Égő homokszem

47

Még soha nem sétáltam így a terem felé. Edzőként. Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar eljön. Megcsináltam minden papírt, már csak a szülőknek kell tudtára adnom a dolgokat. Ősszintén... izgultam. Már itt voltam délután fél ötre, mikor öttől van találkozó, pedig nem is kellett csinálnom semmit, mivel tisztán hagytuk a termet. Szerencsére kezdtek szállingózni az emberek egyre többen. Ma a négyes csoportnak, azaz 12-13 éveseknek lesz edzése. Tizenhat gyerek 12 fiú és 4 lány ebben a csoportban. Plusz most jönni fognak a szülők is, mert direkt ezt kértem az első ilyen ismerkedős alkalomra. A szülők meg azt kérték, hogy legyen egy kis mozgás is a sok kihagyás után. Én meg megadom, amit a kedves szülők kérnek. Mikor úgy vettem észre mindenki megjött, minden bátorságomat összeszedve elkezdtem.

-Jó napot kívánok mindenkinek! Üdvözlöm a szülőket, és gyerekeket is. Ne haragudjanak, a neveket még nem tudom. Ha valaki az enyémet nem tudná, akkor most megosztom, Csiffáry Tibor. Ez az egész helyzet nagyon új nekem, és biztos önöknek is. Történtek változások azon kívül is, hogy én állok most itt. Az edzések délután öttől kezdődnek és egy óra helyett, csak negyvenöt percesek lesznek, természetesen ezzel arányosan kevesebbet is kell értük fizetni. A heti rendet elküldöm emailben is annak, aki megadta a címét, de ide ki is lesz téve, most pedig felolvasom. Hétfő, egyes és kettes csoport. Kedd, ötös csoport. Szerda, négyes csoport. Csütörtök, hármas és négyes csoport, szóval holnap is találkozunk, csak egy órával később. Péntek, ötös csoport. Most egyenlőre ennyi lenne, valami kérdés?

-Igaz nem kérdés, de mindannyian nagyon sajnáljuk ami történt.

-Köszönöm.

-Akkor háromnegyed óra múlva jövünk. Sok szerencsét! –mondták és magamra is maradtam a gyerekekkel, ami most hirtelen ijesztővé vált. Nem tudom, az elején még szeretnék kedves és szimpatikus lenni, aztán meg tényleg jöhet a keménység. Velem sem finomkodott apa sosem, és meg lett az eredménye.

-Rendben skacok, akkor most irány átöltözni. –adtam ki az első utasítást, aminek mindenki szépen eleget tett. Semmi különös szabály nincsen a ruházatra, csupán legyen kényelmes, hogy könnyen tudjanak benne mozogni, és sportcipő. -Jó, akkor üljetek le körben, és mindenki mondja el a nevét. –szóltam és a kezemben lévő névsoron pipát tettem az mellé, akitől már hallottam a bemutatkozást. Egy kicsit még meg voltak szeppenve, de én is. -Engem, ha kérhetem edző bának szólítsatok rendben? –így döntöttem, mert a Tibi bácsi irtó fura lenne, így húsz évesen.

-Igen.

-Akkor a bemelegítés szerintem legyen három kör futás. Szépen, tempósan.

Még nekem is meglepő volt, hogy most nem én csinálom, hanem csak osztom a dolgokat. Nem rossz ez a másik oldal.

-Rendben. Itt az áll, hogy mindenkinek jó az ütés technikája, és már tudtok egymással is mérkőzni. Elsőnek az elsőt szeretném látni. –mondtam, és a felhúztam az ütőpajzsot. -A közepébe, amilyen erősen csak tudtok!

Nem hiába, apa tanította őket, meg persze ők úgymond idősebbek is, náluk csak eggyel nagyobb csoport van. Tényleg ügyesen vittek véghez mindent, amit csak kértem, és még egyenlőre nem ellenkeztek. Szerintem velük nem sok bajom lesz, főleg ha összeszokunk.

-Szép volt. Most pedig kinek van kedve mérkőzni? –nem hittem volna, hogy a többség szeretne. Látszik nekik még van energiájuk. Ezt gondoltam lezárásnak. Párokba osztottam őket, mindenkinek a vele legjobban passzolót magasságban és testsúlyban. Itt kell a legjobban figyelnem, mert itt érhetik őket elég nagy sérülések, ha rosszul kapnak be egy ütést. Hála az égnek nem volt semmi, és szuperül elvoltak egymással, ha szóltam nekik azt nagyon komolyan vették. Belőlük még lehet lesz valami egy két év múlva a legnagyobb csapatba.

Szerintem elsőnek tök jól levezetett edzés után boldogan sétáltam Marcihoz, mivel ezen a héten meg nála vagyunk. Bár minden csoportnak megvannak a nehézségei azt hiszem most pont a legkönnyebbel kezdtem. Már nem kicsik, és arra törekednek minél jobban menjen nekik nagy korukra.

-Na, milyen volt edző bácsi? –szólt Marcell.

-Kezdésnek egész jó. Szorgalmasnak tűnnek, amit szeretek.

-És emiatt aggódtál annyira látod. Mondtam, hogy menni fog.

-Még ne kiabáljuk el. Ez egy csoport az ötből.

-Akkor is. Ötöd siker. Mondjuk tényleg sok minden nap, legalább egyet levezetni.

-Annyival lettek rövidebbek, hogy annyi idő alatt hazaérek busszal. Ha belejövök lehet meg sem érzem.

-Bele fogsz. Csak elvesznek tőlem egy órára.

-Fordítsd magadra az időt.

-Azt próbálom. Most egy videó alapján akartam egészséges sütit csinálni. Látod azt a fura pacát az asztal szélén?

-Ami úgy néz ki, mint egy UFO plazma?

-Az lenne a tészta.

-Had lássam a receptet. Még lehet nincs veszve minden. –mondtam mire Marci felém nyújtotta a telefonját. Hosszasan tanulmányoztam, majd a tészta szerűségre pillantottam, aztán az alapanyagokra. -Kettő deci növényi tejet ír a recept.

-Tényleg a tej. Még bele sem raktam.

-Ja és ráadásul ami itt van az nem is növényi, szóval lehet jobb is.

-Ügyes vagyok. A hűtőben van mindkettő, én meg ezt vettem ki véletlenül.

-Ez még megmenthető. –nyitottam ki a hűtőt és vettem ki a jó hozzávalót.

Mindketten a videó alapján próbáltunk cselekedni, immáron én a tésztával, Marcell pedig a krémmel. Szerintem amilyen rosszul nézett ki az elején, olyan jó lett a végeredményem. Várni kellett vele amíg hűl, mert így megolvadna benne a krém.

-Nem néz ki olyan rosszul, mint az ezelőtti próbálkozásod. –figyeltem Marci ügyeskedésére.

-Megkóstolod? –tolta elém a tálat. Ujjamat végig húztam a szélén, és már majdnem a számban kötött ki, mikor jobb ötletem támadt.

-Ezt még a múltkori gyantázásért. –szóltam, és kicsit több anyagot vittem fel a kezemre, majd szétkentem azt Marci fején. -Jól áll. –kacsintottam rá. Kezével végigsimított arcán, majd szemlélte egy darabig. Aztán huncut vigyorra húzta száját.

-Te se maradj ki! –kente a szám fölé ami az ujjain volt. -Szép kis bajuszod lett. –mosolyodott el.

-Nekem nem tetszik. –mondtam sértődötten.

-Akkor leszedem. –szólt, és végig nyalt a szám fölött. Erre pedig válaszul én is megszabadítottam egy kevés feleslegtől, majd a szájánál kötöttem ki.

-Elég édes. –állapítottam meg, miután szétváltunk.

Végül sikerrel járult a sütés. Imádtam az ilyen estéket. Olyan könnyű volt közben minden, hiába nyomta a vállamat egy csomó dolog. De bántott is. Mindenki előtt titkolni a boldogságom, és úgy tenni mintha az egész nem is létezne. Csak a négy fal között nyílni meg, és mutatni ki az érzéseim, csakis egy embernek. Mintha lakatot tettem volna magamra, és csak bezárkózva lettem szabad. Érdekes. Négy fal között... szabadon.