𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S3 - Kiképzés

-Ügyes - visszhangzott az üres teremben a szigorú férfi hangja, mikor az ellenfelem allulmaradt összetűzésünk közben. Kezeimet leengedve álltam fel leporolva magamat, körbe nézve a szobában. - Következő - mondta a férfi tapsolva egyet, Én pedig megforgatva fejemet engedtem ki a mélyen beszívott levegőt. A lány magabiztosan megindulva felém emelte fel ökleit és meg is lendítette azokat, de kikerülve Őket ragadtam meg a szőke lány nyakát és juttattam a földre azonnal, magam alá gyűrve. - Nagyon szép, Hasselhoff. Fejlődik - mondta, Én pedig izzadtságomat letörölve huppantam ülésbe. - A többiek át a másik terembe, az erősítőedzés nem sokára kezdődik - mondta akcentussal a férfi, Én pedig megigazgatva kesztyűmet fújtam ki a levegőt hátradőlve.

A koszos, dohos plafonról elég sok pókhálószál lógott le, a lámpák pislogtak, a padló koszos volt, így izzadtságom miatt azonnal rám ragadt az összes por, és minden, ami csak tudott.
A terem lassan üres lett, a férfi eltávozott, majd újra ajtó csukódás hallatszódott.

-Készen áll? - hasított a levegőbe egy rekedtes hang.

-Mindig - mondtam, majd egy mély levegőt véve álltam fel azonnal, hiszen a férfi megindult felém, azonnal támadást indítva ellenem, míg Én a levegőt kapkodva vártam. Ő ütött, Én rúgtam. Ha neki fájt, visszaadta. Ha megsebesítettem, bosszút állt rajtam és talán még a kétszeresét is kaptam, mint amit adtam neki.

A lábamat lendítve rúgtam a barna hajú férfi felé, aki könnyelműen kapta el lábamat megpördítve tengelyem körül a levegőben, így egy hangos puffanással értem földet a terem padlóján, riadtan. Tudtam, mi jön.

-Ne! - sikkantottam döbbenten, ám a férfi kezét a nyakamra szorítva fogott le azonnal térdre zuhanva, így döbbenten próbáltam lefejteni fém ujjait a nyakamról. Egy ideig küszködve, erősködve küzdöttem ellene, de minnél jobban ellenáltam, annál jobban szorított.

Kétszer megütögetve vállát jeleztem, Ő pedig azonnal elkapta kezeit rólam, így Én hangosan köhögve kaptam a torkomhoz. Mindennapos eset volt már, de még is, talán napról napra egyre rosszabb.

-Kiszámítható. - mondta.

-Kössz' szépen - hunytam le a szemem, homlokomat öklömnek döntve, megpróbálva összeszedni magamat.

-Ennyire nem volt megterhelő - fogta meg a vállamat, ám Én dühösen megragadva kezét fordítottam ki azt, így fájdalmasan felmorranva ragadta meg derekamat fém kezével.

-Neked lehet, hogy nem - mondtam komoran. - Mert neked van mivel védened magad - engedtem el, fém kezére utalva.

A trikóm testemhez tapadt, rövidnadrágomat ellepte a por, meztelen talpamba pedig már rég az összes kis kavics - amit mások cipője hozott a terembe - beleállt. Már nem érdekelt.

-Gyenge vagy - mondta. - Csak nem mered bevallani magadnak.

-A vörös csillag a kezeden - kérdeztem, a kesztyűmet igazgatva, mire kíváncsian huppant ülésbe a férfi. - Háborúból van.

-Nem tudom - vallotta. - Nem emlékszem.

-Sajnálatos - tettem hozzá, mire egy fél mosolyt villantva forgatta meg kék szemeit a hosszú hajú. - Nem is érdemled meg.

-Fizikai bántalmazásra kéne szakosodnod, nem lelki terrorra. Nem jön be - mondta. - Az nem használ.

-Igazán? - kérdeztem, oldalra biccentve a fejemet. - Még egy menet.

-Rendben. - állt fel azonnal, leporolva tenyereit.

De felesleges volt. A következőnek az lett a vége, hogy a férfi lábaimnál fogva húzott végig a padlón, majd a harmaddiknak az, hogy megszédülve rogytam térdre. Aztán a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik...

- Maguk ketten? - lépett be a férfi, míg Én vérző orromat törölgetve támaszkodtam meg négykézláb. - Még mindig folyik a kiképzés? - kérdezte, de Én csak dühösen villogó szemekkel néztem fel rá. - Pihenjen, Katona - veregette meg a sebes szemöldökű férfi vállát, aki kimért szigorú tekintettel meredt maga elé. - Maga is, Hasselhoff. Menjenek vissza. - mondta, majd megfordulva tűnt is el a hosszú üres folyosón, így Én összekapargatva magamat törölgettem orromat.

Aztán, másnap ugyanez.

A hosszú, kimerítő edzés után jött a fémkezű Vöröscsillagos férfi, aki mindenféle érzelem nélkül tett tönkre minden egyes nap.

A folyosókon sosem látni. A szobák körül sosem látni. Az edzőkkel sosem látni. Az étkezdében sem. Sem mosdók, sehol. A férfi csak addig volt látható amíg velem edzett.

A tükör előtt állva kötöttem össze hajamat, készülve az újabb edzésre. Komoran bámultam megnyúzott kinézetemet, amikor egy kéz ragadott meg és kigáncsolva juttatott földre azonnal. Hangosan felkiáltva kaptam a szúró oldalamhoz, döbbenten felnézve támadómra.

-Mindig figyelj oda - tanácsolta a fém kezű, szimplán átlépve felettem és elhagyva a termet, míg Én fájdalomtól szenvedve feküdtem a földön.

Míg nem...

-Uram - biccentettem kihúzva magamat. - Úgy hallottam engem keres.

-Így van, Hasselhoff, üljön le.

A széket kihúzva foglaltam helyet a dohos rozoga fa íróasztal másik oldalán, míg a mellettem ülő székben a fém kezű foglalt helyet. Óvatosan biccentve neki köszöntem Ő pedig lazán intve fordult vissza a férfihoz.

-Maguk ismerik már egymást - kezdte. - Rég óta - bólintott vigyorogva, Én pedig a szemöldökömet ráncolva feszengtem székemben. - Barnes, Ő itt Hasselhoff. Hasselhoff... Barnes - mutogatott, Én pedig meglepetten néztem a hosszú barna hajú férfira.

Barnes.

Eddig nem tudtam, hogy hívják, pedig már hetek óta edzünk együtt. Sőt, talán merem azt mondani, hogy egy hónapja. Fogalmam sincs, hányadika volt, és milyen nap.

-Maguk ketten a legerősebb katonáink, harcosaink - kezdett bele. - És feladatunk van számotokra.

-Együtt? - kérdezte Barnes döbbenten.

-Együtt.

-Szuper - dünnyögte, mire Én gonoszan elvigyorodva hajtottam le a fejem.

-Van egy magát csapatnak nevező... Csürhe - húzta ki a fiókot elénk dobva egy dokumentumot. - A bosszúállók.

-Bosszúállók? - kérdeztem döbbenten, felnevetve. - Milyen név ez? - dünnyögtem fellapozva a dokumentumot.

-Amerika Kapitány, Vasember, Feketeözvegy... - sorolta, Én pedig kíváncsian nyújtottam Barnes felé a dokumentumot.

-Nem kell, köszönöm - rázta meg a fejét.

A vállamat megrántva lapoztam fel újra a képeket, majd megakadt a szemem.

-Ő ki? - kérdeztem, a vörös hajú nőre mutatva.

-Feketeözvegy. - mondta. - Ismeri? - kérdezte levéve a szemüvegét.

-Nem, nem - ráztam a fejem, mosolyogva. - Csak a ruhája tetszett.

-Értem - mondta egy idő után. - Tehát, a feladatotok, hogy megsemmisítsétek Őket.

-Mindegyikőjüket? - kérdeztem meglepetten.

-Pontosan.

-Megölni?

-Pontosan.

-Hű - lapozgattam a képeket. - Még is miért?

-Azért, mert azt mondtam! - csapott az asztalra dühösen, felpattanva. - Azért mert Te! Nekem dolgozol, Te kis csitri és azt csinálod, amit Én mondok! - ragadta meg állkapcsomat, ám a mellettem ülő férfi azonnal közbeszólt.

-Mennyi időnk van rá? - kérdezte Barnes rekedtes hangon, míg Én fejemet elrántva húzódtam el a férfitól.

-Nem kötöm meg. De minél rövidebb, annál jobb. - tette fel arcára a szemüvegét, Én pedig lehajtva a fejem próbáltam megnyugodni.

-Mikor induljunk? - kérdezte.

-Holnap. Addig pihenhetnek - mondta, Én pedig azonnal felpattanva dühömet megpróbálva kontrollálni viharzottam ki a szobából.