Égő homokszem

25

Nem a kedvenc időszakom az év vége. Egyfelől jó, mert együtt van a család, viszont én szeretek egyedül lenni ilyenkor, és magamban lezárni, ami eddig történt, és elcsendesedni. Túl nagy a zsongás. Megtörténtek a tipikus ünnepi rituálék. A közös istentisztelet a templomban, az ebéd, sőt olyan fogásokat rittyentettek a család női tagjai, hogy három napig kajakómában voltam. Ilyenkor mindent szabad ennem, és én élek is a lehetőséggel. A kedvenceimet, melyeket majdnem egy évig nélkülözök, most mind végig ettem. Legyen szó főételről, vagy desszertről. De nem csak a kaja miatt érdemes lejönni a szobámból. A nappali mondjuk olyan, mintha leborította volna egy csillám és cukorkagyár, bár nem az a fontos hogy néz ki, hanem ami itt történik. Már évek óta nem adunk egymásnak tárgyi ajándékokat karácsonyra, ami szerintem nagyon hasznos, mert nem kell rástresszelni kinek mit vegyünk a boltból akciósan már ősszel. Kevesebb felesleges kacat, több minőségi idő. Az igazán fontos dolgokat nem lehet megvenni. Mondjuk az kiakaszt, hogy mindenki rondábbnál rondább felsőkben jelenik meg, nem tudom kinek a szórakoztatására. Rám meg örülnek, ha egy egyszínű piros pulcsit tudnak erőszakolni. A családért bármit... de nem hittem volna, hogy pont bolondot kell majd csinálnom magamból.

A szilveszter már gyorsabban pörgött, bár sosem értettem mi értelme megünnepelni, hogy eltelt egy év. Valamitől messzebb, valamihez pedig közelebb kerülünk, de ez így van jól. Ami elmúlik, elmúlik, ami jön, az jön. Nem tudjuk megakadályozni. És sokaknak ez ad indokot, hogy egyik évből a másikba átigyák magukat, és másnaposan kezdjék az évet. Én úgy halottam amilyen az év első napja, olyan lesz a többi is... hát, ezek szerint nekem unalmas.

-Tibi gyere, segíts. –szólt Janka.

-Már megint mit kell csinálnom?

-Takarítani. De egyelőre az is jó, ha csak megtartod a lapátot, hogy bele tudjak seperni.

Unottan sétáltam le, és vettem kezembe az eszközt. Csak akkor szoktam rendet rakni, ha nagyon muszáj. Magam után mindig elpakolok, és így eleve nem alakul ki nagy káosz.

-Gyerünk már, mintha élnél! –sürgetett a kisfőnököm.

Szaporán tudunk együtt dolgozni Jankával, így a munka ránk eső részével most is gyorsan végeztünk.

-Na és, lett újévi fogadalmad? –kérdezte a lány.

-Tudod jól, hogy én nem szeretem az ilyesmiket, és nem hiszek bennük. Az ember év közben is elhatározhatja magát, nem csak az elején. Sőt szerintem hatásosabb is. Fogadjunk, hogy több mint a fele két hét után megunja, és abbahagyja. Meg most mit vársz? Mondjam azt, hogy többet fogok edzeni?

-Nem. Valami kevésbé Tiborosat.

-Szóval változzak meg?

-Ne érts már ennyire félre. Csupán valami olyasmire gondoltam, hogy megpróbálod magad mögött hagyni a múltat, és végre tovább lépsz.

-Ez mondjuk, lehet sikerülni fog.

-Ooo akkor remélem engem is beavatsz majd.

-Neked mondanám el elsőnek... meg amúgy is, te észre vennéd rajtam.

-Igaz. Akkor iszom arra, hogy valaki elcsavarja a fejed. –ezzel eltávolította a pezsgősüvegben lévő maradékot.

-Óvatosan, nehogy megártson.

-Neked, vagy nekem?

-Mindkettőnknek.

-Amúgy a pszichológusnál mi újság?

-Hagyjál már ezzel.

-De most miért... azt hittem velem nem tabu erről beszélni.

-Legyen annyi elég, hogy haladunk.

-Hát ott remélem bőbeszédűbb vagy.

-Beszélj te! Neked lett új évi fogadalmad?

-Többet fogok tanulni az érettségire, és mindent megteszek, hogy felvegyenek az egyetemre.

-Nem egy olyan nagy szám. Téged amúgy is felvesznek, hisz a csapatba is bekerültél.

-Úgy már könnyű beszélni, hogy túl vagy rajta. Meg a csapatba is teljesíteni kellene.

-Nem úgy ismerlek, mint aki nem adna bele mindent. A szerelmi életedről akkor inkább nem kérdezlek, gondolom hanyagolod.

-Jól gondolod.

-Rendben, én szerintem indulok pakolni.

-Miért?

-Este megyek vissza a lakásomba, és lassan nincs egy tiszta felsőm se.

-De már mész?

-Holnap suli Janka, ma van a szünet utolsó napja.

-Jó, de innen is indulhatsz az iskolába.

-Tudod, hogy onnan sokkal közelebb van.

-Ahj ne már. Azt hittem még ma este tudunk filmezni egy jót közösen, az egész család.

-Ne haragudj, majd bepótoljuk valamikor.

-Mikor? Pont most mondtam el mennyi dolgom lesz. Légyszi Tibi, maradj, olyan jó volt végre, hogy több ideig itt voltál. –mondta, majd átölelt. -Ha kell, kimosom a ruháid, és elviszem neked.

-Tudod a címem?

-Nem, de ez azt jelenti, hogy...

-Nem. Nincs szükségem arra, és nem is szeretném, hogy te végezd el helyettem a dolgaim. Enélkül is maradok, ha ennyire fontos.

-Köszi. Cserébe reggel keltelek időben, nehogy elkéss.

Már teljesen sötét lett, mondjuk ez télen elég korán megtörténik. Lent a nappaliban is csak a dekor világítások égtek, és a televízió fénye adott egy kis világosságot. A mikró hangja törte meg a közénk letelepedett meghitt csendet.

-Kész a pattogatott kukorica! –hallatszott a konyhából.

-Ma este ki is tesz filmet?

-Janka.

Ez is afféle szokás volt a családunkban, minden este valaki választott egy filmet, amit néztünk. Ez lehetett bármi, a kedvenced, valami tanulságos, vagy épp szórakoztató, a lényeg az volt, hogy együtt nézzük. Szép emlékek maradtak vissza gyerekkoromból, és a jellegzetes vajas illat, most ezt hozta vissza. Szélen a fotelekben anyum, és drága unokahúgom szülei foglaltak helyet. Középen a kanapé szélén apum ült. Janka pizsiben, kezében a nagy tál nasival foglalt helyet mellette, és kezdett el bekuckózni. Már én is lezuhanyoztam, és készen álltam a dologra. A Janka mellett lévő hely lett szimpatikus, szerintem meg is sértődött volna, ha külön ülök.

-Valaki a távirányítót nem látta?

-Nálam van. –nyújtottam felé.

-Megmentő vagy, Tibó. –szólt és elindította az általa választott művet. -Ezt neked küldöm.

-Hirtelen jött szerelem... mily meglepő.

-Tessék, jut neked is a pokrócomból. –takart be. –És inkább egyél, mint hogy végig kommentáld az egészet.

-Jó. –markoltam bele a kezében tartogatott tál tartalmába.

-És érdekel miről fog szólni?

-Nhmkhnem. –ez jött ki belőlem, mivel a szám tele volt popcornnal.

-Mit mondtál? Igen? Ezt már szeretem.

-Rafinált. –mondtam miután lenyeltem az ételt.

Igazából nem az volt lényeg milyen nyálas szerelmes sztorit nézünk. Együtt voltunk. Egy kis ideig kikapcsoltunk, és nem gondoltunk arra mi lesz holnap a munkahelyen, vagy suliban. Úgy tűnt, mintha a köztünk lévő kötelék bárminél erősebb lenne. Már nem volt karácsony. Nem az ünnep miatt éreztük ezt. Ez belőlünk jött. Bennünk volt. Ilyenkor minden megszépült.

Véget ért a közös mozizásunk, ami után álmosan kóboroltam a szobám felé, de Janka még utoljára oldalba bökött.

-Na, milyen volt?

-Kár lett volna kihagyni. Valóban nem lehet az ilyeneket pótolni semmivel. Még egy jó alvással sem. –jegyeztem meg az órámra nézve, ami elég későt mutatott.