Égő homokszem

41

-A piros sarokban, Csiffáry Botond! –hallatszott a hangosbemondóból. A nézőtér első soraiban ültem. Büszkén néztem apára, aki készenlétben mérte fel ellenfelét. -Hajrá apa! –üvöltöttem, ahogy csak tudtam. Nagyon jól játszott, nyerésre állt. Profi módon vitt véghez minden ütést, és szépen is védekezett. Viszont az ellenfele egyszer fejen találta, mire ő a földre esett. Nem várta meg, hogy felálljon, hanem tovább kezdte ütni egyre jobban. Már szinte az egész teste vérben úszott, de nem szólt közbe senki. Beszaladtam a ringbe, és nagy nehezen lehámoztam róla a megvadult férfit. Ő csak feküdt tovább mozdulatlanul... -Valaki, orvost, gyorsan! –mindenki csak bámult, de senki nem tett semmit. -Nem hallják, amit mondok?! –hiába apa csak az én kezemben volt. -Apa, apa! Kelj fel kérlek! Mondj valamit! Apa... Ne... APA!

-Tibor, ébredj! –rázott egy kéz.

Kinyitottam a szemem, és csak sötétség volt előttem. Éreztem, hogy a pólóm a testemhez tapad az izzadságtól, a szememet pedig könny marja. Borzasztóan rossz érzés fogott el. Karomon, egy másik kéz óvatos érintését kezdtem érezni.

-Nyugalom. Csak egy álom volt.

-Nem... nem bírom ezt így tovább. Ez történik mostanában mindig, ha elalszom. Inkább kihagyom.

-Pihenned kell.

-Nem tudok... értsd meg. Semmire nem vagyok már képes. –mondtam, közben pedig a földre dobtam vizes pólómat.

-Dehogynem. Csak erőt kell gyűjtened.

-Tőle kaptam eddig minden erőm. –szóltam közben pedig a könnyeim megállíthatatlanul folyni kezdtek arcomon. Nagyokat szippantottam, amitől csak rosszabb lett.

-Ne félj, itt vagyok! –ölelt magához szorosan, én pedig egyre jobban bújtam hozzá, és szorítottam magamhoz.

-Meghalt... én... pedig nem tudtam ellene tenni semmit... -már zokogtam. Belerázkódtam az egyre erősebben rám törő sírógörcsökre.

-Semmi baj. Nincsen semmi baj. –a fejem a vállára hajtotta, és tartotta, a másik kezével pedig a testem karolta át, és próbálta leszorítani a rázkódásom. A pólója anyagát már átáztattam a könnyeimmel, az orrom, és a nyálam is csorogni kezdett mellé. Ezzel pedig ő is tisztában volt. De szilárdan tartott, és nem engedett.

-Sa... sajnálom...

-Nem kell... Csak magadra figyelj. Szép lassan... megnyugszunk.

Biztonságban éreztem magam a karjai között. Lenyugodtam, és elaludtam.

Lehet csak pár óra volt, de rég nem pihentem ki magam ennyire. Úgy éreztem tele vagyok energiával. Aztán kinyitottam a szemem és realizáltam a helyzetet. A meztelen felsőtestem Marcell mellkasához szorítva, az én kezem az ő hátán, az ő karjai pedig engem ölelnek körbe. És érdekes módon nem zavart. Sőt... tudtam volna még így aludni.

Viszont valami mást is éreztem, ami miatt muszáj volt lefejtenem magamról Marcit. Ahogy felálltam kiderült, hogy jól érzem. Jelenleg három lábbal állok.

-Ne, ne, ne bajnok, ne csináld ezt. Meg vagy húzatva? Értem én hogy érzelmi hullámok meg ilyenek... de valamit nagyon eltévesztettél. –figyeltem a férfiasságom.

A jó öreg hideg zuhany. Az biztos segít. Nem volt más választásom be is álltam a csap alá.

-Jó, most pedig gondolj nagyanyádra fürdőruhában... -erre persze hogy lelankadt a hangulata.

Elfelejtettem tiszta ruhát hozni magammal, így a derekamra erősített törölközőben ténferegtem ki a szekrényemig. Persze Marcell is felébredt ekkora, és pillantásait lehetetlen volt nem magamon érezni.