𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S2 - Még Több?

Bucky karjaiban szuszogva, természetesen nyakig betakarózva fúrtam a férfi nyakhajlatába arcomat. Három napja, hogy meg volt Stark eljegyzését ünneplő bulija, azóta pedig sok-sok fárasztó és hosszú UNO meccsen vagyunk túl.
Vasárnap van, a tél már erősen közeleg és mutatja jeleit, néha még pár perc erejéig a hó is esni kezd.
A kényelmes, meleg takaró alatt, mosolyogva simogattam Barnes másik vállát, szuszogva, míg Ő óvatosan simította meg felkaromat. A jéghideg fém kezével.

Egy óriási fintorral dünnyögtem elhúzódva keze elől, Ő pedig hangosan felnevetve kapta el azonnal bal kezét tőlem.

-Elnézést hölgyem - mondta rekedtes hangon.

-Nem vicces - ráztam a fejem, halványan mosolyogva.

-Meg ne fagyj.

-Ha-ha, vicces vagy, Barnes - fordultam el tőle, ám Ő nevetve kapott azonnal utánam és húzott vissza magához.

-Aludj inkább, addig csendben vagy - simította meg ekkor már jobb kezével felkaromat, mire elvigyorodtam.

-Csak szeretnéd. - simítottam meg karját, Ő pedig vigyorogva kapta el kezem és fűzte össze ujjainkat, aminek hatására megdobbant a szívem, és mosolyogva vettem egy mély levegőt, ám akkor az ajtó kicsapódott és mindketten döbbenten felnézve pislogtunk nagyokat.

-Buck, kelj fel, beszé... - kezdte Steve megkapaszkodva az ajtófélfában, ám megtorpant.

-Mi a baj? - ráncolta a szemöldökét a férfi felemelve a fejét.

-Beszélnünk kell.

-Mond csak - nézett kíváncsian a kék szemű borostás, ám Steve aggódóan pillantott rám.

-Jaj, megyek is, elnézést - esett le a tantusz, így elengedve Barnes kezét ültem fel azonnal, de a fiú közbe szólt.

-Nem kell, maradj - ragadta meg kezemet. - Mond nyugodtan, hallhatja.

-Oké - csukta be az ajtót, míg Én kérdőn néztem a mellettem fekvőre, aki a száját elhúzva rázta a fejét, jelezve, hogy Ő sem tudja mi van, és vissza húzva magához ölelt át, másik kezével újra összefűzve ujjainkat.

-Mi történt? - kérdeztem nagyokat pislogva, Steve pedig feszülten nézett rám, majd Buckyra.

-Rossz hírem van.

-Baj van? - kérdezte Barnes azonnal, kicsit feljebb ülve.

-Óriási - dörzsölte az állát. - Találtunk egy olyan katonát, aki ugyan azt a szérumot kapta, mint Te.

Steve komor szavait eszméletlen fülsüketítő csend követte. Döbbenten néztem hol Buckyra, hol Stevere és a hangulat az előbbi vidámságból azonnal meghanyatlott.

-Tessék? - kérdezte Barnes, hangja pedig egy másodpercre megremegett.

-Azt mondta, nem Ő az egyetlen. Hanem egy egész csapat - mondta Steve. - És a létszám csak bővül.

-Micsoda? De hol? - kérdeztem döbbenten azonnal, Bucky pedig elnézést kérve szorította meg bátorítóan a kezem, és az ágyból szinte kipattanva hagyta el a szobát, Stevevel együtt.

Feszülten megterítve az étkezőasztalon, erőm segítségével azonnal kész is volt a reggeli, így már csak arra vártam, hogy a többiek ide érjenek. Stark és Pepper elutazott egy hétre, Bruce és Thor haza ment, ám a többiek még mindig itt voltak.

Aztán, egyszer csak, egy fél órás unatkozás után, a bejárati ajtó nyitódott ki. Azonnal felpattanva néztem az idegesen lépkedő Buckyt, aki berontva a szobába csukta is be az ajtót, majd két perc múlva már teljesen felfegyverkezve, átöltözve lépett ki a szobából.

-Hova mész? - kaptam fel a fejem azonnal, döbbenten.

-Stevevel van egy kis dolgunk - igazgatta meg magán kesztyűjét, Én pedig azonnal olvasni kezdtem a gondolataiban.

-Veletek megyek.

-Nem, nem jössz - rázta a fejét.

-Bucky, ne szórakozz már - meredtem rá. - Elkélhet a segítségem, ketten nem bírtok velük - siettem utána, ugyan is a férfi hajthatatlan volt.

-Nem jössz. - mondta.

-Legalább egyetek valamit! - meredtem rá.

-Nem.

-James! - szóltam utána dühösen, Ő pedig azonnal megtorpant és lassan, de döbbenten fordult hátra.

Sosem hívtam még így.

-Tessék? - meredt rám.

-Veletek megyek - szögeztem le.

-Nem - rázta a fejét azonnal. - Nem engedem.

-Nem kell az engedélyed - hunyorogtam rá.

-Nem érdekel, nem jöhetsz - fordult felém komótosan.

-De tudok segíteni! Megzavarhatom őket, olvashatok bennük, annyi mindent tudok, amivel csak jól jöhetünk ki ebből! - kaptam el a karját.

-Raven - nézett rám cinikusan, Én pedig könyörgően néztem szemeibe. - Maradj itthon. Mond meg Natashának, hogy elmentünk.

-Persze - kaptam el a kezemet, Ő pedig meglepetten követte szemeivel a mozdulatomat.

-Raven, tényleg... - kezdte, de Én megfordulva, megpróbálva elfojtani feltörekvő haragomat vágtam le magam a kanapéra, kifelé bámulva az óriási üvegablakokon, míg gondolataim ezerrel akörül cikáztak, hogyan fojtsam meg úgy James Barnest, hogy ne lehessen rám fogni. Aztán, Bucky megindult felém, és fél lábbal a kanapéra térdelve ragadta meg állkapcsomat, majd maga felé fordítva arcomat, habozás nélkül megcsókolt.

Döbbenten simítottam arcára tenyeremet, másik kezemmel nyakánál átölelve Őt viszonozva a hirtelen csókot, majd nem soká elengedett és hozzám hajoova nyomott egy puszit az arcomra.

-Majd jövünk - lökte el magát azonnal és két másodpercen belül a házból is eltávozott, Én pedig döbbenten, kipirulva fordultam alakja után, holott már mindegy volt, hiszen elment.