Égő homokszem

24

Ez a hetem átlagosan telt. Már unalmasan átlagosan. Nem volt semmi különös az iskolában, alig bírtam az edzéseket, de muszáj volt csinálnom, mert nyakamon a versenyek. Suli után a lakásomban próbáltam meg regenerálódni. Eleinte jó volt, hogy ott nincs rajtam kívül senki, és így teljes a nyugalmam. Viszont most, ha jobban belegondolok nagyon is hiányzik belőle valami. Vagy inkább valaki. De itt a hét utolsó napja, ami azt jelenti, hogy mehetek haza, vagyis haza kell mennem. Bár nem sokáig fogom tudni élvezni a társaságot, mivel mára van időpontom egy újbóli csevegésre a pszichológusnál.

Legalább apa felajánlotta, hogy megint elvisz. Már mondhatni beköszöntött a tél, igaz a hó az véletlenül sem esik, de csípős hideg van. Nem hittem volna, hogy lassan fél év ilyen gyorsan el fog telni az egyetemen, bár majdnem egy hónap kihagyással nem csodálom.

Megérkeztünk. Arra számítottam, hogy csak én fogok kiszállni az autóból, de apa ahogy észrevette igazgató urat, pattant ki ő is, hogy üdvözöljék a másikat. Miután ez lezajlott Marcival egymásra pillantottunk. Most kellene megszólalnunk azt hiszem.

-Marcell. –bólintottam felé.

-Tibor. –ismételte a mozdulatom.

-Ez is valami. –néztek össze szüleink, majd mindketten elhajtottak.

-Nyitva van az ajtó, gyertek be nyugodtan, ne fagyoskodjatok ott kint! –hallatszott egy ismerős női hang bentről.

Miután lehámoztuk magunkról a kabátot, tisztes távolságban helyet foglaltunk a már megszokott bőrkanapén. Betorpant doktornő, elég más külsővel, mint a múltkor. A haja most kócos lófarokba volt kötve, nem volt rajta annyi smink sem, inkább nézett ki egy családanyának, mint pszichológusnak. Furának is tartottam, hogy tudja egy házon belül elválasztani a munkahelyét, és a lakását.

-Ne haragudjatok, a közelgő ünnepek miatt kicsit meg vagyok csúszva. Egy kávét, vagy egy teát esetleg felmelegedni?

-Nem kérek, köszönöm.

-Én sem.

-Nem baj, a mai témánk reményeim szerint felmelegít minket.

-És mi lesz az? –érdeklődtünk.

-A szerelem. Ha jól tudom részben emiatt is történt, ami történt. –azért a legnagyobb részt Marci idiótasága miatt zajlott, gondoltam magamban. –Vágjunk is a közepébe, múlt, jelen, jövő. Hallgatlak Marcell, ha túl személyes egy kérdés elpasszolhatod.

-Miről is pontosan?

-Kezdjük a múltban. Voltál már szerelmes? –kicsit én magam is megijedtem, ezen a gyorsan jövő, elég konkrét kérdésen, nem csodálom, hogy Marci sem válaszolt rögtön.

-Igen, többször is.

-És lett belőle komolyabb dolog, párkapcsolat?

-Igen. –nem észrevehetően, de elmosolyodtam. Mégis ki az a bolond, aki összejön ezzel a bohóccal?

-Mennyi ideig tartott, tartottak?

-A leghosszabb durván egy évig. Tudom, nem tűnik soknak, nekem az volt, így véget vetettem neki.

-Nem bírod az elkötelezettséget?

-Inkább a változatlanságot. De bízom benne, hogy a nagy ő-re nem unok rá.

-Szóval a jövőben tervezel kapcsolatot.

-Igen.

-És jelenleg?

-Jelenleg nincs senkim, akit komolyabbnak lehet nevezni, viszont jó lenne, ha lenne.

-Értem, köszönöm. –szólt majd jegyzetelni kezdett. –Tibor, te jössz. Az első kérdés ugyanaz, mint Marcellhez. –én még lassabban nyitottam szóra a számat, mint a mellettem ülő. Nem szeretek erről beszélni, és már most gondoltam mi lesz a vége.