𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

eight

A vizes fűben szedve a lábamat - ügyelve arra, hogy ne csússzak el - kiáltottam fel. 

-Steve! - formáltam tölcsért fél tenyeremből, a kék szemű nevét kiáltva, hátha meghallja és megáll. 

Nem jött be, a férfi nagy köröket futott, így megállva fordultam körbe. Mást nem tehetek, csak megvárom, amíg vissza ér. Nemsoká meg is fordult, így reménykedve húztam össze magamon a pulcsit. 

-Kapitány! - integettem hevesen. 

-Raven - állt meg előttem, csípőre tett kezekkel. - Vártalak. 

-Tudom - ismertem be. - Ne haragudj. 

-Jól vagy? - kérdezte aggódóan, kisöpörve izzadt haját a homlokából. - Pirosak a szemeid. 

-Már igen - kortyoltam az italba. 

-Thor üzent nekem - emelte fel állát szigorúan, mire lehervadt a mosolyom. 

-A francba. 

-Azt mondta, vígasztaljak meg. 

-Nem kell -hárítottam hevesen. - Jól vagyok. Látod? - fordultam körbe. - Minden a legeslegnagyobb rendben. Még kávém is van! - emeltem fel jókedvűen a poharat, ám Kapitány összevont szemöldökökkel nézett továbbra is. -Kapitány, sajnálom. Magányra volt szükségem. 

-Biztos jól vagy? - lépdelt felém felvont szemöldökkel, ám ekkora már halványan elmosolyodott, így megkönnyebbülve sütöttem le a szemeimet. 

-Igen - bólogattam, Ő pedig egy szoros ölelésbe zárva simította meg a hajam. 

-Máskor szólj, légyszíves - parancsolt rám kedvesen, Én pedig hevesen bólogatva értettem egyet vele. 

A borsot megtekerve a rántotta fölött húztam fel az orrom. Remélem, elég mennyiségűt csináltam, legalább annyit, hogy mindenkinek elég legyen. Steve zuhanyozni ment, a többiek meg még a szobájukban voltak. Vízió is eltűnt, gondolom szívesebben bújt vissza Wandához, mint hogy egyedül unatkozzon egy tök üres étkezőasztalnál. 

A tányérokat kirakosgatva kapcsoltam le a kávéfőzőt, majd a serpenyőt az asztal közepére rakva álltam meg, majd kifújva magam dörzsöltem meg a homlokom. 

-Lelkes vagy - hallottam meg szobatársam rekedtes, fáradt hangját. 

-Jó reggelt - vettem elő pár bögrét, rá sem nézve, majd azokat is kipakolva sóhajtottam. 

-Jobbat - ült le kelletlenül, nyúzottan. - Megmérgezted? - nézett fel rám kócos hajjal,mire grimaszolva löktem a vállába, míg elhaladtam mellette. 

-Nem, de a kávédat igen - vágtam rá habozás nélkül, Ő pedig egy pimasz vigyorral biccentett. 

-Hogy aludtál? - kérdezte. - Már ha egyáltalán aludtál. 

-Aludtam, és... Nem olyan rosszul, köszönöm. Te? - húztam ki a széket. 

-Szarul - mondta ki szemrebbenés nélkül. 

-Mondtam, hogy aludj - vontam vállat. 

-Nehéz úgy, ha valaki feszeng melletted - nézett mélyen a szemembe. 

-Kérdezhetek valamit? - engedtem le karjaimat, megtámaszkodva velük az asztalon, előrébb dőlve. 

-Csak nyugodtan - dőlt hátra ujjaival kopogtatva a fa asztalon. Egy ideig haboztam, hogy megmerjem e kérdezni ezt tőle, vagy, hogy nem e lépek e vele át egy határt, de kicsúszott. 

-Éjjel azt mondtad, hogy... A tél katonája. - kezdtem, mire megálltak az ujjai a kopogásban, és arcán átsuhant az őszinte döbbenet. - Ezt... Hogy értsem?