Égő homokszem

21

Janka már a megbeszélt hely felé tartott. Szidta magát, amiért azt hitte ez jó ötlet lesz. Csak Robi járt a fejében, és az, hogy miért nem felé igyekszik most. Patrikot pedig csúnyán ki fogja használni, egy előre eltervelt játékot játszani. Elhiteti vele, van nála esélye, amikor egyértelműen csak egy férfihoz vonzódik. Nem akarta ezt csinálni. A szerelmével szeretett volna lenni. Miért kell parancsolniuk az érzéseiknek, miért van ennyire elátkozva ez az egész világ? Próbálta nézni a dolgok jó oldalát, de egyszerűen nem ment. Minden percben azt várta mikor tud kilépni az adott pillanatból, olyan pillanatokat szerezni magának, amitől boldog lenne.

Meglátta a fiút a bejárat előtt. Fehér ing, bézs nadrág, luxusmárkás fekete övvel, karján méregdrága órával, kezében egy szál lilás árnyalatú szegfűvel. Barna haja, alig volt rövidebb, mint a Robié, de szerelme szeme egyértelműen szebben ragyog. Nem tudott sokat az osztálytársáról, azon kívül, hogy komoly tervei vannak a jövőre nézve, karrier szempontjából. Valamiért nem is igazán érdekelte több.

-Virágot a virágnak. –nyújtotta felé a növényt.

-Köszönöm. –vette el a lány megszeppenve.

-Nagyon örülök, hogy elfogadtad az ajánlatom, hidd el, nem fogod megbánni. –szólt, majd kinyitotta a kávézó ajtaját, előre engedve Jankát.

Szép kis hely volt, hangulatosan berendezve. Növények, természetes fény, csend, és könyvek.

-Sziasztok! Foglaljatok helyet. –mosolygott a pult mögötti lány.

-Hölgyem. –húzta ki a széket Patrik, így Janka kényelmesen leült. Alig voltak rajtuk kívül, így bőven tudtak választani a lehetőségek közül. -Ez a kedvenc asztalom. –mondta a fiú miközben ő is elhelyezkedett.

-Gyakran jársz ide?

-Szinte minden nap. Itt készítik a legjobban a kedvenc kávém, kevés az ember, sok a könyv, a legjobb itt olvasni, vagy tanulni. De most nem azért jöttünk, hogy a tanulásról beszélgessünk.

-Engem nem zavar.

-Azért szeretnék jól tanulni, hogy jó állásom, később pedig sok pénzem legyen, és el tudjam tartani a családom.

-Ez szép gondolat.

-A világ legboldogabb embere lennék, ha te lennél a feleségem, és a gyermekeim anyja. -Janka erre a mondatra félrenyelte a kortyolt italt.

-Tizennyolc évesen még nem túl korai ez egy picit?

-Nem hiszem, sosem lehet elég korán kezdeni. Nem szeretném, hogy valaki más ragadja el tőlem a lehetőséget.

-Szóval úgy tekintesz rám, mint egy lehetőségre?

-Nem. Úgy, mint aki szebbé tenné az életem. És én is szebbé tenném az övét.

-Pontosan mivel?

-Csak nézz rám... Már eleve egy stramm, helyes, okos ifjú ül előtted. –és meglehetősen szerény is, gondolta magába a lány. -Mindent megadnék nektek, amire csak vágynátok. –ez a többes szám pedig kikészítette. Még az első randijukon vannak, amiből lehet nem is lesz több, miért beszél úgy, mint aki már teherbe ejtette. -Pénzből nem lenne hiányunk sohasem, megvenném az összes ruhát, ékszert, amit csak akarsz, több hetes nyaralásokra vinnélek. Tök mindegy hány gyerekünk lenne, elbírnám tartani mindet.

-Ez szép és jó, de egy szerető apát is kapnának?

-Chh... ha lehet venni...

-Mi van az érzésekkel? Azokat nem tudod megvenni... az enyémeket sem.