Égő homokszem

12

A meccs végeztével a sajtó lerohanta a játékosokat egy-egy pár kérdéses, rövid interjúra. Janka büszkén figyelte szerelmét, ahogy még gyöngyöző homlokkal, az események hatása alatt állt. Kamerát és mikrofont nyomtak elé, ő pedig hirtelen azt sem tudta, mit mondjon hova. Mezével megtörölte fejét, majd beletúrt hajába, és jöhettek is a kérdések.

-Először is, szeretnék gratulálni a győztes mérkőzéshez.

-Köszönöm, a csapat nevében is.

-Milyen érzés volt első évesként csapatkapitánynak lenni?

-Komoly döntés volt ez az egyetem részéről, amit remélem nem bántak meg. –mosolyodott el. Óriási felelősség, és nagyon nagy megtiszteltetés így kilépni a pályára. Ez még az első alkalom volt, így nem szeretnék elkiabálni semmit, de azt hiszem jól meg leszünk a csapattal.

-Már sokaktól jött a találgatás, kinek szólt a szív a gólod után. Egy konkrét személy áll a dolog mögött?

-Igen, egy számomra nagyon fontos személy, így el kell keserítenem a rajongó lányokat. –mondta, majd barátai hátulról a nyakába ugrottak.

-Győztünk, győztünk!

-Köszönöm a válaszokat Róbert, nem is zavarnám az ünneplésben, további sok sikert a meccsekre!

Robit a csapattársai megragadták, a magasba emelték és dobálni kezdték, így mentek be az öltözőbe.

-Éljen a kapitányunk, éljen, éljen! –szólt a hangos örömüvöltés.

-Kösz srácok, de nélkületek nem sikerült volna. Ráadásul ez még csak egy meccs. Az egész bajnokság a miénk lesz! Büszke vagyok rátok, továbbra is haladjunk így! Nyerni fogunk?

-Igen!

-Nem hallom!

-IGEN!

-Ez az, amit szeretnék.

Még egy kis ideig folyt a taktikai elemzés, az edző is csatlakozott a fiúkhoz, aztán kezdtek átöltözni. Végül csak Robi, Bence és Marci maradt az öltözőben.

-Jól odatettük a mait –nyújtotta öklét mindkét fiú, mire Robi is ökölbe szorította tenyerét, és lepacsizott velük.

-Megyünk ünnepelni?

-Természetesen.

Kisétáltak a helyiségből, és egy szórakozóhely felé vették volna az irányt, mikor Robi megpillantotta Jankát a lelátón.

-Ne haragudjatok fiúk, nekem még van egy kis elintézni valóm.

-Menj, csak megvárunk.

A fiú futni kezdett a lány felé, aki a kiürült popcornos doboz mellett ült, és telefonján görgette a képernyőt. A léptek hallatán felpillantott, és mosoly jelent meg arcán.

-Azt hittem már sosem jössz.

-Biztos sokat kellett rám várnod, ne haragudj, elhúzódott a megbeszélés.

-Semmi baj, rád megéri várni. Szép gól volt.

-Csak azért ment be, mert tudtam, hogy te itt vagy, és szurkolsz nekem.

-Meg persze van egy kis tehetséged is.

-Köszönöm, de hagyjuk inkább az én fényezésemet. Beszéljünk rólad. –csúszott közelebb a lányhoz.

-Mire vagy kíváncsi?

-Hogy lehet valaki ilyen szép? –mondta, majd végigsimított arcán.