𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S5 - Lelkizések

A forrő bögrét erőm segítségével raktam le Bucky elé, aki komótosan felnézve rám dőlt hátra.

-Nézd.. - kezdte.

-Ne haragudj - húztam magam alá a széket. - Nem tudom hova gondoltam, sajnálom! Folyton csak magamra gondolok. Nem akartalak bántani, soha. Kérlek, ne haragudj - özömlöttek ki belőlem a szavak.

-Raven... - kezdte megakadva.

-Nem hiszem, hogy a kapcsolatunknak vége kéne lennie, hiszen jók vagyunk és Én... - hadartam, míg Ő fém kezét számra tapasztva hallgattatott el.

-Ha egyszer ki tudnád várni, mit mond az ember, tudnád hogy ugyan ezt akartam elmondani. - mosolyodott el, mire meglepetten hümmögtem a tenyerébe, ám Ő felkapott s ölébe húzva tűrte el hajam.

-Mi? - kérdeztem összezavarodva.

-Raven, ne haragudj - fogta meg az arcomat. - Szeretlek, tényleg szeretlek. El sem tudod hinni mennyire! - rázta a fejét. - Nem akartalak megbántani hidd el. Nekem Stacy nem jelentett semmit, soha és ezt láthatod is a saját szemeiddel, ha veszed a fáradtságot és belenézel a fejembe - mondta. - És ha ez boldogít igen is szenvedtem. Szenvedtem nélküled. Hiányoztál.

-Ne haragudj - öleltem magamhoz azonnal. - Nem akartam önző lenni.

-Raven, nem önzőség hogy vannak érzelmeid - állított le azonnal. - Nem vagy önző.

-Ne haragudj.

-Ha mégegyszer kimondod... - kezdett fenyegetni, Én pedig felnevetve simítottam meg arcát, s csókoltam meg.

-Megtartottad a rajzot - szakadtam el tőle, visszafogva vigyorom.

-Tessék? - ráncolta a szemöldökét. - Melyiket?

-A rajzomat. A kezedről.

-Te még is hon.... - kezdte, de közbe vágtam.

-Ma tényleg mindenhol kerestelek. Mindenhol.

-Betörtél hozzám?

-Mondjuk úgy, hogy a pótkulcsod használtam.

-Hát ez... - simította tenyereit a farzsebembe. - Elképesztő.

-Tényleg azt hittem, hogy bajod esik.

-Igen, a barátnőm túlságosan sokat beszél ahelyett hogy...

-Hé! - csíptem a vállába, mire felnevetetett.

-Viccelek Holló, köszönöm, hogy itt vagy - nézett komolyan a szemeimbe. - Eszméletlenül hiányoztál. - mondta, Én pedig elvigyorodva szorítottam magamhoz lehunyva a szemeimet.

-Szeretlek.

-Hasselhoff, viszont valakik hátra vannak - mondta, Én pedig vállába temetve arcomat bólogattam. - Beszélned kell Strangel.

-Nem akarok.

-Strange nem tehet semmiről - győzködött.

-De Te amúgy sem bírod.

-Nem, a legkevésbé sem, de Te igen. A legjobb barátod. A családod. Nem hagyhatod el. Tudod, hogy Te is szereted Őt.

-De.. - kezdtem.

-Istenem, Te Nő, nélküled életem mit sem érne - dünnyögte.

-Hé! - toltam el magamtól felháborodva, még is mosolyogva.

-Raven, mondták már, hogy hirtelen haragú vagy?

-Célozgatsz? - nevettem fel.

-Strange tényleg nem tehet semmiről. Hidd el - bólogatott. - Ne veszekedj vele. Csak jót akart neked.

-Persze - forgattam a szemeimet, kiszállva öléből, felkapva a konyhapulton hagyott rongyot.

-Dehát...

-Mindig, mindig csak jót akar nekem! - pipultam be azonnal, Bucky pedig meglepetten meredt rám. - Istenem. Unom már! Strange úgy őrizget, mintha csak muszáj lenne! Nem vagyok tizenkét éves! - hadartam dühösen, a pultot takarítva.

-Megint... - kezdte Bucky, de csak folytatva tovább idegeskedtem.

-De persze, ha Én akarok neki segíteni? Még szép, hogy szóba se jöhetek. Mit gondol, nem tudok elbánni vele? - rakosgattam el a tányérokat. - Istenem, hülye férfiak! Strange miért ilyen felfuvalkodott segg? - fordultam idegesen Bucky felé.

-Nézd te most idegességedben kitakarítottad az egész konyhát. Egy mániákus vagy. Lehet, hogy Strange egy felfuvalkodott, egomán segg, de Te pedig egy folyton mérges manó vagy, aki ráadásul nagyszájú és szemtelen is. - mondta, Én pedig megakadva néztem rá.

-Oh.

-Oh, bizony. Strange jót akar neked, Raven - mosolygott rám. - Strange bír téged és aggódik érted.

-De nem kell! - fordultam felé idegesen.

-Veszekedni akarsz, Hasselhoff? - mosolyodott el, Én pedig megdörzsölve az arcomat nevettem fel.

-Ne haragudj, csak... Olyan makacs és...

-Hasonlít valakire. Lenne tipped? - dőlt hátra a széken, Én pedig nagyokat pislogva meredtem rá.

-Rám?

-Még szép.

-Nem vagyok makacs. - tagadtam.

-Volt időm ahhoz, hogy megismerjelek. Ez most hazugság volt, Te is tudod.

-Jó, de Ő...

-Ő szeretni próbál. Aggódik érted. Óv téged. És Te nem hagyod.

-Persze - forgattam a szemeimet.

-Komolyan mondtam, Raven.

-De egyszerűen... - kezdtem. - Ahhh, semmi.

-Beszélj Strangel. Rendbe kell hoznod. Csúnyán összekaptál vele.

-Mert megbántott! - meredtem rá döbbenten.

-Jó, de Te is Őt. És amúgy meg, Én is megbántottalak, még is... - rázta a fejét.

-Tudod Barnes... Néha utállak.

-Tudom. Én is téged. De Strange attól még a családod. És nem tehetsz ellene.

-Túl bölcs vagy - huppantam ölébe, megsimítva hosszú haját.

-Jót akarok neked - vont vállat, Én pedig vigyorogva csókoltam meg azonnal.