Égő homokszem

56

Nem hittem volna, hogy egyszer még rajtam is olyan mez lesz, mint amilyet régen Jankán láttam. Csak ennek a darabnak Veres van a hátuljára nyomtatva. Este fáradtan ért haza, majd ledobta a kanapéra. Ma reggel pedig ez volt hozzám a legközelebb, így felvettem. Elképesztő, hogy mennyire benne van az illata. Ő még feküdt az ágyban, aludt. Legalább hétvégén tudjunk pihenni addig ameddig szeretnénk. Fogtam magam, és visszafeküdtem mellé. Egyre közelebb bújtam hozzá, majd átkaroltam. Olyan édes mikor alszik. Vörös tincsei közé túrtam. Annyira szép, és annyira különleges. Nem bírtam ki, hogy ne simítsam meg az arcát, aztán ne kezdjem el bámulni. Az orrán szeplők helyezkedtek el, rendezetlenül. Számolni kezdtem őket, egyszer csak annyit vettem észre, hogy már mozgolódik, de még csukva volt szemhéja. Puha, gyengéd csókot adtam ajkaira. Elégedetten elmosolyodott, és viszonozta.

-Jó reggelt! –piszéztem össze vele.

-Jó reggelt! –nyitotta ki szemeit. -Az az én ruhám?

-Ezt csak kölcsön vettem. Úgy is le fogom venni nemsokára, mert megyek fürdeni.

-Mondjuk nem is ez kell...

-Hanem?

-Te. –húzott a szájához a mez által, majd áthúzta fejemen. -Amúgy meg nekem sem ártana egy frissítő, és elég nagy a kádam.

-Rendben, akkor én elkészítem a vizet. –szóltam, és a fürdőbe indultam. Megnyitottam a csapot, majd ahogy gyűlt a víz, úgy hozzá öntöttem a tusfürdőből. -Kész! -jeleztem Marcinak, de mire beért én már a habok közé vetettem magam.

-Ez így nem ér! –mondta sértődötten, majd egyre közelebb jött hozzám.

-Mi a probléma? –néztem rá kérdőn. -Egy tippem van.

-Kettő...-csúszott óvatosan mellém. -Három is van. Először is ez rohadt meleg.

-Pont mint te. –mosolyodtam el gúnyosan.

-Hé... állj. Én sem vagyok meleg.

-Jó. Akkor talán csak azért van meleged mert egyre közeledsz a ruha nélküli testemhez.

-Ezzel nem vitatkozom. Viszont megérdemled, mert nem vártál meg.

-És mi az utolsó dolog, ami bosszant?

-Fel van kontyolva a hajad.

-Hogy ne legyen vizes.

-Tudod, hogy én azt szeretem, mikor ki van engedve. –nézett rám tetettet ártatlansággal.

-Legyen a te napod. –vettem ki a gumit hajamból, mi így a meztelen vállamra hullott. Marci izgatottan túrt bele, már nedves tincseimbe.

-Imádom. –csavarta ujja közé az egyik fürtöt.

-Pedig már néha zavaróan hosszú. Lehet lejjebb kellene vágatnom.

-Eszedbe ne jusson. Ebben rejlik a szerencséd is.

-De a végéből pár centit ezelőtt is vágtunk, különben már a földig érne.

-Nem baj. Nőjön csak. –tűrte a fülem mögé azt a tincset ami a kezében volt. Lassan egyre közelebb hajolt, és rövid csókot adott, majd a nyakamon keresztül a vállamig haladt a puszijaival. Oda vagyok érte. Az egész lényéért. Hirtelen magamhoz rántottam, hogy felsőtestünk egymásnak simuljon. A hátamban kapaszkodott, és egy pillanatig riadtan nézett szemembe. Azokkal a gyönyörű kékeszöld szemeivel. Az arcára vezettem kezem, és megvártam amíg fejét a tenyerembe hajtja. Megnyugodott. Mellettem.

-Annyira gyönyörű vagy. –simítottam végig a testén. -Nem érdemellek meg.

-Miért is?

-Mert én mindig a saját problémáimmal törődöm. Neked is biztos vannak, de sosem hallgatlak meg rendesen.

-Hidd el, minden problémám szertefoszlik melletted.

-Mert én vagyok a legnagyobb.

-Ez nem igaz. Veled semmi baj nincsen.

-Csak az hogy férfi vagyok.

-Az sem az. Tibor, hidd már el. Én, Veres Marcell így szeretlek téged, ahogy vagy. Ezerszer mondom el ha kell. Nem érdekel hányszor vagy mérges vagy szomorú. Én mindig ugyanúgy meg foglak vigasztalni, majd megcsókolni.

-És ha újra itt lesz a suli?

-Akkor is.

-De akkor ez az egész meg van tiltva.

-Te tiltottad meg.

-Mert nem szeretném, hogy bármi bajunk legyen belőle. Azt akarom, hogy mindig velem maradj. Kockázat nélkül.

-Kockázat nélkül...

-Nincs nyereség. Tudom. Mindenki ezt hajtogatja.

-Megoldjuk, ahogy eddig is.

A víz kezdett hűlni mi pedig úgy gondoltuk nem akarunk megfázni. Kiértem a szobából és a melegre fittyet hányva fekete pólót, és rövidnadrágot vettem fel.

-Lehetne valami közös programunk. –szólt Marci.

-Tudod, hogy mennem kell a terembe. Én is edzek, aztán meg ki kell takarítanom.

-És én nem mehetek veled?

-Nem.

-De megtaníthatnál pár dologra. Amúgy is elmaradt a bemutató órád az egyetemen, mert hiányoztál.

Ez igaz volt, ahogy abban is igaza volt, hogy a boksz sokszor jól jön, ha tudunk pár dolgot belőle, már csak önvédelem céljából is. Ezért sokkal értelmesebb, mint a foci. Most az hogy tudsz egy lábon tartani egy labdát, annak mi hasznát veszed? Na mindegy nem fogok ezen összeveszni vele.

-Rendben, úgy is eldugott helyen van, kívül a városból. Viszont akkor is várj egy kicsit, miután én elindulok.

-Ez az.

Kinyitottam a termet és kicsit bemelegítettem. Mire végeztem vele, addigra Marcell is megérkezett és őt is erre kértem. Addig pedig amiket nem fogunk használni azokat letakarítottam, hogy kevesebb legyen, mert fáradtan még nehezebb. Nagyon motiváltan, és izgatottan kérdezett.

-Csak mondom, hogy nem foglak kímélni.

-Az nem baj.

Megtanítottam neki az alapállást, és ütéseket, meg a védekezést. Aztán ezeket tökéletesítettem neki.

-Mikor üthetek már a zsákba?

-Üss ide. –tettem elé a tenyeremet, hogy felmérjem mekkora ereje van. -Nem is olyan rossz. Hozom a bandázst, és a kesztyűt. –mondtam, majd feladtam rá mindent.

-Tudod... apám miatt sosem mertem újra próbálni ezt a sportot. Féltem, hogy csalódás lesz neki ha nem sikerül.

-Hát akkor, most itt az ideje. Én nem foglak kritizálni. Már megtanultam, hogy az nem esik jól senkinek. Én csak tanítalak.

-Köszönöm.

-Na akkor úgy ahogy mondtam. Adj neki! Ebbe belerakhatod az összes dühödet. –szóltam, majd Marci tette amit kellett. Nagyon ügyesen, mindent úgy csinált, ahogy ezelőtt megbeszéltem vele. -Szép! Gratulálok, ehhez valakinek több hónap kell. Esküszöm meggondolnám a helyedben hogy ezt komolyabban csináljam. Bár tudom, neked a foci a minden.

-Igen, de azért köszi. Jól esik.

-Van még valami amit ki szeretnél próbálni?

-Nem nekem ez így elég volt.

-És szép is sporttárs. –nyújtottam felé az öklöm, mire ő azt elfogadva lepacsizott velem.

-Sporttárs. Közben titkolt élettárs.

-Ja. Ebbe még bele sem gondoltam.

-Gyere. Segítek elpakolni.

Rövid idő alatt mindent rendbe raktunk Marcellel. Annyira jó lenne, ha ez az egész megszokott és bevált dolog lenne. De sajnos nem lehet az. Nagyon sokszor gondolok bele mi lenne ha... csak egyszerűen kimennénk az utcára kézen fogva, vagy csak egyszerűen le mernénk ülni egymás mellé, kimutatni mit érzünk a másik iránt. Nem csak a négy fal között, mert kezd minket lassan felemészteni.