Égő homokszem

19

Fáj a hátam. Erre keltem, meg annyit láttam, hogy valami mozog a szemem előtt. Nem szeretek hason aludni, de úgy néz ki nem volt más választásom.

-Állj. –mondta egy ismerős hang.-Nem szabad felülnöd. Legalábbis csak nagyon lassan.

-Marcell, neked ezt ki mondta?

-Doktornő. Rám lettél bízva.

-Rád? Akkor hozz egy papírt és egy tollat, megírom a végrendeletem.

-Ahhoz is fel kell ülnöd. Abban pedig én segíthetek.

-De várjunk, tegnap még felállni is alig bírtál.

-Úgy tűnik a te banánod kellett az én gyógyulásomhoz. Mondjuk most, hogy ezt így kimondtam, kicsit félreérthető...

-Fúj, hozz gyorsan egy zacskót. Hányingerem van a gondolattól is, hogy te az én banánommal bármit csinálsz.

-Most akkor papírt, vagy zacskót hozzak?

-Komolyan nem hiszem el, hogy nem volt jobb emberük erre a feladatra... Inkább segíts felülni. -úgy tűnik, ha világosan fogalmazom, akkor megteszi, amit kérek. -Te jó ég, mennyi az idő? –néztem az ebédre az asztalon.

-Délután fél kettő. Régen nem aludtál ennyit, mi?

-Az biztos. Lehet altatót is adtak.

-Hát akármi is volt, gyakrabban is csinálhatnák. Amúgy nem vagy éhes?

-Arra? –figyeltem a tálcán lévő étket, talán főzelék lehet. -Arra nem.

-Annyira nem volt rossz.

-Csak azért mondod, mert látni akarod ahogy elundorodom, és kiköpöm.

-Úgy látom megismertél valamennyire. Tudod, olyan régen nevettem.

-Akkor nézz kabarét, vagy cirkuszi előadást, úgy is odavaló lennél. Ne engem próbálj nevetséges helyzetbe hozni.

-Na, Tibike, csak egy falatot. –nyújtott a számhoz egy kanállal.

-Ezt most azonnal fejezd be! Akármilyen állapotba is legyek, ha még egyszer le Tibikézel, vagy úgy kezelsz, mint egy gyereket, nem lesz elég a kötés az orrodra.

-Jól van már... én csak jót akartam. Nem kell ezt ilyen komolyan venni. Akkor csinálj mindent egyedül, szakadjon fel a hátad, tudod mit... nem érdekel. Eddig is csak azért foglalkoztam veled, mert engem fognak elővenni, ha valami bajod lesz. De inkább megmondom, hogy egyszerűen nem lehet együttműködni a szobatársammal.

-Veled nem lehet együttműködni. Kölcsönös tisztelet. Halottál már róla?

-Igen, de képzeld nem elég róla hallani, meg is kellene adni.

-Én csak annak adom meg, aki megérdemli. És most betelt a pohár!

-Nálam is! Nemhogy tiszteletet nem kapsz tőlem, semmit nem fogsz.

-Tőled nem is kell.

Innentől fogva nem szóltunk egymáshoz, egészen a végéig. Mindketten megkaptuk a gyógyuláshoz szükséges feltételeket, és sikerült is felépülni majdnem teljesen, a hátamból tegnap szedték ki a varratot. Hála a jó égnek, nem kértek meg egyikőnket sem, hogy tegyünk meg valamit a másiknak. Bár szerintem, ahogy bejöttek érezték a feszülő csenden, hogy izzik köztünk a levegő, és senki nem akart robbantani.

Utolsó nap. Reggel bejelentette doktornő, hogy értünk jönnek a szüleink a mai nap folyamán. Boldog voltam, hogy végre hazamehetek, bár tudtam, hogy nem fogom megúszni a leszidást, de csak az érdekelt, hogy ettől a borzalmas szobatársamtól megszabaduljak, és soha többet ne kerüljek a közelébe. Bár kicsit lehetetlennek tűnik az akció, mivel osztálytársak is vagyunk. Viszont apa és az igazgató úr biztos kitalált erre valamit.