volt pakolva, de azért még átnéztem az irataim, meg a szerencsét hozó tárgyaim. Már megint bővült egy képpel a paletta. A legbiztonságosabb helyre tettem őket, és összehúztam a táskát. Ezután levittem a csomagjaim a nappaliba, hogy ne kelljen feljönnöm már feleslegesen. Izgatottan vártuk Jankával az autót. Ugyanis sajnos anya sem tud élőben ott lenni, ezért tanár úr, és doktornő ragaszkodott hozzá, hogy ők vigyenek el minket. Nem is kellett sok, és csengetést hallottunk.

-Nagyon vigyázz magadra Tibor! –ölelt át anyukám hosszan. Nem akart könnyen elengedni. Majd csak azt láttam, ahogy könnyek szöknek szemébe.

-Anya... ne sírj... nincs semmi baj.

-Ne haragudj, csak apáddal... mi ezt annyiszor beszéltük. És hidd el ha látna... vagyis fentről most biztosan figyel, de... szóval... nagyon büszke lenne rád.